Kávésfindzsa

.

 Ha már tőlem indult a dolog, le ne maradjak, mutatom a nagyanyám Zsolnay csészéjét. Ez az egy van, se párja, se csészealja.
Ebből itta a kávét, amit együtt daráltunk a kiskonyhában a kézi darálón, és a az alumínium kávékiöntőben főzte törökösen, háromszor forralva, kisvártatva ülepítve, csészébe öntve cukrozva, kavarva, újra várakozva, majd óvatos kortyolgatva, mert az alján ott volt a zacc.

 Itt a másik,  amit csak findzsának neveztetett és Keresztnagyanyánktól maradt.

 Nos arra nem emlékszem, hogy őt láttam volna kávézni, de minden héten sütött egy kis tepsi süteményt. Hiába mondtuk neki, hogy viszünk neki a Virágból, csak mosolygott, hogy dehogy, nem kell, ő megsüti, és így minket is meg tud kínálni, meg még marad másnapra is.
De a findzsa, az étkészlet része volt, amiből csak pár darab maradt,nem is csoda, hisz Erdélyből költözött vele hozományként, majd pár év után jött utána az özvegyen maradt nővére is és vezette híres, nagynevű varrónő húga és férje háztartását, besegített a varrásba és józan paraszteszével féken tartotta az elszabaduló  nagyzolását a kuncsaftoknak. Vajh ki mindenki ivott ebből a csészéből, hány híres szegedi színésznő, míg várt a próbára, vagy hogy elkészüljön a kisestélyi...