Nemde?

 Nem mondom, hogy várakozni tilos, de hogy jobb a jelenben maradni, az valószínűleg igaz. (A Jézus parabolájában szereplő gazda hombárokat akar építeni, hogy a gazdag termésből sokáig gondtalanul éljen. Nem figyel a hangra: Esztelen, még az éjjel számon kérik a lelkedet!)
Persze kétélű ez a várakozás dolog. A szép események bekövetkezését remélő várakozás segít élni. Elég arra gondolni, hogy hányan nem halnak meg, ameddig el nem búcsúzhatnak feléjük tartó rokonuktól.
De az is igaz, hogy a puszta várakozás idegőrlő, és eseménytelenség okozója lehet. (Nem várok holnapig, jó ha kibírom hajnalig...)
Nem csinálok semmit, mert várom, hogy a bejelentkezők megjelenjenek az ablak előtt. Stb...
És nem, és nem, és nem…
Késnek.   
Értelmesebb aktivitásban várni.
Tenni dolgunkat, aztán úgyis bekövetkezik a várt esemény, vagy sem, mert valamilyen oknál fogva meghiúsul.
És hányszor meghiúsul!
A rossz dologra várakozás meg éppen nem segít élni. Hallottam olyan apáról, aki szombatra tűzte ki a komisz gyerek megverésének az idejét. Nem dicsérem az eszét. Az se lehet kellemes, ha a halálraítélttel közlik, hogy még hány órája van hátra.
Gyerekkoromban történt, hogy a szomszéd gyerekre rászólt az öreganyja, Na, csak vigyázz magadra! Estére lesz ne mulass, majd ád ám apád!  Mire a gyerek: Az én apám nem Ádám, hanem Sándor.  
***
A várakozás azért lehetséges, mert a tér-idő koordinátái között élünk.
Ezért meglepő egy ilyen kijelentés: Az idő kezdete előtt. Az idő (és a tér is) az anyagvilághoz van rendelve. Az idő kezdete előtt nem volt idő, tehát nem lehetett előtte semmi. De az anyagvilágnak volt kezdete. Célszerűbb az időn kívüliség dimenziójáról, az időn kívüli létről beszélni.
Nemde?
De de.