Szabad választás

   Ezt az új témát kaptuk Ágitól. 

   Szabadság és választás... Látszólag nagyon kedveznek egymásnak, s mégis mitől támadt bennem ez a hirtelen megtorpanás? Emlékszem, Pilinszky írta annak idején a Naplójában, mekkora félelemmel töltötte el hirtelen első franciaországi útján a szabadság lehetősége. "...lehetséges, hogy én most már csak börtönfolyosókon tudok közlekedni?..."

   Igen, valahogy ezt érzem én is. Kötelékek között mozogni néha könnyebb, mert határaink adva vannak: nincs meg a "mindent lehet" szédülete. A kötelékek kapaszkodót is jelentenek szükség esetén. A szabadság pedig egyben a választás felelőssége is.

   Túlbonyolítom? Lehetséges: gyakran megesik velem. Pedig témám rengeteg lenne, melyek egyformán izgatnak. Kérdés, hogy másokat mennyire.

   (Az idő..., az emlékezés..., az élet és a halál: van- értelmük és ha igen, miben áll számomra..., az ész és az érzelmek kölcsönhatása..., hogyan lehet szabadulni a megfelelési kényszer béklyójától..., mi a szellemiség (spiritualité) meghatározása a vallásokon kívül..., a pillanat megragadásának lehetősége..., az alkotás képessége, értelme: kinek fontos és miért..., kétségek és újra kétségek. Stb, stb... Ilyesmik izgatnak leginkább mostanában, állandóan valamiféle számvetés felé terelgetve a gondolataimat.)

   Közben csepereg kinn az eső, szomjasan issza a kert. Hát igen, a kert: kimeríthetetlen forrás, elengedhetetlen közelség a természettel. Talán segít a fenti kérdések megválaszolásában is...

   Újra meg újra eszembe jut Isztambul. Pedig már 28 éve elhagytuk... Tegnapelőtt volt. Életem azóta mintha zárójelben telt volna el. Egyfelől jobb is, annyi veszteség ért ezalatt, de lett két csodálatos kis unokám. Nem kárpótlásul, hanem ajándékképpen a sorstól. Fiamból olyan felnőtt lett, amilyennek megálmodtam annak idején, talán még túl is tett az álmon. Jólesik a gondolat, hogy belőlem lett és apjából, kettőnk történetéből, tulajdonképpen fatális véletleneink sorozatából, melyeket időnként hajlamosak vagyunk a sors titkos szándékának tulajdonítani. Felesége személyében ráadásként új családtagot is kaptam, akit sok szempontból csodálok. 
   Ha már szabad lett a téma, szabadjára engedem a gondolataimat. Az emlékeim általában képekben jelennek meg először. Ha az életemre gondolok, kis papírcsónakot látok, amivel gyerekkorunkban szoktunk vízparton játszani. Akkurátusan meghajtogattuk, majd óvatosan a vízre bocsátottuk. Eleinte bukdácsolt, majd egyre határozottabban hagyta magát sodorni a víz folyásával... Kíváncsi volt, miféle csodákat fedezhet fel útközben. Néha elakadt, majd újra nekiindult, érezte, hogy útja még nem ért véget.