2023. január 4., szerda

Elmúlt megint egy év


 

2022-ben is elég sok kellemetlenséget viseltünk el. Most, hogy a vége felé járunk, több probléma megoldódott, bár ezek nem is egy évhez kapcsolódnak. Valamikor elkezdődött, a mostani óévben véget ért, miközben újabb beszámolni valók keletkeztek az előttünk álló évet illetően, és lehet, hogy jövőre ismét szóba kerülnek  a most nehezen átlátható ügyeink. Például, hogy mennyi lesz a gázszámla, és miből fogjuk kifizetni. Ha marad minden, a napjainkban érvényes rendelkezés, spórolunk, talán meglesz. De ha nem?
Ó, ez a bizonytalanság saját életünk minden szegletében előjön. A lezáruló év minden hónapjában kellett orvoshoz mennünk a legkevésbé sem előre látható bajok miatt. A bőrgyógyászaton több hétig kezeltek, csak úgy, mint a szemészeten. A reumatológia szorgalmas látogatója voltam ebben az évben is. Háromszor estem el, mindannyiszor gyógytorna hozott helyre, előtte gipszelés és a többi, szórakoztató panasz, időpontkérés, utazás, várakozás, miközben a rákra is kaptam tovább a gyógyszert, napi egy tablettát. Szerencse, hogy nem kellett az onkológiára is bejárni. Na, csak egyszer-kétszer, meg a kapcsolódó vizsgálatokra. A jószívű főorvos a beutalókat az esztergomi kórház megfelelő osztályára állította ki, óriási könnyebbség, ha nem kell Pestre menni!

*

Meg is mutatom, mit mond erről a bejegyzésem borítóképe. Lányom a járvány miatti bezártság óta rajzolni-festeni tanul. Örömmel és eredményesen dolgozik, a fenti képet is tőle kaptam 2022 áprilisában, előbb mint levélmellékletet, majd annyira jó és egyedi műnek találtam, hogy bekeretezve egyik orvos kapta meg ajándékképpen.
Az esztergomi kórház hátsó bejárata néz erre az utcára. Följebb sétálva a Babits-múzeum elé jutunk. Nekem annyi minden jut eszembe erről az utcáról, és persze a kórházról, hogy novellát írhatnék (ha tudnék), ki mindenki találkozott sétái közben a proszektúráról kiszabadult árnyak élő változataival. Az árnyak szeme, a tekintetnek látszó levélformák színei, a kis felvilágló fények megnyugtatóak.
*
Utoljára - egy novemberi epizód után -, december elején voltam az esztergomi kórházban. Kalandos orvosi vizsgálatot kellett elviselnem, nem is Esztergomban, hanem Tatabányán, mert az egész megyében csak azon az egy helyen végeznek csontritkulás mérést. Betegszállítóval vittek egyik helyről a másikra, több más beteggel együtt. Mindenkit másik rendelőbe, meg is vártuk őket, én ültem legtovább a kényelmetlen furgon ülőpadján, mert Tatabánya volt a legmesszibb úti cél a lakóhelyemtől. Egy néni, fektetve a hátam mögött egy szállító-ágyon, nyögdécselt egész úton, más hangokat nem idézek... Kiderült, hogy rossz címre vitte a szállító, nem is ismerték abban az öregek házában a kórháztól jó huszonöt kilométerre, ahová be akarták adni. Hosszú lenne tovább mondani. A vizsgálaton túlestem, elindultunk vissza Egomba, a néni még élt, amikor kiszálltam. Jó lenne megtudni, mi lett vele szegénnyel.
*
Az évből ekkor hátra volt még a karácsony. Vásároltunk, terveket kovácsoltunk, ki minek örülne. Novemberi élmény, hogy vidáman, botra támaszkodva helyi boltokban szedegettem össze az apróságokat, amikor elestem az utcán, át a kocsiúton, keresztbe. Az orromat és a mellkasomat a két térdemmel együtt annyira megütöttem, hogy még most is fáj főleg az orrom. Egy orrfúvás kész nyavalyatörés. Kihívták a mentőket a körém csoportosult járókelők, egy fiatalember felugrott a kocsijára és vitte a hírt a férjemnek, hogy megtalál Egomban a sürgősségin. Ott röntgeneztek, nem tört el semmim, csak a zúzódások kínoztak.  
Egy héttel karácsony előtt kaptuk a hírt, hogy meghalt a vejem édesapja. 89 éves volt. Annyira elszomorodtunk mindannyian, szinte kedvünk se volt karácsonyozni. Összejöttünk mégis, de emlékezetes karácsony marad, ahogy az én édesapám elvesztése is karácsonykor történt.  Régebben, még 1995-ben.  

