Kevés, de maradandó strandélmény

Gyerekkoromban nem voltunk túl gyakori strandvendégek. A peremkerületben, ahol laktunk, egyetlen strand volt, a rákoscsabai, ott megfordultunk néhányszor, de a szomszédos kerületben lévő cinkotai strandot csak egyszer próbáltuk ki, többször nem, mert túl hideg vizű volt. Ritkán utaztunk be a nagyváros pereméről valamelyik városi strandra, de ha igen, olyankor általában a Palatinusra mentünk. Már a helyszínre odajutás is különleges volt  számomra, az, hogy a 26-os busz bekanyarodott velünk a Margitszigetre,  de hogy ott még ilyen nagy strand is van, ez csak fokozta az élményt. A Palának több medencéje volt, még hullámmedence is. És ha már mentünk, legtöbbször ott töltöttük majdnem az egész napot, a magunkkal vitt szendvicseken kívül néha lángost is ettünk, meg fagylaltot, miközben harsogtak a hangszóróból az éppen aktuális slágerek, időnként közbeszúrva egy-egy felhívást, olyasmit, hogy "Bandi várja Jucit a kijáratnál", meg "a hatéves Kovács Pistike várja szüleit a kölcsönzőnél". 

Különleges strandcikkeink nem voltak, nem volt gumimatracunk és nem volt úszógumim sem, csak egy kék alapon fehér pöttyös nagy labdám, amit ahogy emlékszem, inkább a balatoni nyaralásokon használtunk. Nem tudom igazán eldönteni, hogy a magyar tengerben való fürdés belefér-e a strand kategóriába, de ha igen, akkor elég sokat strandoltam gyerekkoromban. Ott használtuk az akkoriban divatba jött, vietnami papucsnak nevezett lábbelit is (ez a mai flipflop vagy tangapapucs), valamint az úszógumit remekül helyettesítő autókerék belsőt. A szabad strandon történő fürdőzések erősen nomád stílusúak voltak, a fürdőruhára otthon felkaptunk valami minimális göncöt és papucsban slattyogtunk ki a partra, ott aztán le a ruhát, rádobtuk a földre tett törölközőre és be a vízbe! A Balatonon tanultam meg úszni, attól kezdve már nem volt szükségem az autóbelsőre sem.

De a legrégebbi strandélményem tényleg nagyon korai: 1953-ban Görömbölytapolcán töltöttünk két hetet. Úszni még nem tudtam, de nagyon élveztem a kabinban öltözést és a vizet, meg azt, hogy egy este a vendéglő kerthelyiségében a mosolygós cigányprímás külön nekem játszott. És ahogy az alábbi két képen is látható, 1953-ban az a régi strand nagyon egyszerű volt, nem rendelkezett extrákkal, nem lehetett volna élményfürdőnek nevezni, de az élmény  így is maradandó volt.