Nem bánom, legyen!

 

K.É., közös blogunk kapcsán érdeklődik, hogy Váli Dezső festővel való kapcsolatunk hogyan jött létre. Ezzel összefüggésben kérdéseket sorjáz. De inkább őt idézem: „találkozásaidból egyet külön is kiemelnék, és nagyon szívesen olvasnék róla egy hosszú bejegyzést a blogodban. Eljátszom a gondolattal, hogyan találkozhatott két férfi, akiből az egyik sokkal jobban ismeri írásai által a másikat, miként telhetett el az az (x)-idő, ami valójában szinte semmire nem volt elegendő. Azt is elképzeltem, hogy én vajon lennék-e olyan bátor, hogy akár csak egyetlen kérdést is feltegyek neki, pedig naponta száz is eszembe jut, amikor olvasom a napi rövidebb-hosszabb bejegyzéseit. (V. D.-re gondoltam.)”
Nem bánom, legyen!
Nincs semmi titkolnivaló ebben. Váli Dezső lánya, Zs, és saját lányunk, K. egy közösség tagjai voltak. Lányunk hazahozta a C.naplót. Elolvastam. Tetszett hangvétele, és a dolgokról alkotott sommás véleménye.
Évek teltek el, s fülembe jutott, hogy Deske interneten olvasható naplót ír. Mivel a képzőművészetek mindig is érdekeltek, és korábban sok művész életrajzát elolvastam, pl. Borsos Miklósét, Bernáth Aurél könyveit, de Vincent van Goghét és Gauguinét, Szőnyi Istvánét, de J. S. Bachét, Mozartét is, továbbá vonzódom ahhoz, hogy egyes írók, költők teljes életművét megismerjem (Fekete István, Móra, Tömörkény, Gárdonyi, Weöres, Szabó Magda, hogy csak néhányat kiemeljek), adódik, hogy figyelemmel kísértem a jó tollú Váli Dezső életrezdüléseit is. Valamennyire példaképem is lett, hiszen 2006 óta magam is megpróbálom szavakba foglalni a napi történéseket, illetve véleményemet világomról. VD tud a blogomról.
Tehát először a Váli.hu-t olvasgattam. A mester naplójából nem derül ki (mert nevemet tetszőleges betűvel jelzi, így csak én tudom), hogy hány alkalommal véleményeztem megjegyzéseit. Ezekből sokat bemásolt naplójába. Mivel lányaink kapcsolata folytán tudtunk egymás létezéséről, és talán elmondhatom, hogy megjegyzéseimet értékelte, egyfajta email-kapcsolat alakult ki közöttünk. Voltak neki játékos húzásai: „egy képet egy üveg igazi baracklekvárért”.
Vettem a lapot, és postán küldtem neki egy üveg igazi baracklekvárt. Ő meg egy képét azonnyomban elküldte hajtás-pajtás futárral. Majd közölte velem, ha nem tetszik a küldött kép, másikra cserélhetem a műtermében. Akkor azzal hárítottam, hogy ha ő ezt a képet szánta nekem, akkor ez marad nálam.
Egy másik alkalommal pedig meghívott feleségemmel együtt műteremlátogatásra. Azzal kezdtük, hogy a cukrászdában vettünk mákos kiflit és egyéb mákos süteményeket, ismerve a művész vonzódását a mákhoz. A mondhatni baráti látogatás létrejött, és nem tartott fél óránál tovább. Mivel az ő kedvence Georges Braque és Paul Klee néhány munkája, hamar a festőkre terelődött a szó. Barátságunkat újabb képpel erősítette meg. (Kézben hoztam el a 9 kg-os festményt, villamoson.)  
Utóbb ő látogatott hozzánk, mert történetesen megtaláltam könyvespolcunkon egy általa keresett kötetet. Majd még egyszer, a kiállításán találkoztunk, amikor meghirdette, hogy a DESKE.HU 2 kötetet a látogatók mind megkapják. Ekkor készítettem távozóban immár a kiállítás kirakatüvegén keresztül azt a képet, amit aztán ő fekete-fehérben el is helyezett a blogjában.
Mivel a világról vallott felfogásunk egymáshoz közel áll, elég gyorsan félszavakból értjük egymást.
Ha volna hozzá bátorságom, megkérnék egy jónevű cukrászt, hogy csomagoljon be egy félkilónyi mákos süteménytölteléket, s adnám a művésznek, aki olykor kifejti, hogy a mákos sütemények sajnos nemcsak mákból állnak, hanem bőségesen tésztával vannak körülvéve.
Hogy jelen íráskát blogomban közzétegyem, ezen még gondolkozom.