2023-as évem szűk keresztmetszete

 

A jótékony köd homályába vész, mikor voltam ennyire gyors és energikus, vagy voltam-e egyáltalán ilyen a blogos pár évem óta? Én kezdem a sort az utolsó témában, pedig bő két hete még latolgattam, szeretnék-e egyáltalán beszámolni, némi betekintést adni a 2023-as évemben történtekről?

Az év első fele szinte a feledés homályába vész, csak a lányomnak írt napi e-mailek adhatnának némi támpontot, de oda meg szinte csupa jelentéktelen dolgot írok, hol jártam, mit főztem, pár gondolat a szűkebb vagy tágabb családról, mit olvastam vagy néztem a tv-ben, a végén meg majdnem mindig a megnyugtatásnak szánt:  ”…jól vagyok, minden rendben van körülöttem” (általában és többnyire).

Az év eleje mindig ugyanúgy telik, az első két hónapban várom a márciust és a tavaszt, ami menetrendszerűen meg is érkezik nagy-nagy örömömre, és ha nincs szerencsém, hirtelen robban be a meleg, amikor megint beszorulok a lakásba, csak most nem a hideg miatt, hanem épp a meleg elől, s ha tehetem, csak az esti órák elviselhető hőmérsékletében mozdulok ki a leeresztett redőnyű lakásból. És észrevétlenül már el is telt majdnem az első félév. Júniusban, a tanév befejezésének másnapjától  egy hetet a kutyával töltöttem kettesben a fiamék nyaralása ideje alatt, aztán készültem már lélekben lányomék augusztus eleji hazaérkezésére. A bő hetük úgy röppent el, hogy szinte fel sem eszméltem, már újra csak írhattam a soron következő e-mailjeimet.

A nyaram fénypontja most is az öt unokával eltöltött közös időnk volt, majd az a három nap Balatonfenyvesen népitáncos barátnőméknél, amit az augusztus 20-i indulásom előtti hajnalban még megelőzött egy „égindulás-földindulásos” plafonleszakadás. Mivel a 2010-es évek elején már történt egy hasonló eset a nagyszobámban, így most is konstatáltam, örüljek, hogy nem akkor történt meg a baleset, amikor a család tagjai a megelőző napokban sok időt töltöttek az ominózus plafon alatt. Az ősz a biztosítókkal és közösképviselettel töltött hadakozással telt, és még mindig nincs pont az ügy végén.

Türelmetlen ismerőseimnek itt is üzenem, hogy dolgozom magamon és az ügyön, és majd kapnak „fényképet” is a végeredményről. Az én váram az én házam (vagy fordítva), az eső nem esik be, a szél sem fúj át a födémen, és már a szememet sem zavarja úgy a látvány, mint az első napokban. Egy biztos, hogy télen hozzám nem jön festő, csak ha már nyitott ajtó-ablak mellett dolgozhat.

A szeptember meghozta újra a rendszerességet az életembe a nyári lazaság után. Hétfőn és szerdán Vince unokám gitáróráira együtt sétáltunk az előző évihez képest egy távolabbi iskola zenetermébe, ami egyben azt is jelentette, hogy sokkal több időt tölthettünk együtt. Ahogy nőnek a gyerekek, egyre jobban közeledik a teljes önállóvá válásuk, amikor már nem lesz szükség nagymamai kíséretre, így ezek a találkozások leginkább az öröm órái számomra. Az idei gyönyörű őszt is igyekeztem kihasználni, sok laza és majdnem céltalan kerékpározással sok-sok órát voltam a szabadban.

Részem volt egy szívetmelengető nagy rendezvényben is novemberben, ahol a hajdani két nagy népitánc együttes régi, még élő tagjai találkoztak az 1973-as közös tunéziai utazásunk ötven éves megünneplése kapcsán.

Sok „korosodó” ember szenvedi meg a téli bezártságot. Én viszont egyre inkább azt tapasztalom magamon, hogy az idő múlásával egyre jobban élvezem és szeretem egyedül tölteni a napjaimat. Úgy röpül el egy-egy nap, hogy már csak azt érzékelem, hogy megint besötétedett, pedig még csak most nyitottam ki a szemem. A netes világ amúgy is közel tudja hozni az egymástól távol élőket, és engem a telefon, a skype és a net folyamatos használata tökéletes elégedettséggel tölt el. Annyi minden „jön házhoz”, hogy még az is önfegyelmet kíván, hogy kiválogassam belőle a magam számára is legszebbet-legjobbat. Így kapom meg tinikorom majdnem elfelejtett szép filmélményeit, akár opera- és balett teljes felvételeket is beleértve, amivel a new-yorki Metropoliten vagy a milanoi scala előadásait is a saját fotelemből kényelmesen tudom megidézni.

Biztosan sok fontos dolog maradt ki ebből az évértékelőből, ami egyszerűen kihullott az idő (és az emlékezetem) rostáján. Ha így van: „Sorry”

Üdvözlöm minden kedves blogtársamat és írásaink olvasóit, Mindnyájatoknak kívánok nagyon egészséges és elégedett 2024-es esztendőt.