Tiszteletem!

 

A legkisebb Ugrifüles köszönni tanította a barátját: " ... nagy levegőt vett, és egy szuszra sorolni kezdte:

 – Barátsággal köszöntelek, szívélyesen üdvözöllek, szervusztok, szia, csaó, jó reggelt, jó napot, jó estét, kezét csókolom, viszontlátásra, adj’ isten, tiszteletem, agyő, pá, mély hódolatom, alázatos szolgája, ég áldjon, béke veled, itt a kezem, nem disznóláb, csapj bele!

Majd megint levegőt vett, mert teljesen kifulladt.

– Mi az, amit itt egy szuszra elsoroltam? Ha egy csomó kifejezést ma már nem is használunk, mert idejét múlta, mindenki számára világos, hogy köszönésről, üdvözlésről van szó! Ezek közül bármelyiket választhatod!

Tüskéshátú elgondolkozott.

– Azt választom, hogy mély hódolatom!"

Szóval, így valahogy. Csukás István meséjéből való az idézet. Azoknak szól, akik köszönnek. Vajon, akik fogadják, minden esetben tudják-e, hogyan viszonozzák a szívből jövő üdvözlést? Például egy rokon fiatalember nem akart visszategezni, a szia helyett a "Tiszteletem!" formulát választotta. Hát erre mit mondjak? "Légy üdvözölve", mert a tegezésről nem mondhatok le, ha már elkezdtem, vagy a napszaknak megfelelőt kívánjam? Képzeljük el:

-Tiszteletem!

- Jó estét kívánok!

 Annyira hivatalos. Sehogy sem fejezi ki a tiszteletteljes rokoni viszonyt a fiatalember részéről, és a köszönés szíves, barátságos elfogadását sem az idősebb nőrokon részéről. (Egy darabig körülményesen cseteltünk a fészen, aztán abbahagytuk.) Persze, azt a köszönést sem tudnám fogadni, amit Tüskéshátú választott ki a felsorolásból. Mit lehet mondani arra, hogy "mély hódolatom"?

Az is borzasztó, ha az ember udvarias köszönését nem megfelelően fogadják. A faluban tapasztaltam, hogy amikor a hajnali nyolc órás buszhoz sietve jóreggelt köszöntem a szomszédasszonynak, ő jónapottal fogadta, ráadásul foghegyről. Megtanultam mindjárt elsőre, hogy a nap itt akkor kezdődik, amikor felkel. Tényleg, a bolt hatkor nyit, de már az első vásárlók is jónapottal lépnek be az ajtón.

A csácsumiról és újabb keletű társairól nem fogok most borongani, inkább ide írom egy friss megfigyelésemet. Az iskolában jónapotra szoktatják a gyerekeket, otthon viszont a csókolom tartja magát a régi időkből. Anyuka kisfiát kézen fogva jön velem szemben a sportcsarnok előtt. Köszön, hogy "Jónapot kívánok!" a kisfiú utána mondja: "Jónapot!" Talán rossz kedve van, azért maradt el a "kívánok". Gyógyír, ha  a boltos csókolommal köszön el. Mégis barátságosabb így a hangulat.