2017. július 26., szerda

Réges-régi nyarak emlékezete I.

Az iskolai szünetet minden nyáron nagyon vártam. Ma úgy mondanánk, nagyon fáradt voltam év végére - de az igazság az, hogy csak unalmas volt már iskolában, elvégeztük a kötelező tananyagot- nem volt elmaradás, mint manapság,  már az éves ismétlésen is túl voltunk, az utolsó héten már megtartottuk a Fák virágok napját, megünnepeltük a Pedagógus napot, megvoltak a nyári tábor megbeszélések, pontosan tudtuk kinek a szülei mennek előre a katonaságtól kölcsönkapott sátrakat felverni, kiknek az anyukái mennek fel tábornyitás előtt két nappal, hogy a konyhasátrat felkészíteni az érkezésünkre, felvinni a száraztésztát, krumplit, zöldséget, paprikát, paradicsomot, gyümölcsöt, felderíteni a környékbeli boltot, hogy ott megrendeljék a megnövekedett kenyér mennyiséget, tejet és már vártak bennünket, amikor  vagy hatvan-hetvenen megérkeztünk.

Mert mentünk, boldogan, örültünk a kalandnak, mert ez az volt a javából!
Csak az ötödik végén mehettünk, és általában a nyolcadikat végzett ballagottak már nem jöttek velünk. Két-három iskolából, a három évfolyam, évenkénti három-három osztályából kerültek ki a táborozók. Volt, hogy Nógrádban táboroztunk, volt hogy Balatonfüred fölött, általában  a patakra jártunk el vízért, kulacsokba ki-ki magának hozott innivalót, a konyhára meg nagy vizes kannákban hordtuk a vizet. Mosdani is a patakban mosakodtunk, még fürödtünk is, úgy emlékszem. Gyalog jártunk le a Balatonra is, mit számított az a pár kilométer...

Az ebéd, amit a jelenlévő anyukák főztek, klasszikus egy tál-ételek voltak, paprikás krumpli kolbásszal, lecsó lecsókolbásszal, tojással, öreg-tarhonya,  öreglebbencs tojással, reggelire vacsorása zsíros kenyér paprikával, paradicsommal, vajas kenyér,  rántotta , bundás kenyér ilyesmik.
Mosogatni mindenki maga mosogatta el a magával hozott műanyag kis tálját, kanalát villáját - gondolni való, hogy milyen eredménnyel, az ultrás langyos mosogatóvízben... de nem volt bajunk. Volt éjjeli őrség,  reggeli torna, zászlófelvonás, tábori körlet ellenőrzés, rendrakás, tábori  ügyeletesek,  esti tábortűz, éneklésekkel, történetekkel- minden, ami egy hatvanas évekbeli úttörő táborban elvárható volt.
Megismertük a másik két iskolába járó gyerekeket, tanárokat, közös énekkart alkottunk
Az első hétvégén jöhettek látogatóba a szülők - nyilván hozták otthonról az ellátmány következő napokra való részét, nekünk csak annyi volt az orrunkra kötve, hogy jönnek és hogy az esti tábortűznél műsort adunk nekik.  Ezekre az estékre akkora tábortüzet raktunk, hogy égig ért a lángja.

Kirándultunk minden nap, minden napra volt valami remek izgalmas - alföldi gyerek számára különleges élmény.

Aztán voltak a családi nyaralások. Anyám, aki nem tudott úszni, de gondosan ügyelt rá, hogy mindkettőnket úszómesterrel taníttatott meg úszni  a hegyekbe szeretett járni, így éves váltásban mentünk a hegyekbe, vagy a Balatonhoz. Igen, mert voltam olyan szerencsés, hogy minden évben mentünk nyaralni. Ezek szokványos családi nyaralások voltak, anyám és nővérem a két szőke, a tejfehér bőrükkel az első nap felégtek, míg apám és én kreol bőrrel megáldva, a Bronzolaj áldásos eredményeként, örökké a vízben meg a napon, a nyaralás végére számolatlanul mehettünk volna a kisebbség soraiba...

