Az első születésnapom '57 augusztusára esett, édesapám akkor már a váci börtönben ült. Évente talán egyszer, nemcsak kaphattak, hanem ők is küldhettek csomagot haza, ajándékokat, amit a rabkeresetből vásároltak, vagy maguk ügyeskedtek össze az ottani lehetőségek szerint. Mindig kaptam valamit, hol könyvborítót, hol faragást, de ma már csak ez a zsebkendő van meg. Egy szürke-kék kockás, régimódi, nagy férfizsebkendő...
Az értéke és érdekessége a belehímzett születésnapi köszöntő, mivel írniuk nem volt szabad a csomaghoz. Így jutott el hozzám édesapám jókívánsága.
Segítek elolvasni: Krisztinám! Első születésnapodon Isten éltessen!
A megszólítás barna cérnával a sötét kockák között, aztán a többi fehérrel, hogy csak az találja meg, akinek szól. Persze, akkor ez még nem én voltam :)
Ahogy próbálgattam most szkennelni (valójában ettől, az akkor beláthatatlan távlattól borzongtam meg), két részletet is sikerült képpé formálnii:
Nincs mit hozzátenni.
4 megjegyzés:
Igazi drága kincs az a zsebkendő.
A belehímzett szeretet nem zsebkendőnyi!
Én is így gondolom, ahogy ti.
Nagyon megindító történet...
Megjegyzés küldése