Várni

Úgy gondolom, hogy a várakozás egy magányos műfaj. Egyedül várni az egy állapot, egy benső készenlét. Ha együtt várunk valakivel, vagy akár többen is, ott már inkább az együtt-ön van a hangsúly, ott van kivel megbeszélni, hogy milyen is lesz, ha…, és ez segít föloldani a feszültséget.

De nem tekergek el a blog jellegétől, nézzünk vissza inkább!

Az első várakozás, amire magam is emlékszem, nagyon régen volt, ’62 szeptemberében. Éppenhogy hatéves múltam, ezért még nem is vettek föl az iskolába. Édesapámat vártuk haza aznap a börtönből, hatévi rabság után. Én pedig délelőtt, a kissámlimat fogva, leköltöztem a kapu elé, és ott ültem, egy napsütéses, szép, koraőszi napon. Tehettem nyugodtan, mert csöndes zsákutcában laktunk, annak is a végében.  Vártam, akit még nem is ismertem. A találkozásra nem emlékszem, de a kitartó várakozásra igen, és még az is fölrémlik, hogy a rózsaszín kockás, nagyi varrta ruhám volt rajtam. Még az is lehet, hogy idővel fölvittek az utcáról, de a kép, ahogy ott ülök, megmaradt bennem.

Aztán nagyot ugrunk az időben! Nemhogy már iskolás, egyenesen gimnazista vagyok!  És úgy alakult, hogy nap mint nap négy éven át, oda-vissza  vonatoztam a gimnáziumba. Végállomástól végállomásig utaztam. Kellett várni arra, hogy bejöjjön a vonat, amire fölszállunk, vagy, ha már bent állt, arra, hogy elinduljon…. És mégis, ennek az időszaknak egyetlen percére sem várakozásként emlékszem vissza, mert bandástul voltunk. Nem elvesztegetett, inkább megnyert idő volt, ma is úgy emlegetjük, ha találkozunk.

És, ha már én maradtam a mostani téma végére, így, ünnep előtt – Aliz kommentjétől inspirációt kapva – rendhagyó módon fejezem be a bejegyzést. A témába illik :)

Szabó T. Anna:

AZ ÜNNEP AZÉ AKI VÁRJA

Aki magot szór ablakába
és gyertya vár az asztalán.
A várók nem várnak hiába.
Egy angyal kopogott talán?

Szárnysuhogás az ablakon túl –
vigyázz! Kinézni nem szabad!
Künn az angyalhad térül-fordul,
egy pillanatra látszanak.

A karácsonyfát hozzák – hallod?
– egy koppanás, és leteszik.
Fényben úszik az üvegajtód,
s megint suhogás. Mi ez itt?

Zöld angyaltoll: egy kis fenyőág,
karácsonyszagú és meleg.
“Gyújtsd meg a legutolsó gyertyát!”
Ez az angyali üzenet.

És be is mehetsz – vár az ünnep,
és minden zárt ajtót kitár.
A fa alatt angyalok ülnek –
az ünnep azé, aki vár.