Találkozások - az élet sója...

    A blogvilágban nagy ernyedtség uralkodik. Alig akad egy-két új bejegyzés, de még a hozzászólások is megritkultak. Tisztelet és köszönet a kivételnek!

   Magamat is az "ernyedtek" közé sorolom. Olvasgatom az Ági által javasolt témát és alig bírok hozzáfogni. Kerülgetem, mint macska a forró kását. Bevallom, nemcsak az uralkodó forróság miatt, hanem a téma olyan sokrétűnek látszik, hogy nem is tudom, melyik végéről fogjam meg. Elolvasom többször is Mick és E. bejegyzését, kiemelkedő találkozásukat 2 közismert, ugyancsak kiemelkedő személlyel, e találkozások fontosságát életükben. Mindannyiszor eszembe jut, milyen óriási jelentőségük van számomra is. Ha végiggondolom az életemet  -  mint mindannyiszor, ha egy elvontabb fogalom merül fel  -  lelki szemeim előtt képpé alakul : ezúttal  rétet látok, melyet teljesen beborítanak a vadvirágok, káprázatos tarkaságban. Esetleg átfordul a látvány egy gazdag motívumú keleti szőnyeggé... Mindannyiszor sokáig sétálhatok rajtuk, "kibélelik" az életemet, egyszerűen élhetővé, sőt, lelkesítően élhetővé teszik.

   

Találkoztam néhány "híres" személlyel is, most mégis a "névtelenekről" beszélnék leginkább, akik általában nem szerepelnek kamerák előtt, semmilyen téren sem kapta fel őket a világhír, de még szűkebb hazájukban sem ismeri őket mindenki. A velük való találkozások mégis maradandó emlékeket hagytak maguk után, valamilyen módon gazdagabbá tették életemet.

   Ha meggondoljuk, mióta a világra jöttünk, csupa találkozás az életünk. A közeli és távolabbi család tagjai után jött az iskola, a tanárok és a diáktársak, részt vettek felnőtté válásunkban. Ki ne emlékezne egy-két tanárára, akik nagy hatással voltak választásaira?... Hányan őrzünk  maradandó emlékeket, melyeket fel lehet frissíteni, ha évek múlva öszejövünk... Emlékszem, az egyik  -  és bevallom, a távolsag miatt számomra ritka  -  érettségi találkozónkon az érzelmek súlya alatt, könnyekkel viaskodva kibukott belőlem, hogy végül is ezeken az összejöveteleken a hajdani tizenéves énünket keressük, vele akarunk szembesülni, neki számot adni. Ez talán mindegyik találkozásunkra igaz. A későbbiekre is.

   Ha visszagondolok, rengeteg többé-kevésbé éles, vagy elmosódó sziluett jelenik meg előttem, mindegyiknek megvolt a maga jelentősége életemben, hiszen helyet kapott emlékeim között.  Némelyek csak villanásnyi időre, de az is elég volt, hogy mélyen bevésődjenek, esetleg hosszú levelezésben érjenek életük végére. Érdekes módon többségük melengető, pozitív nyomot hagyott maga után. Vajon miért? Talán én magam rostáltam ki közülük azokat, akik rossz emlékké válhattak volna, vagy talán olyan ritkán fordultak elő, hogy hagytam őket lassan elhalni?... 

   Voltak közöttük sorsdöntőek: ilyennek számít természetesen Gilbert-rel történt találkozásom. Erről már sokat beszéltem, már ami elbeszélhető. Hiszem, hogy az ilyen találkozásnak mindenki számára van olyan vonása, amelyen a sors kezét érzi meg.