2017. július 18., kedd

A falnak is füle van




Nyáron mindig gond volt velünk. Ha egész nap otthon voltunk, nem győzték hallgatni a nagyok a veszekedésünket. Igyekeztek valamennyi időre széjjelválasztani bennünket. Dédanyánk baráti köréből egy özvegyasszony vállalta a nyaraltatásomat, persze pénzért, nála voltam Csongrádon legalább egy hónapig, de még ennél is hosszabb időnek tűnik visszanézve az unalmas, magányos nyár, amikor nem igazán tudtam mit kezdeni magammal.

Az öregasszony sehová sem engedett el. Néha átjöhetett a szomszédból egy velemkorú kislány. Összebarátkoztunk, együtt fedeztük föl az óriási hideg pincét, amelyben meztelen csigák laktak, és a gazdasszony a lefelé tartó lépcsők alsó fokain hűtötte nagy csuprokban az aludttejet. Na, ez igazán jó volt, nem is nagyon ettem mást mint aludttejet kenyérrel.

Egyszer nagyon megkívántam valami édes ízt. Otthon mindig volt süti vagy egy darabka csokoládé ebéd után. A szigorú néni nem kényeztetett édességgel sem, így ki-kilopkodtam néhány kockacukrot a konyhai kredencen álló cukortartóból. Kora délután csendespihenőt tartott a néni, ezért nagyon óvatosan ügyködtem, nehogy felébresszem. Már néhány napja dézsmáltam a cukrot, egyszer azonban megcsörrent a porcelán cukortartó födele. Jaj, a falnak is füle van - gondoltam -, és lábujjhegyen óvakodtam a néni szobáján keresztül a saját alvóhelyem felé, hogy ott szopogassam el a vigasztaló édességet. De ezúttal csalódtam. A néni nem aludt, hanem egyenes háttal ült a székében. Úgy tett, mintha észre se venné, hogy beléptem az ajtón, furcsa mosollyal nézett maga elé. Gondoltam, talán így ábrándozik. És markomban három kockacukorral, besurrantam az alkóvba, ott volt az ágyam. A kockacukrot a sarkánál kezdtem rágcsálni. Omlott a számba, néha megnyaltam, de nem haraptam le a meglágyult részt, hogy tovább tartson.

Másnap a csendespihenő idején a kredenchez sompolyogtam. A cukortartó nem volt a helyén. Körülnéztem, hát ott volt a magas konyhaszekrény tetején, közel a pereméhez. A fehér porcelánra festett rózsaszín virágok alulról nézve nagyobbnak látszottak, mint eddig, a bögrés polc alatti félhomályban.

6 megjegyzés:

aliz írta...

remekded (van ilyen szó?:) irás! de szomorú is egyben, a valóságtartalma...
(nkeem esti kockacukorról kicsit jobb emlékeim vannak...megirtam én is valahol, valami mentén)(meg a fal fülét is...:) "Milyen jó, hogy kortársak vagyunk!" ilyesmi összefoglaló cime van az idei szegedi Thealternek!!!

klaribodo írta...

Á, nem olyan szomorú. A felnőttek ilyenek voltak, amikor mi gyerekek voltunk. Kortársi üdvözletem küldöm, és kérlek, ha tudod a linket a te kockacukrodhoz, akkor légyszi, írd ide!A fal füle valószínűen ugyanonnan származik, ahonnan a tiéd. Csak én mindent azonnal áthangoltam már gyerekkoromban is. :)

Névtelen írta...

A Thealteren lesz egy színdarab, melyben a testvérek újraértelmezik gyerekkorukat. De jó lenne legalább elolvasni!!!

Rozsa T. (alias flora) írta...

Igen, HANGULATA van, amolyan "bodókláris" sallangtalan, pontos és érzékletes!

klaribodo írta...

Kedves Névtelen! Te ott leszel pénteken a Régi Zsinagógában a "Nővérek" előadásán? Majd írj róla, ha igen... Én nem tudok utazni.

klaribodo írta...

Jaj, Rózsa, hiszen ezt akartam, csak nem olyan nyilvánvalóan. :)