Változatlan változó

 Múlt az, ami nem változtatható meg. 

Múlt az, amit a halál lezárt. Ahogy idősödünk, egyre több ilyen lezárt múlt alkotja életünket. Barátnőmmel beszélgetve, már  jelöljük az időt, mikorra jutunk el halottaink emlegetéséig. Ez az idő egyre rövidül, egyre több ember, aki valamikori életünk része volt, mára már csak emlék.

Sokasodnak emlékeink, egyszer csak azt vesszük észre, hogy mi magunk is emlékké szelídülünk... 

De most még azt gondoljuk, hogy a múlt érdekes, hogy majd emlékeznek a történeteinkre a gyerekeink az ismerőseink, hogy egyáltalán érdekli majd őket a múlt.

A múltunk, amiben még életben tartjuk szeretteinket már csak a mi múltunk.  A mi múltunk, amire csak mi emlékszünk, amire csak mi emlékszünk úgy. A velünk együtt ugyanazt átélő személy - máshogy emlékszik a múltra. Egészen mást mesél ugyanarról az eseményről, sőt még a múlt érzelmi töltése is más lehet, mint a mi múltunkban. A nővéremmel mintha nem is ugyanazt az életet éltünk volna, mintha nem is ugyanakkor, ugyanazok történtek volna meg velünk, nem is ugyanazokkal az emberekkel.  Neki más a múltja.

Ugyanezt látom  a  néhai férjem és testvére viszonyában is. Emlegetik neki a gyerekeim, hogy Tonton, az hogy volt, amikor Körösztanyátok férje egyszercsak egy szál selyem alsónadrágban üldögélt a vasárnapi ebédnél - és várják az apjuktól unásig hallott történetet csak még egyszer, mert az apjuk már nem mesélheti - és Tonton csak néz, hogy ti miről beszéltek? És nem tud semmit, hogy G.Laci hogy vetkőzött le a kánikulai vasárnap forró húslevesébe beleizzadva, és arról se tud semmit, hogy a Bercsényi utcai emeletről hogy taszajtotta a mélybe a leeresztett redőnyön kívül, az ablakpárkányon üldögélő ötliteres üvegben érlelődő kovászos uborkát, a nyári rekkenőben, hogy egy gyors mozdulattal kitolva a redőnyt, végre  egy kis levegőt engedjen be a forró lakásba... És ezek a történetek nem részei az ő életének, az ő múltjának. Pedig gyerekként együtt, egyszerre voltak szinte  mindenütt.

A gyerekeim se ugyanúgy emlékeznek a múltunkra. Az életnek más-más szakaszában voltak, amikor az a bizonyos esemény történt velünk, és ők ketten  máshogy emlékeznek a közös múltjukra, sőt még én is máshogy emlékszem a közös múltunkra.

A múlt az, ami már nem változtatható meg.  A  múlt az, ahogy én észleltem az én és mások életét. 

A múlt az, ahogy mások, máshogy észlelték a saját és a többiek életét, még akkor is máshogy ha ez az élet közös életünk, közös  múltunk.

Hát meséljük a történeteinket, hallgassuk meg a többiek történeteit, hogy mi magunk is megtudjuk, milyen is volt az életünk, milyen is volt a közös és mégis különböző múltunk, hogy változzon a múltunk!