Evezünk a Tiszán

Az "én időmben" elég sok csónakot kötöttek ki a Szabadság úszóház csónakkikötőnek használt oldalához. Akkoriban kevesebb volt a kajak, több a biztonságos kielboat, azaz a gurulós evezős, hajónak becézett vízi jármű a Tiszán. Még gimnazista koromban, vagyis olyan 1958 körül tanítottak evezni nagynénimék, a vízi nomadizálást gyakorló szegediek apostolai.

Az úszóházra leginkább napozni jártam. Szerettem a napsütéstől átmelegedett, simára gyalult  deszkákon hasalni. A motorcsónakok lassan elcsituló hullámverése egyre csöndesebben paskolta az úszóház oldalát, erre sokszor el is aludtam. Nénimék ébresztettek föl az irodából jövet, hogy evezzünk még egy-két órát a Tiszán, mielőtt beesteledne.

Örültem, amikor felajánlották, hogy megtanítanak evezni. Egyikük velem szemben ült le, hátul nénim férje kezelte a fából faragott -  hosszú zsineg megfelelő mozgatásával működő -   irányzékot. Biztos nem ez a neve, csak olyan régen volt, hogy a szavakra nem mindig emlékszem. A két evezőt egyszerre kellett felemelni, picit fordítani rajtuk, hogy élükkel a vízbe merüljenek, majd jól meghúzni őket, hogy belekapaszkodjanak a vízbe, és ezzel el is indultunk az ártéri erdők felé.

A Szabadság úszóház a múzeum közelében tanyázott, innen mentünk csónakkal át a másik oldalra, Tiszaszigetre, ahol a falu alatti ártér magasabb szakaszán állt a lábakra épített nyaraló. Egyszerű építmény volt. Ha a Tisza vízszintje emelkedett,  nem öntötte el a házat. Vaslépcsőn mentünk föl a bejárathoz, lakat volt a  bejárati ajtón.  (Ma már betörők vagy hajléktalanok foglalnák el az ilyen alig őrzött hajlékokat.)  A tiszaszigeti nyaraló határsávban épült. Külön engedély kellett hozzá, meg határsáv igazolvány, mert az ötvenhat utáni időkben előfordult, hogy Jugón keresztül próbáltak disszidálni  a nyugtalan vérű illetők, a határ meg őrizve volt, nagyon szigorúan. Közbe vetve mondom, hogy nekem is kellett határsáv igazolványért folyamodnom amikor férjhez mentem, különben nem tudtam volna  anyósomékat meglátogatni Tiszaszigeten.

 

Tiszasziget egyébként tényleg sziget volt még a folyó szabályozása előtt is. Két szigetből állt a falu, magas vízállás esetén a kisebb meg a nagyobb sziget - talán hordalékdomb - közé befolyt a Tisza. A múlt század tizes-huszas éveiben a férjem családja fölvetette, hidat kellene építeni "Kisszüget" felé. A faluból sok mindenkinek volt kisebb-nagyobb földje "Szügetben", kukoricát, krumplit kapálni, fölszedni, dinnyéért átmenni gyakran kellett. Erre felé vezetett az út a határőrség felé és Térvárra, innen továbbmenni akkoriban nem lehetett.

A férjem mesélte, hogy dinnyéért a Tiszát is átúszták gyerekkorukban. Szemben, a másik parton Gyálarét irányában hatalmas dinnyeföld húzódott a folyó mellett. A gyerekek úszva hozták el hosszú indán, maguk előtt lökdösve az érett  termést. A Tisza vize akkoriban sem volt nagyon tiszta. Homokos, agyagos, gyors sodrású, partokat romboló, másutt építő vize mindig sárga volt. Ha megszáradt a napon a vízből kikászálódó gyerekek szája, csupa homok volt köröskörül. A dinnyét kézzel-foggal ették, a héját elvitte a víz lefelé.

A falusi gyerekek szemfülesek voltak. Messziről meghallották, hogy jön a "rocsó", vagyis a vízirendőrség. Elbújtak a bokrok mögé, bár csak dorgálás járt volna a Tisza átúszása miatt. A rocsó egyszer a néniméket is kiterelte a partra. Igazoltatták őket, kérték a személyit, a vizijártassági igazolványt, meg a határsáv engedélyt. Tiszta volt a lelkük, mégis felizgatta őket a váratlan és érthetetlen ellenőrzés. Gondolták később, hogy Jugó felé távozó disszidenseket akartak fogni a rendőrök.

Egyszer, amikor már jobban tudtam evezni, nénimék elvittek kirándulni Mártélyra. Ekkor már a Sárgán volt nyaralójuk. Onnan indultunk egy nagyobb áradás után, amikor a víz már jól visszahúzódott a medrébe. A Sárgán kiépített kikötőjük volt, de Mártélyon térdig süppedtünk az átázott agyagba. Nem emlékszem, hová kötötték ki a csónakot. Mártélyon éjszakáztunk, másnap "lecsorogtunk" Szegedre. Az úszóházon kötöttünk ki, ott is zuhanyoztunk, bérelt kabinjukban vártak a száraz ruháink. A hosszú tiszai kirándulás után jó volt szilárd földet érezni a talpam alatt.