Forgattam a fejemben, hogyan is írjak a barátságról? Nincsen az első évektől mostanáig is tartó örök barátságom, de vannak jóbarátságok, amiket a közös tanulás, munkahely, közösségben való együtt munkálkodás vagy pedig - láss csodát! - az internet hozott össze.
Aztán a közelmúltban váratlanul úgy fordult az életem, hogy megtapasztalhattam a bölcs mondás igazát: Bajban ismerszik meg a barát.
És egyszerre meglett a téma, és meglett az is, hogy ez a barátság dolog nem elsősorban filozófiai kérdés, meg nemcsak ott folytatjuk a telefonban, ahol abbahagytuk, hanem, bizony, olykor kőkemény áldozat is valamelyik fél részéről. Hogy éppen lemond a maga kedves programjáról, mert a másiknak akkor arra van szüksége, hogy mellette legyen..., meg más, a helyzet és a pillanat kívánta cselekedetek. Az pedig, hogy én rá is tudom bízni magam, az már nemcsak a segítőkészség elfogadása, hanem a barátság biztonsága. És tudhatom, hogy a vidéken lakók is ugrásra készek, és csak egy szavamba kerül, hogy jöjjön, ha segíteni kell, ugyanígy a munkatársakkal is. De előkerül olyan is, akivel már régóta nem, őszinte az érdeklődése, tenni akarása, és ez is olyan megnyugtató, jó érzés. Tudni, hogy vannak barátaim, - amely megnevezés, nyilvánvalóan, a barátnőt is magában foglalja.
Persze, ez az egész mindig csak úgy működik, ha kölcsönös.
Innentől aztán lehetne ezen lelkizni, amibe most nem kezdek bele (és nyugi, a zélet visszafordult a maga megszokott, rendes medrébe, barátság-teszt pozitív, mindenki felszabadultan élheti tovább az életét, anélkül, hogy ezen egy szemernyit is kéne gondolkoznia, hiszen barátok között ez így természetes :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése