Nyáron mindig gond volt velünk. Ha egész nap otthon voltunk,
nem győzték hallgatni a nagyok a veszekedésünket. Igyekeztek valamennyi időre
széjjelválasztani bennünket. Dédanyánk baráti köréből egy özvegyasszony
vállalta a nyaraltatásomat, persze pénzért, nála voltam Csongrádon legalább egy
hónapig, de még ennél is hosszabb időnek tűnik visszanézve az unalmas,
magányos nyár, amikor nem igazán tudtam mit kezdeni magammal.
Az öregasszony sehová sem engedett el. Néha átjöhetett a szomszédból
egy velemkorú kislány. Összebarátkoztunk, együtt fedeztük föl az óriási hideg
pincét, amelyben meztelen csigák laktak, és a gazdasszony a lefelé tartó
lépcsők alsó fokain hűtötte nagy csuprokban az aludttejet. Na, ez igazán jó
volt, nem is nagyon ettem mást mint aludttejet kenyérrel.
Egyszer nagyon megkívántam valami édes ízt. Otthon mindig
volt süti vagy egy darabka csokoládé ebéd után. A szigorú néni nem kényeztetett
édességgel sem, így ki-kilopkodtam néhány kockacukrot a konyhai kredencen álló
cukortartóból. Kora délután csendespihenőt tartott a néni, ezért nagyon
óvatosan ügyködtem, nehogy felébresszem. Már néhány napja dézsmáltam a cukrot,
egyszer azonban megcsörrent a porcelán cukortartó födele. Jaj, a falnak is füle
van - gondoltam -, és lábujjhegyen óvakodtam a néni szobáján keresztül a saját
alvóhelyem felé, hogy ott szopogassam el a vigasztaló édességet. De ezúttal
csalódtam. A néni nem aludt, hanem egyenes háttal ült a székében. Úgy tett,
mintha észre se venné, hogy beléptem az ajtón, furcsa mosollyal nézett maga
elé. Gondoltam, talán így ábrándozik. És markomban három kockacukorral,
besurrantam az alkóvba, ott volt az ágyam. A kockacukrot a sarkánál kezdtem
rágcsálni. Omlott a számba, néha megnyaltam, de nem haraptam le a meglágyult
részt, hogy tovább tartson.
Másnap a csendespihenő idején a kredenchez sompolyogtam. A
cukortartó nem volt a helyén. Körülnéztem, hát ott volt a magas konyhaszekrény
tetején, közel a pereméhez. A fehér porcelánra festett rózsaszín virágok
alulról nézve nagyobbnak látszottak, mint eddig, a bögrés polc alatti
félhomályban.
6 megjegyzés:
remekded (van ilyen szó?:) irás! de szomorú is egyben, a valóságtartalma...
(nkeem esti kockacukorról kicsit jobb emlékeim vannak...megirtam én is valahol, valami mentén)(meg a fal fülét is...:) "Milyen jó, hogy kortársak vagyunk!" ilyesmi összefoglaló cime van az idei szegedi Thealternek!!!
Á, nem olyan szomorú. A felnőttek ilyenek voltak, amikor mi gyerekek voltunk. Kortársi üdvözletem küldöm, és kérlek, ha tudod a linket a te kockacukrodhoz, akkor légyszi, írd ide!A fal füle valószínűen ugyanonnan származik, ahonnan a tiéd. Csak én mindent azonnal áthangoltam már gyerekkoromban is. :)
A Thealteren lesz egy színdarab, melyben a testvérek újraértelmezik gyerekkorukat. De jó lenne legalább elolvasni!!!
Igen, HANGULATA van, amolyan "bodókláris" sallangtalan, pontos és érzékletes!
Kedves Névtelen! Te ott leszel pénteken a Régi Zsinagógában a "Nővérek" előadásán? Majd írj róla, ha igen... Én nem tudok utazni.
Jaj, Rózsa, hiszen ezt akartam, csak nem olyan nyilvánvalóan. :)
Megjegyzés küldése