Évértékelő

Olvasva benneteket, a veszteségeiteket, a betegségeiteket az elmúlt esztendőben , hálát adhatok a Teremtőnek a tavalyi szép évemért. Tudom, hogy ez nem lehetséges, de soha rosszabb évem ne legyen.
Voltak ugyan kicsi bántások emberek részéről, de nem azt nézem mit mondott, hanem azt, hogy ki mondta. Voltak apró örömök, amit okozhat egy szép napfelkelte, vagy egy szép naplemente, tavasztól-télig a természet csodái nap, mint nap körülöttem. De legfőképpen az én nagy családom, ami már 15 főre bővült, ezért ha magamban is élek telefon, skyp hívásaikkal, látogatásaikkal s az én látogatásaimmal bearanyozzák a napjaimat. Egészségileg jól vagyok, hihetetlen, de a nagy műtét és az azt követő gerincsérv után élem a régi megszokott életemet: háztartás, kertészkedés, kerékpározás,unokázás.
Márciusban meglepetésként Angliában jártam a hetvenedik születésnapomon az unokámnál Bristolban és a lányomnál Londonban. Repülővel, ami óriási élmény volt. Elkísért az itthoni két lányom. Csodálatos öt napot éltem át együtt velük.
Októberben megszületett az első dédunokám, aki a hat fiú unoka után egy édes kicsi lány.
Boldog vagyok és nektek is boldog éveket kívánok. Keressétek és találjátok meg a ti apró és nagy örömeiteket.
Olvashattok engem a http://napjaimperegnek.blogspot.hu/ -n. részletesebben, ami egy ideje megint nyilvános. Nagy ölelés mindenkinek.
Elküldök nektek egy tavalyi bejegyzést, ha eszerint éltek, nem lesztek boldogtalanok.

A medál

Úgy háromezer éve Salamon király meg hirdette az országában, hogy aki olyan medált készít neki, amire ha rosszkedvű és ránéz jókedvre derül, ha pedig jókedvű, elszomorodik, gazdagon megjutalmazza, ám ha nem, bizony megöleti. 
Egyetlen ötvösmester jelentkezett és egy vas medált hozott, aminek mindkét oldalára az volt írva: "Elmúlik!" 
A mester megérdemelte a gazdag jutalmat, mert valóban így van, ha valami nagyon rossz, fájdalmas van az életünkben azt mondogatjuk: Múlna már el! Múlna már el! Boldogok vagyunk, amikor valóban elmúlik.
Viszont ha nagy öröm, kellemes percek, órák, napok érnek minket azért könyörgünk álljon meg az idő, ne múljon el a pillanat, az óra, a nap, ám szomorúan konstatáljuk bármennyire szeretnénk, hogy maradjon, mégis csak elmúlik.
Ha idő múltán visszagondolunk a velünk történt rosszra, ami annyira felbosszantott akkor és ott bennünket, vagy annyi fájdalmat okozott, már csak mosolygunk rajta és semmiségnek tűnik, viszont a jó emlékekre, bár máig melengetnek szomorkásan gondolunk és sajnáljuk, hogy elmúltak.  Ilyen az élet.