 

19 megjegyzés:

rhumel írta...

Klári, beleborzongtam (szó szerint is, épp lázasan🤭) olvasva ezt a 22-es összefoglalódat... S most visszanéztem az előzőt. A sok orvosos, eséses kálvária ellenére talán kicsit jobb év volt, mint a 21?!🤔Reménykedve, hogy jövő ilyenkor sokkal kevesebb megpróbáltatásról írsz majd, kívánok Nektek békés 2023-at, s mint tavaly, most is csak nagyapám mondása illik ide: Fő az egészség. Őrizzétek meg továbbra is a humorotokat, az sokat segít elviselni a nehézségeket. S hogy egymást segítve, összefogva éltek, szintén óriási adomány🤗
rhumel

klaribodo írta...

rhumel, köszönöm az együttérző soraidat, és szeretném, ha minél hamarabb elmúlna a lázad. Aggasztó, mert sok influenzás beteg van körülöttünk. Jövő ilyenkor jó lenne tudni, mi lesz odáig, mi is csak reménykedünk meg összekucorodunk, amennyire csak lehet.
Békés, szép évet kívánva ölellek:
Klári

Rozsa T. (alias flora) írta...

Klári, hovatovább orvosi, kórházi krónika lesz az életünk és szinte nehéz felidézni, hogy hajdananán ez a téma teljesen hiányzott belőle! Néha szeretnék oda visszamenni felüdülni... Lehet, hogy innen van a gyakori öregkori nosztalgiázás szokása és öröme?...
Szeretnék ebben - voltaképpen optimistának születtem és sokáig az is voltam - kis győzelmet látni részünkről: mindennek ellenére ITT VAGYUNK, túlélési "módban", ahogy itt mondják most a kamaszok!
Kapaszkodjunk, amíg lehet, mert az élet mindennek ellenére szép és megismételhetetlen kaland! (Rózsa)

klaribodo írta...

Rózsa, mivel az alapbetegségem egyelőre nyugton van, csak a kisebb és az életkorral járó nehézségekről tudok beszámolni. Valahogy nem esett nehezemre végigcsinálni, más dolgom alig van. Nem kellett volna talán előhozni, de ezek voltak a naptáramban följegyezve. Kimaradt a kályha vétel és építés, a központi fűtés átszerelése, a légcserélők szerelése, nem is tudom, még mi, ezek nem a személyes dolgaim voltak. Önző néni vagyok? Hiszen nem is panaszkodtam, csak odaírtam, ahogy volt. Panaszom a kertészkedés elmaradása miatt van, csak sérült tagjaimat nem lehetett igénybe venni. Jövőre szeretnék több növénnyel, virággal foglalkozni. Köszönöm, hogy elgondolkoztál a hiányosságokon. Talán nem látszott eléggé, hogy örülök az életnek, és elfogadom, ahogy van.

Rozsa T. (alias flora) írta...

Klári, egyáltalán nem rejtett szemrehányásként írtam pont a te részedre, hiszen nap mint nap van benne részem - és táplálom magam is! - korombeliekkel összejőve... Egyszerű megállapítás volt részemről, kérlek, ne vedd rossz értelemben.
Az utolsó mondatodban kapaszkodok én is. Egyik kedves ismerősöm (nálam fiatalabb vagy 14 évvel, sok tragikus eseményen ment keresztül családját illetően) írta a minap: minden új napot ajándékként könyvel el...

klaribodo írta...

Köszönöm, Rózsa! Erről van szó, mi még egymásnak is örülünk. Ez nálunk a harmónia titka. A folytatás legyen legalább ilyen jó, majd többször számolok be vidámabb percekről.

Borka írta...

Neked ez az év nem volt nyugodt sem csendes. Sok rosszaság történt, de voltak szép napok is benne. Ez a kép, amit a lányod készített és Te kaptad meg, lám ez is egy öröm. :) Öröm, hogy vagytok egymásnak a pároddal, hogy még segíteni tudjátok egymást, ha baj van.
De kérlek, jobban vigyázz az utakon, nagyon veszélyes lehet ez a sok esés a mi korunkban!
A 2023-as év hozzon Neked kevesebb orvoshoz járkálást, jó egészséget, sok örömöt!

klaribodo írta...

Borka, köszönöm szépen jókívánságaidat. Én is egy jobb évet kívánok Neked. Örömmel és szeretettel követem rajzos fényképeiden napi élményeidet.
Sajnos egyedül már nem mehetek sehová, még a sarokra sem a henteshez legalább, mintha zárkában lennék. Nehezen fogom megszokni, de igyekszem örülni. :)

aliz írta...