De a családi nyaralásnak is vége lett egyszer, és aztán a többi része a nyárnak otthon telt.
Voltam olyan szerencsés, hogy nagyanyámék velünk laktak, így nekem nem volt részem nagyszülői nyaraltatásban, de persze nagyanyám azért elvitt a szomszéd városba, ahol a testvérének tanyája volt, annak minden jóságával és csodájával. Már azzal kezdődött, hogy kétlovas hintóval jött értünk Sanyi bácsi a vasútállomásra. Aztán voltak még a lovak mellett tehenek, bika, disznók, tyúkok, kakas, kiscsirkék, libák, kacsák, gyöngytyúkok, pulykák, minden jószág, ami csak kell egy rendes tanyára.
Nagyanyám testvére Eszti néni, maga sütötte a kenyeret, maga köpülte a vajat, maga hevítette a túrót. Hmmm azóta sem ettem olyan leveles, zamatos túrót, friss tejföllel, frissen sült kenyérrel...
Pirospozsgás, kedves, kedélyes emberek voltak, sose állt távol tőlük a nevetés,  mai eszemmel már tudom, hogy pedig hajnali négytől este tízig talpon voltak és percnyi megállás nélkül dolgoztak.  A tanya patyolat tiszta volt, az ebéd minden délben tizenkettőre az asztalon volt, az állatok körül minden munka elvégezve, a föld megművelve, éppen amit kellett mindig elvégezve. Nem is tudom hogy csinálták? Nyáron a munka dandárjában érkeztünk, de  egy percig nem éreztük, hogy láb alatt volnánk, pedig gyereksereg is volt, mert az unokák és testvérek unokái is ott élvezték a nyarat, a szabadságot, a jó levegőt, meg a tanyasi konyha remekeit.

Aztán az otthon töltött hetek, mert azért mégiscsak ebből volt több, mint a táborból nyaralásból, meg a rokonlátogatásból.
A forróságra emlékszem, a szürke égre, amikor nem süt a nap, csak olyan vakmeleg van, ahogy arrafelé mondták. A kertből hazakerült többládányi meggy magozására, amikor az udvaron kellett csinálni, mert minden-minden csupa meggy lé lett, a nyári árpával érő körte hámozására, kénezésére, citrompótlós lében áztatására, hosszú nyakú befőttes üvegekbe rendezgetésére, a cseresznye befőtt összekeverése a meggyel és készre dunsztolására, a sárgabarack forró vízből kiszedésére és hámozására, a barackmag megtörésére, meghámozására és a felezett barackok közé csúsztatására az üvegbe, hogy szép legyen, a nagy lekvárfőző lábasban az éppen ügyeletes lekvár kavargatására és amúgy forrón üvegben meregetésére...
Meg a 80 centis falú vályogház megőrzött hűvösségére, a lesötétített szobában a sezlonon hason fekve, fejet lelógatva, könyvet földre téve kislámpát bekapcsolva olvasásra.  Így olvastam el a nagy könyvszekrény közel ötszáz könyvét. (azokat a könyveket, amiket az idén tél végén három könyv áráért adtam el könyvszekrénnyel együtt. Hál' Istennek jó helyre kerültek, kedves fiatal barátnőnk vette meg, akit teljesen lázba hozott, hogy egy egész könyvtárat vehet meg- én meg örültem, mert én már olvastam mindet, és e-könyvben amúgy is rendelkezésre áll bármelyik ha újraolvasnám...)

Aztán azt vettem észre, hogy már annyira, de annyira jó lenne iskolába menni,  találkozni a többiekkel,  szakkörökre járni, énekkarral  próbálni, szerepelni. És kívánságomnak megfelelően el is kezdődött az iskola.

Ezek a réges-régi nyarak meg már csak az én emlékezetemben élnek, egyre kevesebb ember van már, akinek mondhatnám, emlékszel...?





3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ezt itt csodálatos volt ma reggel elolvasni. Ezer hála és köszönet a múltba repítésért.
Szinte érzem a gyümölcsök régi jó ízét...
És a sorok közt haladva sehol, egyetlen pillanatra sem idéződnek efféle szavak, hogy stressz, frusztráltság, dugó, felpörgés, tele hócipő, all inclusive és társaik :)))
Nos, azért ha voltak is nehéz idők az életünkben, gyönyörű gyerekkorunk volt. Ha ugyanezt élnék a mostaniak, manapság, nem biztos, hogy tetszene nekik...sehol egy mobil, FB, számítógép. Bár ki tudja....
rhumel

Ági írta...

Szép vakációk! És Rhumelhez csatlakozva hozzáteszek még egy szót, ami bennem nem idéződik fel a régi nyári szünetekre emlékezve: unatkozás.

Rozsa T. (alias flora) írta...

Hasonlitott az én nyaraimhoz! Nagyon érzékletesen elmesélted!