Egy valódi csetresz, meg egy valódi Zsolnay.
Mindkettő mögött Nagyika ártatlan tekintete, szelíd mosolya, pedig a készlet utolsó maradékából nála sosem kaptam semmit, kicsi voltam a kávézáshoz, no meg nem is gyakran fordult elő, hogy kávét adhatott volna.
De a bögre! A testvéremtől kaptam meg, akinél kikötött gyerekkorom hűséges fonólánykás bögréje. Amiből volt kettő is, a másik otthon, de az nem ilyen elegáns anyagból, leginkább majolika lehetett az anyaga.
Nagyikánál szép, vékony falú volt ugyanazzal a mintával, s mint ilyen, élénkebb színekkel, szebb kivitelezésben teljesítette kívánságomat a vágyott kényeztetéssel. Lehetetlent sose kívántam, ha cikória volt, kávét kértem, ha véletlenül volt kakaó is a felkínált innivalók közt, ittam azt boldogan, s ha csak tej volt, annak is nagyon tudtam örülni.
Ha eljutok egyszer a bögréig, még képet is hozok majd. A mokkáscsésze aljával együtt eltűnt az egyik munkahelyem konyhájából, de addig naponta vettem használatba boldogan, mögötte látva Nagyika szeretetet sugárzó tekintetét. Furcsa, ezt a tekintetet kávéscsésze nélkül is érzem. Talán még ma is.
No lám. Mint oly gyakran, eszembe se jut, hogy más nem látja. Próbáltam találni egy olyan mintájú porcelánt, de általában csupa agyonfestett készlet és készletdarab jött elém. Ennek a kecses formáját egy kobaltkék csík zárta le, alul-felül keskeny aranyszegéllyel. Kistányérja a korra jellemző fodros kialakítású, ahogyan a csésze alja is így illeszkedett.
A fonólánykás gránitbögrét régóta nem láttam, de a Nagyika-bögre otthon van.
Mindkettő mögött Nagyika ártatlan tekintete, szelíd mosolya, pedig a készlet utolsó maradékából nála sosem kaptam semmit, kicsi voltam a kávézáshoz, no meg nem is gyakran fordult elő, hogy kávét adhatott volna.
De a bögre! A testvéremtől kaptam meg, akinél kikötött gyerekkorom hűséges fonólánykás bögréje. Amiből volt kettő is, a másik otthon, de az nem ilyen elegáns anyagból, leginkább majolika lehetett az anyaga.
Nagyikánál szép, vékony falú volt ugyanazzal a mintával, s mint ilyen, élénkebb színekkel, szebb kivitelezésben teljesítette kívánságomat a vágyott kényeztetéssel. Lehetetlent sose kívántam, ha cikória volt, kávét kértem, ha véletlenül volt kakaó is a felkínált innivalók közt, ittam azt boldogan, s ha csak tej volt, annak is nagyon tudtam örülni.
Ha eljutok egyszer a bögréig, még képet is hozok majd. A mokkáscsésze aljával együtt eltűnt az egyik munkahelyem konyhájából, de addig naponta vettem használatba boldogan, mögötte látva Nagyika szeretetet sugárzó tekintetét. Furcsa, ezt a tekintetet kávéscsésze nélkül is érzem. Talán még ma is.
No lám. Mint oly gyakran, eszembe se jut, hogy más nem látja. Próbáltam találni egy olyan mintájú porcelánt, de általában csupa agyonfestett készlet és készletdarab jött elém. Ennek a kecses formáját egy kobaltkék csík zárta le, alul-felül keskeny aranyszegéllyel. Kistányérja a korra jellemző fodros kialakítású, ahogyan a csésze alja is így illeszkedett.
A fonólánykás gránitbögrét régóta nem láttam, de a Nagyika-bögre otthon van.
2 megjegyzés:
Ó, Nagyikánál személyre szólt minden!
Küldj egy fotót a bögre párjáról, ha arra jársz.
"Furcsa, ezt a tekintetet kávéscsésze nélkül is érzem. Talán még ma is."
Ez benne a lényeg, hiszen a tárgyak a lelküket azoktól kapják, akik megérintették őket!
Megjegyzés küldése