Klári, én is csatlakozom a jókivánságokhoz!!! (Kevesebbvesést, illletve egyet se!)

Kelemen Éva írta...

Kedves Klári! Január 4-én olvastam - elsők között - a 2022-es évértékelődet, de most is veszem a nagy levegőket, és próbálom leplezni a szorongást, amit a soraid kiváltottak belőlem első olvasatra. Aztán olvastalak újra, és ma megint újra. (Mivel a három újabb évértékelőt is véleményezni szeretném, Rózsáét, Rhumelét, Julikáét, az elsőség most a Tiéd.) A szorongásom oka, hogy eszembe juttattad édesanyám hetvenen felüli éveit, amikor gyakran számolt be arról, hogy pl. piacról hazajőve egyszercsak már a földön feküdt, holott semmi jel nem utalt arra, hogy rosszul érezné magát. Ez a kiszámíthatatlan, váratlan esése-bukása akkor engem meglehetősen megviselt. Ezt juttatta eszembe a beszámolód, és a feléd irányuló aggodalmam szinte elnémított. Azért mindig ott van a sorok között a finom humorod is, ami azért mosolyt is fakaszt belőlem. Mit is kívánhatnék 2023-ra? Nem mást, mint hogy a korlátozó tényezők mellett is legyen viszonylagosan egészséges éved, és kerüljenek el a váratlan esések, balesetek, és telhessenek nyugalomban, harmóniában a napjaid a családod örömére, megnyugvására. Férjednek is jó egészséget kívánok természetesen:)))
Lányod alkotásait csodálattal nézem, kérlek, továbbítsd felé elismerésemet, és várom az újabb képeit is, amit remélem majd megmutatsz nekünk is.

klaribodo írta...

Kedves Aliz! Köszönöm, hogy elolvastad a sirámaimat. Az én falumban nincsenek mostanában kedvemre való műsorok. Pitti Katalin lépett itt föl nemrég. Hát, nem szeretem a modorát, és emberek közé sem vágyódom. Itthon óriási digitalizált gyűjteményünk van, ebből mazsolázunk.

**************

klaribodo írta...

Kedves Kelemen Éva!
Nagyra értékelem az együttérzésedet, köszönöm a jókívánságokat. Ez a jelenség, ami Anyukáddal is előfordult, több sorstársam praxisában jelen van. Éppen tegnap számolt be egy esztergomi ismerősöm, pont úgy vergődött a saját lakása előtt a kövön, mint én az aszfalton. Csak a mentők tudtak lábra állítani váratlanul könnyedén. Mi ez, nem tudom. A lányom keresgélt eü. lapok között, azt mondják egy helyen, hogy a gyengén szuperáló látótér kiesése is okozhatja.
Örömmel jelentem, hogy márciusban szürke hályog műtétre megyek, most kaptam a behívót, a napokban. Addig az onkológiai kontrollokat kell végig járnom, február 3-án lesz 2 éve, hogy mindkét oldali masztektómiával műtöttek. Bocsánat, hogy napirenden tartom az orvosozás témát, de velem ilyenek történnek, mit csináljak.Ó, hát házi sportszeletet csináltam vasárnapra. Na, ilyen, ami jó.

aliz írta...

Klári, én ia oda- és hálás vagyok a digitalizációért, onlinért stb...)lányom nem birja, nade könnyá neki...:ha " van másik" :ű

klaribodo írta...

Aliz, amíg Pesten laktunk, bérletünk volt a Zeneakadémiára. A lányunkkal együtt mentünk mindig. Istenem, az milyen jó volt akkor!

Hálával fogadunk mindenféle kultúrát a mai napig.

aliz írta...

én nem olyan rég -már épp hazaz akartam utazni - mikor becsöppentem egy Kobajasi Kenicsiró vezényelte koncertre :) hát tényleg nem ugyanaz élőben az élmény...

klaribodo írta...

Nahát, micsoda szerencséd volt! Őt élőben sose láttam - hallottam.

aliz írta...

még anyukám is imádta, a karmester versenye óta (hasonlitott rá egy pincér, főleg a frizurája, meg a kedvessége -mindig emlitette neki) egyébként csak visszahozott jeggyel sikerült bejutnom!A spontaneitáshoz szerencse is kell...de általában megjön, mint egy jutalom

klaribodo írta...

Csak egy pillanatra visszatekintve: mennyi minden jó történt egész életünkben, egyszer ezeket kéne összeszedni nekem is. :D

aliz írta...

Csak a szépre emlékezni...