Nosztalgiavillamosozás a Fehérvári úton - Mick bejegyzése

Tíz éves koromig laktam Kelenföldnek azon a csücskén, mely a Keserű értől beljebb fekszik. Legtávolabb a M. Zs. körtérig szoktunk utazni gyerekkoromban. A körtéren most McDonald’s van ama presszó helyén, ahol Horváth L. unokabátyánk zongorázott 1956-ig. A szemközti KERAVILL helyén (ide gyalogoltunk a kitérőtől hárman egy lapos elemért [5 ft 30 fill.], majd vissza, ez összesen 14 villamosmegállónyi.) más üzlet van. A Váli utca sarkán ÁTEX kelmebolt állt, most bank. A Váli úti iskola 45 előtti feliratai még megvannak. Ide jártam szolfézsra és hegedűre. Mellette a rendelő. Jobbsarkának alagsorában dolgozott Kornél unokatesónk. Meg-meglátogattuk a röggönyön. A piac sehol, utódja a Skála sincs sehol, viszont kész a 4-es metró. Túl a Bocskai úton még megvannak gyerekkorom házai, legalábbis jó néhányuk. Viszont szinte egyetlen gyár sincs meg. A Sárbogárdi útnál volt a Kismotor és Gépgyár a töltés mellett, a Standard (később Beloiannisz) a Bártfai út sarkán, a másik oldalon a GAMMA a Hengermalom útnál. A Kalotaszeg útnál még üzemel egy borbélyműhely. Ott volt ötven éve is. A környék egyebekben nagyon megváltozott. A Major utca elejét nem találtam, a péket se, tovább utazva szemben a Kábelgyár sincs eredeti funkciójában. Az iparvágányt még nem szedték fel, de sorompó már nincs. Valahová a környékre hordták ki a GAMMA szemetét, ahol többször találtunk optikai lencséket kidobva. Micsoda kincs volt ez nekünk, gyerekeknek!

Az Andor utcát elhagyva még megakadt a szemem azon a fonatkerítésen, mely egy rézsű alján osztja meg a telkeket. A rézsűt szánkázásra használtuk már akkoriban, a végállomás a kerítés volt. Lementünk ülve, egymásnak háttal ülve, hasalva, és úgy is, hogy egyikünk hasalt, a másik pedig ült rajta. Ez utóbbit ördöglovasnak hívtuk. A túloldalon a szemünk előtt nőtt fel a munkásszálló a Rákosi-időkben. Ma is ott áll, gondolom maszek szálloda lett. A Csurgói út nemcsak a Fehérvári utat keresztezte, hanem az Albert utcát is, melyben laktunk. A kitérő vakvágánya adott helyet a Mozgókönyvtárnak, mely egy régi típusú villamosban funkcionált. Megosztva helyét a 35-ös stukával, melynek itt volt a végállomása. A kitérőben lévő tejcsarnokban sokszor vásároltam. Orromban van most is az a semmi mással össze nem keverhető savanyú szag. Ma is üzemel, ma is megvan a fémkorlát, mely lesegíti a vásárlót a szuterénbe, ahol most vegyesbolt működik. A Csurgói út sarkán állt meg a jeges, onnan cipeltük boldogan vödörben az egy-két forintos hidegségeket. Majd levágta a fémfogantyú a kezünket, mire hazaértünk. Az Albertfalva-kitérő csakugyan választóhatár volt. A mellette folyó Keserű értől (a patyó, mi sohasem hívtuk máshogy, és nem tudtuk, hogy van igazi neve) kifelé terült el Albertfalva. S ha a saját kisközértünket (Csurgói út, Kiácz-bolt) meg akartuk különböztetni azoktól, ahova még jártunk vásárolni, azt mondtuk: megyünk a faluba. Mondtuk, de nekem nem településfajtát jelentett, csak a patakon túli közértet, kis piacot, stb.

