Szívem szirma, szeretlek...

Ez volt a többször ismétlődő "varázsversike" kezdő sora Katajev Hétszínvirág című meséjében, ez az első mese, amire vissza tudok emlékezni. "Volt egyszer egy kislány, úgy hívták, hogy Annuska" - így kezdődött,  és bár abban a régi fordításban a kislányt Anjutának hívták, anyuék szándékosan magyarosítva Annuskát olvastak föl nekem. Napközben általában a nagypapát vettem rá a mesélésre, de  a Hétszínvirágot annyiszor hallottam már, hogy  kívülről tudtam, ezért aztán ha előbb lapozott, mint kellett volna, rászóltam, hogy még nem kell lapozni. Nagypapa ezt  esténként is bemutatta anyuéknak, olyankor is szándékosan rosszkor lapozott, hogy anyuék is lássák, milyen okos unokája van őneki. :)

A mese tanulságából azt hiszem, nem sokat értettem. Viszont arra még most is emlékszem, mennyire csodálkoztam azon a sokféle perecen, amit felsorolnak benne: "Vásárolt is hét perecet: két köménymagosat apának, két mákosat anyának, két cukrosat saját magának és egy kis rózsaszínűt Öcsinek." Én, aki csak a nagy sós perecet ismertem, a köménymagosat még el tudtam képzelni, de hogy mákos, pláne hogy cukros, na meg a rózsaszínű! - ezek sehogy se fértek a fejembe, mert hát hogy lehet egy perec édes vagy rózsaszínű?

Volt aztán egy mesekönyv, kevés szöveggel és sok színes képpel,  aminek csak a témájára emlékeztem, de milyen jó, hogy van google, mert most már tudom, hogy Tapsi és a villanyrendőr volt a címe. A jellegzetes képei  ma is a fejemben vannak, a városi közlekedésről szól, ott bóklásznak az éjszaka, zárás után megelevenedő játékbolt lakói és a két főhős, a két játéknyuszi. Természetesen a többi szereplő is játék, a postás, a közlekedési rendőr, a doktor, aki végül bekötözi a szeleburdisága miatt kisebb balesetet szenvedett Tapsi nyuszit. A képeket a mai eszemmel nézegetve pedig nem kell sok fantázia, hogy rájöjjek, az illusztrációk nagy valószínűséggel szovjet eredetiből kerültek hozzánk annak idején, a matrjoska kinézetű babák, a rendőr egyenruhája, a gyalogátkelőt szegélyező bütykök mind jellegzetesek. Egyébként a szöveget Donászy Magda írta, de ma már hiába kerestem a könyvet a neten, nem találtam, csak a belőle készült diafilmből tudok mutatni képet.

Később a többi mesekönyvet már magam olvastam. Legtöbbjük népmesegyűjtemény volt: a Hetvenhét magyar népmese, a Világszép Nádszál kisasszony és a Többsincs királyfi című kötetek, ezekre emlékszem, rongyosra olvastam őket, pedig elég vastag könyvek voltak. Aztán jöttek még a Móra-könyvek, a Dióbél királyfi, a Királyasszony macskái, meg a Kincskereső kisködmön, mindhárom kötet abban a jellegzetes  zöld-barna mintázatú vászonkötésben.

Ahogy most visszagondoltam, érdekes, hogy Andersen- vagy Grimm-meséket akkoriban egyáltalán nem olvastam, csak jóval később, szöveggyűjteményekben találkoztam velük. Az "alapmeséket" - Piroska és a farkas, Hófehérke, Hamupipőke - persze elmesélték nekem otthon abban az időben, amikor még nem tudtam olvasni, de könyv formájában egyáltalán semmi nem volt meg nekünk ezektől  a szerzőktől.

És persze emlékezetes a Vackor és a Micimackó is, pontosabban csak a Micimackó kuckója, mert először olyan kötetet kaptam, ami csak ezt tartalmazta. Nem is tudom, a másikat, a Micimackót mikor olvastam, de biztos, hogy jóval később.

Furcsa, de annak ellenére, hogy minden adandó alkalommal, születésnapomra, névnapomra, karácsonyra, mindig kaptam ajándékba mesekönyvet, a felsoroltaknál többre nem nagyon emlékszem,  akárhogy töröm a fejem. Talán mert úgy 10 éves koromtól kezdve már inkább másféle könyveket olvastam, kalandregényeket, ifjúsági könyveket, történelmi regényeket. Kinőttem a mesékből, csak az emlékük maradt meg.