Kettő a sok közül

Sok-sok szép épületem van, házak, melyekhez emlékek, élmények fűznek. Ha sajátomnak mondhatót kell választanom, kettőt biztosan idetehetek.

Az egyik az egyetem, pontosabban a bölcsészkar épülete Szegeden - bár kicsit sántít ez az állítás, ugyanis csak egy emelet volt a bölcsészkaré, a többi emeleten a természettudományi kar működött. Akkoriban egyáltalán nem foglalkoztam a ház történetével, de maga az épület mindig is tetszett:  a szépvonalú ablakok, a bejárat hármas kapuja, az Auditórium Maximumnak a tér felé kiugró íve, meg a belső udvarra néző függőfolyosók. Most utólag már tudom, hogy több, mint  száz éve áll az én egyetemem, mely ugyan csak 1925-ben lett egyetem, de az biztos, hogy a ház 1912-re épült fel, és a benne működő lift volt Szeged első felvonója.

A mi időnkben ilyen volt az épület hátsó frontja, mögötte a sportpályával, a félköríves kiugró rész pedig az Auditórium Maximum.

És ez a főlépcső:

Aztán jóval később, 1977-ben bekerültem egy másik házba, ami előtt azóta is, ma is úgy megyek el akár gyalogosan, akár buszon, villamoson ülve, hogy  gondolatban fejet hajtok előtte, de lélekben legalábbis biccentek feléje, köszöntöm minden alkalommal, és ez már így lesz életem végéig. Mert nem mindegy nekem az a ház, nagyon sokat jelentett az a tizennégy év, amit benne töltöttem.

Ismertem minden lépcsőjét, a belső udvart, a vastraverzekkel raktárrá beépített tereknek a polcok közt rejtőző míves öntöttvas oszlopait, az előcsarnokból eltávolított és évekig az udvari átjáró falához támasztott, ponyvával letakart Erzsébet királyné domborművet és még sok minden mást, mert ezek közt éltünk, jártunk-keltünk és dolgoztunk nap mint nap. Valamit árasztottak a falak, történelmet, kultúrát, nevezhetjük akárminek, de soha nem tudtam oda belépni anélkül, hogy ha egy pillanatra is, de meg ne érintett volna a hely szelleme. 

Egy mai kép azokról az oszlopokról, amelyeket mi csak vasrácsokkal és polcokkal körbeépítetten láttunk, ma viszont teljes szépségükben csodálhatják őket a zártkörű rendezvények résztvevői (és remélem, eléggé csodálják is):

Az előcsarnok és a főlépcső egyik szárnya:

Arany János hivatali helyiségeinek egyike az eredeti cserépkályhával, néhány évig épp ebből a szögből láttam minden áldott nap (a kép jobb alsó sarkában sejthető asztal volt az enyém):

(A képek forrása: internet)