A patak a hegyek felől érkezett, és nagy örömünkre belefolyt a Kábelstrand leeresztett vize, amiben jókat lehetett fürödni, mert nagytömegű víz zúdult olyankor a patakba. Télen ropogott a jege talpunk alatt, nyáron a békanyálas, lagymatag folyású pataknak megint csak különös szaga volt. Le lehetett menni a partján a Dunához. Az ötvenes évek elején orosz katonák járőröztek naponta többször is a távírópóznák miatt. Ma a lakótelep miatt csak a Fehérvári úttól a Duna felé él a patak, a felsőbb szakasza föld alá került betongyűrűkbe. A hegyek alján volt egy tó. Mi Pulai tónak hívtuk. Olyasvalami volt, mint egy tengerszem. Vize általában tükörsima. Máig ennek a tónak a képe jelenik meg lelki szemeim előtt, ha azt énekelik misén, hogy Jézusomnak szívén megnyugodni jó, elmerülni benne, csendes tiszta tó…
Visszatérve a Fehérvári útra a pataktól délre, kifelé volt egy kőkereszt feszülettel, majd egy kis bolt. Ide akkor mentünk, ha a kérés így szólt: Menj el a Rózsikához. Rózsika után következett a Háztartási bolt olajos hajópadlóval, petróleumszaggal. Szemben egy másik közért. Itt ragasztották ki a Rákosi időkben a primitív szöveget: „Levágott felvágottjegyet nem fogadunk el”. A jegyeket tömbökben osztották el, és volt, aki eladta kedvezménye egy részét. Kivágta a vevőnek a tömbből a megvásárolt felvágottjegyet.

A Rózsika oldalán volt még a Szigeti mozi Maximkával, Örs a hegyekbennel, A Rejtelmes szigettel, a Támadás öthuszonötkorral és még sok érdekfeszejtő szovjet alkotással. Még kijjebb, már-már az Albertfalva utca sarkán fungált a Jóbarát vendéglő (kocsma). Itt vettünk a grószinak (nagyanyánk beceneve) egy korsó sört. Ami három korsó lett, mert másfél literes korsót vittünk, és nem tudtuk eldönteni, hogy melyik korsóra gondolt, amikor sörért küldött. Itt a sebesvonatnak hívott HÉV is megállt, szemben a kitérővel, ahol nem. Ez a járat attól volt sebes, hogy helyenként nem állt meg. De mivel magassági kormány nem volt (sőt kormánya egyáltalán nem volt – lévén sínpár által vezérelt masina), egyetlen lassú járművet sem tudott megelőzni, így hát elég viccesnek tűnt az elnevezése.

Az Albertfalva utcában volt (van) az általános iskola, (ma Don Bosco), ide jártunk iskolába. Itt tanított Román Pál, Kucsera Lajosné, Szirbik József és még sokan mások Fellner László igazgatása mellett. Szemben a Szent Mihály-templom, itt voltam elsőáldozó, itt hitoktatott Theész Imre, s vezette a plébániát Doroszlay úr, akit vakkantónak becéztünk sajátos hanghordozása miatt.

Kijjebb, a Vegyész utca felé laktak bátyámék. A villamosról nem láttam a balkonjuk alatt elültetett fügefát. Ha még megvan, óriási lehet. Már ezelőtt tíz évvel teremni kezdett. A túl oldalra nézve észrevettem az OTI-házakat. Az OTI annak idején lakásberuházásba kezdett, és a bérleti díjak hasznával növelte tőkéjét. Ez pedig az ellátás színvonalát növelte. 45 előtt működött a magánbiztosító rendszer, és jól működött. A szocik tették tönkre az államosítással, és azzal, hogy a bevételeket elvéve valamennyit visszacsepegtettek az állami költségvetésből az eü. ellátására. Soha, senki nem tudta ezután kiszámolni, hogy mennyi az elég, és mennyi nem. Máig szívjuk. Az OTI-házak kertvárosi, egyforma tornácos, boltíves, földszintes házak. Egész telepet felhúztak a Duna irányában belőlük. Ma is bérlők laknak bennük.

Időm megengedte, hát tovább utaztam. A Budafok Forgalmi telepen megvan még a remíz. Ott jobbra kanyarodott egy kitérő sínpár, melytől szintén jobbra földszintes iskola állt (lebontották a 7-es busz vonalvezetése miatt). Oda jártam harmadik általános koromban (Czinder János tanító nevelgetett minket). Liberális pofa volt ő, aki a gyerektől kérdezte meg, hogy intőt kér-e, vagy pofont (Nagy pofonokat adott). A kis suli mellett meghúzódó temető sincs már meg. Buszvégállomást alakítottak ki a helyén. Budafokot illetően három élményem akad. Oda járt unokaöcsém gimnáziumba, oda sógorom annak idején a borászati szakközépbe (buliztunk együtt), és egyszer egy csehóban születésnapot ünnepeltünk. Talán menyasszonyomét, mert tudom, elhúzattam neki a Pacsirtát a cigánnyal. Akkor még egy ilyen kisebb helyen is volt cigányzenész, nem is egy, hanem egy banda. Ma nagyobbakban sincs. Utam végén tartottam. A verőfényben vissza a villamoshoz, és immár visszafelé, fordított sorrendben még egyszer meglegeltettem szemeimet a rég látott tájon.