Én és a történelem...

   

   Legkorábbi "történelmi" emlékem 1953-ból maradt fenn: a tanácsháza előtt mentünk el, amikor Vali néni, a helyi kommunisták egyik nagyhangú szószólója, különben szimpatikus középkorú asszony (kicsit féltem erős hangjától  -  képtelen volt lejjebb srófolni) zokogva, mellét verve jött szembe: "Jaj, meghalt Sztálin apánk! Mi lesz velünk?..."Megijedtem (5 éves voltam): ki lehet a nagyon fontos halott? Ha már "apánk", az is lehet, hogy a rokonság egyik tagja?... A családban azonban most is védőfalként vett körül bennünket szüleim csendje, semmit sem láttattak a gyerekek előtt a helyzet bizonytalan tragikumából.

   Ezekből a fojtogató ötvenes évekből vidéken egy-két fenyegető szó maradt fenn emlékeimben, melyet a felnőttek beszélgetéseiből kaptunk el néha: beadás, finánc, végrehajtó, pufajkások, gumibottal verés (főleg az érzékeny talpat, hogy ne látsszon a nyoma), ávósok... 

   1956. oktobere... Betöltöttem 9. évemet. Elmeséltem már ezen a blogon. Mosom a lábam a bádog lavórban és úgy reszketek a félelemtől, hogy a földre locsog belőle a víz... Az utcán tüntetők vonulnak, kórusban kiabálva: "Vesszen Gerő! Gyilkosok az ávósok!" Befut egy rémült szomszéd: kidobták a párttitkárt az ablakon... Gondolom, nagyobb baja nem eshetett, hiszen emeletes ház alig volt a faluban. Szüleimben még él háború közeli emléke, amikor minden felborul, veszélyessé, lehetetlenné válik: anya sírva ébreszt bennünket hajnalban: "Kitört a forradalom! Nem mehetünk többé Dunántúlra!..." Az iskolában szénszünet. Rákosi képe eltűnik a tanterem faláról, helyette feszület és reggel órakezdés előtt imádkozunk. Rövid időre az 1-es lesz a legjobb jegy...

   1963. Tévénk nem volt sokáig. Kennedy halálát már gimnazistaként hallottam, de csak futólag: gondoltam, talán nem is esemény, hiszen amerikai "ellenségről" van szó... Ma már furcsának tűnik akkori politikai "öntudatlanságom", de tény, hogy egyetemista koromig a politika teljesen kizáródott a gondolataimat foglalkoztató szférából. Annak ellenére, hogy mint szinte mindenki, voltam hittanos, első áldozó, úttörő, majd KISZ-tag. Kommunista nem...  

   1968. Második évfolyamos vagyok a szegedi egyetemen, orosz-francia szakon. Tolmácskodnom kell egy francia vendégnek, aki az ottani májusi eseményekről beszél és szeretné tudni, hogy elérte-e a magyar diákságot a forrongó hullám... Csalódnia kell. Nagyon fegyelmezettek vagyunk, mindenki szeretné elvégezni az egyetemet, nem kockáztat. Az esetleges izgató elemeket könnyű "kiemelni" és visszatér a rend.

       Öcsém akkor tölti a katonaidejét. Éppen gyakorlaton vannak a Dunántúlon. Attól félünk, hogy elviszik Csehszlovákiába, az öt KGST alakulattal, hogy megmentsék az imperialistáktól a testvéri kommunizmust. Nem viszik el.

    1973-74-től az ellenség táborába lépek... Messze nem politikai indítékok vezérelnek pedig, csupán érzelmiek, hiszen még össze is veszek néha újdonsült férjemmel, aki a hazai hírszolgáltatás egyoldalú szemléletét kritizálja (az esküvőnket követő évet Szentesen töltjük).

   1976-tól a berlini fal "túloldalán" élek 6 évig. A nyugati oldalon a fal tele van graffittivel, még emelvényeket is ácsoltak közvetlenül mellé, hogy átnézhessünk keletre: az ottani tájkép sokkal félelmetesebb! Tankcsapdák, szögesdrótok foglalják el a senki földjét, jó nagy területen meg se lehet közelíteni a falat, csak katonai járőrök dzsipjei közlekednek, nomeg vadnyulak szaladgálnak a fűben...

    1981.május. Számomra már ez lesz a sorsdöntő dátum: Mitterrand megválasztásával a baloldal kerül hatalomra Franciaországban. Pezsgőt bontunk még Berlinben. 

   Az 1986-os csernobili katasztrófa már Isztambulban ér bennünket. Különösebb hullámokat nem vet a fatalista törökök hangulatában, pedig a robbanást követő napokban a Fekete-tenger török oldalán jó adag sugárzással gazdagított eső hullott a tea- és kávécserjékre... Csak annyit mondtak: óvakodjunk a tea- és kávéivástól, ami a törökök számára egyszerűen elképzelhetetlen... S az ott élő külföldiek részéről ugyanúgy. Semmi sem változott tehát.

    1989. Amennyire lehetett, követtük az eseményeket, melyek a pápaválasztás óta készülőben voltak... Kádár gyengülése és halála, a kerekasztal-tárgyalások, Gorbacsov, a keletnémetek tömeges nyugatra özönlése a magyar határ megnyitásával... Egyszerre annyira felgyorsultak az események, hogy megállíthatatlanná váltak... S ami évtizedekig elképzelhetetlennek tűnt, valósággá vált. Magyar múltam keretei, támpontjai omlottak össsze. Bevallom, azóta sem ismerem ki magam teljesen otthon...