2023 dióhéjban

    Holnap lesz két hete, hogy megvilágosodott a jobb szemem is, bár úgy tűnik, hogy érzékenyebb maradt a beavatkozás nyoma. Ismét túl sok időt töltök a gépem képernyője előtt! De kellemesebb időtöltést nemigen ismerek, beszélgetésre meg viszonylag kevés az alkalom.

 Átolvasom a napról-napra kézzel íródó feljegyzéseket a piros füzetben, újra átélem gondolatban a nyári kánikulai forróságot itt és Mindszenten, épp most, amikor ránk tört Kelet-Európa felől a -7°- 10° -ot is elérő hideghullám.

   Milyen is volt a 2023-as év?... Felemás, akárcsak a többi. Voltak benne felemelő pillanatok, melyek kis időre szárnyukra vettek, máskor meg a szorongás mélységeibe taszítottak. Lassanként megtanulom, hogy nem kell elcsüggedni, mert előbb-utóbb újra kisüt a nap. Csak tudni kell kivárni. 

   Januárban kisebbik unokámmal töltöttem egy rövid hetet, hogy ne legyen egyedül egész nap a betegszabadság alatt. Csaknem a hónap utolsó napján, már itthon, jó nagyot estem az emeleti fürdőszobában, de szerencsésen  -  és ülve  -  le tudtam csúszkálni a 19 lépcsőfokon. Egy-egy társulati összejövetel tarkította még a programot, s közben próbáltam kinyomtatni, majd megírni az újévi lapokat is. 

   Még februárban megkaptam első kiadói szerződésemet, amitől kissé megilletődtem... Most már tényleg el kellett végeznem az utolsó símításokat miniatűr novellákbol összeállított kis kötetemen, kijavítani a levonatokat, ami természetesen nem tapintható papíron történik, mint G. idejében! Ebből is látszik a majdnem 18 év, mely eltelt halála óta... Másként éljük át a könyvvé váló álom beteljesülésének fázisait.

   Megünnepeltük Lucie unokám 17. születésnapját. A gyerekek itt töltöttek pár napot. A tél nagy része szürkén, esősen telt el, egyhangúnak is mondhatnám, ha nem lett volna benne egy kis gázkazán javítás, természetesen a legrosszabbkor, majd hónapokig elhúzódó fogorvosi epizód... Szerencsére néha egy-egy összejövetel, mozi feldobta a hangulatot. A Húsvét számomra a magány szomorú ünnepe volt, hiszen az egyedüllét súlya megsokszorozódik, amikor körülöttünk mindenki családban ünnepel.

   Április közepén ittam meg első kávémat a teraszon, a kinn száradó ruhák egy időre eltakarták az éledező kert látványát, a kövér kikericsek szőnyegét a pirosodó juhar körül. A napsugarak megjelenése kicsit felélesztette elhalt energiámat, s vele az elszunnyadt, megírásra váró terveket... Megkaptam a könyvecském első példányait, s rendeltem belőlük újabbakat, hogy teljesíthessek néhány kérést. Júniusban ismét felolvasó est készült belőle, ezúttal nálam, szűkebb körben.

  Baráti látogatások itt és ott jót tettek a hangulatomnak, bár állandó fáradtság gyötört egész tavasszal. 

A kerti tevés-vevésre is nehezen tudtam rászánni magam, jártányi erőm is alig volt, s időnként nátha, köhögés tört le, aminek türelmesen kivártam a végét. Életem különben gyakran telik ezzel : kivárni valaminek a végét, hátha jobb lesz... A nyári kánikula vissza-visszatérő periódusai csak fokozták a fáradtság érzését.
Augusztusban Magyarországon töltöttünk nem egészen 2 hetet, melyben a családi összejövetelek voltak a legkellemesebbek; lassanként egyáltalán nem tudom elviselni a 35°-on felüli forróságot, ami ráadásul a gyerekek szemében teljesen valószínűtlennek tűnik! Ők vígan bicikliznek a számomra fullasztó melegben! Vajon nekem is ilyen elképzelhetetlen volt annak idején öregedő rokonaim szenvedése, vagy csak a nyár volt kíméletesebb?...

   

Október a születésnapok ideje. Átléptem egy újabb képzeletbeli határvonalat. Alice 15. évét töltötte be. Sok-sok üdvözletet kaptam innen-onnan, írásban, telefonon, élőben. Jólesnek, mint mindig, mert hiszek nekik. Vagy fordítva : hiszek nekik, mert jólesnek. Mindenesetre kis adag életkedvet csepegtetnek belém, mert úgy érzem mindannyiszor, hogy valaki számára létezek egy pillanatra... Mondtam már, hogy  nyitott könyv lennék egy pszichoanalitikus számára?... 

    

   Szinte az egész őszt eső permetezte  -  mit permetezte? Locsolta! Az enyhe idő miatt kis juharom levelei sokáig lángolva virítottak az ágain, ami nagyon jól mutat a szürkülő kis kertben. Aztán pár nap alatt mind lehullott. Október végén elkezdtem a szemeim ápolását, a dupla műtét előkészületeit, mely végül is január elején ért célba. Maradt még kb. 2 hétnyi csepegtetés, majd egy vizsgálat szemüveg-ügyben. Kell-e  -  gyanítom, igen, már csak a gyakori képernyő használat miatt is  -  de majd kiderül. 

   Fiam átmenetileg hozzám költözött november elejétől 6 hónapra, hogy az itteni bíróságon végezze el a bírói gyakorlatot. Nekem természetesen ajándék az ittléte, akkor is, ha viszonylag ritkán látom (esténként, és reggel 5 percre, mielőtt munkába menne). Az év különösebb felfordulás nélkül telt, összejövetelek, kis baráti vacsorák között, majd az év végi ünnepek előkészületeivel. A gyerekek  magukra vállalták a karácsony megszervezését, egy közös színházi kiruccanással Párizsba. Nekem talán ez a legkedvesebb ajándék, együtt átélt színházi élmény, mely az amúgy is teli házat nem terheli újabb tárgy érkezésével. 

az ünnepi vacsora közben

Palmyre Sudokut fejt a kertre nyíló ablaknál

   Milyen volt az elmúlt év? Csak rosszabb ne legyen, kibékülnék vele az idén is!