2013. október 25., péntek

Mick 56/4 (befejező rész)

Segélyek
Ellátásunk alkalmi volt. Hol kaptunk rendes ennivalót, hol kenyerünk is alig akadt. Nemsokára megérkeztek a vöröskeresztes adományok, elsősorban amerikaiak. Máig emlékszem rá, minden dobozon ez állt: Donated by american people. Kaptunk egyéb vöröskeresztes csomagokat is alkalmilag. Margarint, jóféle ömlesztett sajtot, különféle konzerveket. Akkor ettem pl. norvég bálnafasírtot, kyottkakkernek mondott valamit, cukrozatlan angol és cukrozott orosz tejsűrítményt, (libbis, illetve moloko felirattal). Az iskolába is érkezett svájci csomag Tobler- és egyéb csokoládékkal. Némelyiken még üzenetet is találtam: Frohe Weichtnachten wünscht Karli - olvastam ilyesféle szöveget az én csokimra ceruzával írva. Máig sem tudom, ki volt Karli, él-e, hal-e.
Sajtó
Elég nagy zűrzavar uralkodott sajtóvonalon. Nem lehetett tudni, melyik lap hiteles, mi várható, mit igazán helyes tenni. Egymásnak olykor ellentmondó hírek keletkeztek, s a volt kommunista párt is mindenféle jókat ígért, mely helyett – muszáj néven neveznem –: kegyetlen megtorlást alkalmazott. A Munkás-paraszt-kormány a korábbi ígéreteit felrúgva képviselte a „hazugság atyját”. (N.b. Óhatatlanul felmerül az őszödi beszéd vonatkozó része). 1956-ban a Bosnyák téri templomban találkoztam azzal a Szív újsággal, melynek reprintjét majd csak a rendszerváltás után lehetett kinyomtatni. Az történt, hogy Pálos Antal jezsuita a börtönből szabadulása napján állította össze a benne megfogalmazott gondolatokat egy ívnyi terjedelemben, s nyomtatta ki azon frissiben.
56 erkölcse
Szintén vegyes a kép. Bizalom, reménység és hazafias pátosz telítette a szabadságra szomjas nemzetet. Ennek következménye volt. Csakugyan lehetett papírdobozt elhelyezni adománygyűjtés céljából a legforgalmasabb helyeken. Senki nem lopta el (vagy nem merte ellopni) az összegyűlt pénzt. Jó volt magyar gyereknek lenni 56 őszén. Nagyon bíztunk a hazafias felbuzdulás nyugati megsegítésében. Amerikától és az ENSZ-től is vártuk a katonai támogatást, a forradalmárok felfegyverzését. Ezt a SZER időről időre kilátásba is helyezte. S mint csalódtunk, és mekkorát. Akkor még nem tudtuk, hogy Eisenhower elnök azonnal megegyezett a SZU-val a status quo fenntartásában. Bíztunk az ENSZ-ben is. De minek. Semmit sem tett. Emlékszem, mindenki É-EN-ESZ-nek ejtette a nevét. Később rövidült ENSZ-szé. Mindegy. Gyáva volt az egész világ. Csak a szocialista tábor „segített”, igen idézőjelben és anélkül is. A családból ketten hónapokat tölthettünk az NDK-ban (1957. febr–máj-ig), viszont úgy hírlett, hogy egyik szomszéd állam (már nincs meg ebben a formációban) vagonszámra küldött gumibotot a forradalmárok megtörésére. Ha így volt, nem köszönöm meg nekik öreg fejjel sem. Az események reménytelenné válásával párhuzamosan kezdett az igaz és a hamis elválni egymástól. Indult a feljelentési hullám, apánkat is szorongatták 56-os kijelentéseiért. Iskolánkban egyik balos gyereket felbujtotta valamelyik gazember, hogy a szemétládában magnót helyezzen el. Egyik tanárunkat akarták elővenni esetleg elejtett kijelentéséért. Nagy botrány lett belőle.
Sok emberben csalódtam, akik – gondolom többnyire félelemből – teljesen balosként kezdtek viselkedni. Ugye akkor alakult meg a munkásőrség, a pufajkások. Hányan lettek munkásőrök! A passzív rezisztencia kora érkezett el. Nem maradt más eszközünk: Sokan soha nem léptünk be az úttörő mozgalomba, a KISZ-be, a pártba.
Köszönetnyilvánítás
Köszönet jár a pápának, aki többször szót emelt a magyarok igazságos harca mellett. Köszönet mindenkinek, aki megfogalmazta rokonszenvét a forradalom iránt. Elsősorban a francia Camus-t illeti a köszönet, de később sokan mások is letették voksukat a magyar-ügy mellett. Még oroszok is! Mint említettem 1957-ben február és május 1. között lehetőségem volt az NDK-hoz tartozó Keleti-tenger partján, Heringsdorfban három hónapot eltölteni. Igen kulturált körülmények között, érdekes és tartalmas foglalkozásokkal tarkított néhány hónap volt az. A németek befogadó törődésére, gondoskodó szeretetére máig szívesen emlékezem, és ugyan most ide írom, de nyilvánosságot érdemelne az akcióban akkoriban részt vett emberek iránti köszönetünk. Akkor száz és száz általános iskolás kapott teljes ellátást, Heringsdorfban, Kölpinseeben, Zinnowitzban, meg valahol a Harzban is, és ki tudja, még hány helyen. Odafigyelésükről, precízségükről annyit, hogy hegedűtanár fogalakozott velem, mert megtudták, hogy zeneiskolába járok.
Mindent összevéve szép volt, rég volt, igaz ügy volt, drága harc volt, sok életet követelt. Mindkét részről voltak túlkapások, de közel sem egyenlő mértékben. A forradalom után aránytalanul nagy és kegyetlen megtorlás következett a saját másképp gondolkodó és cselekvő nemzettársak ellen. Ez még akkor is igaz, ha megtörtént: egy-egy falu felháborodott népe elkeseredett dühében élve beszántotta párttitkárát. Nem ez volt ugyanis a jellemző, és kevés ilyen indulatos esetről tudunk, a hivatalosság viszont szervezetten, kimódoltan és kegyetlenül elbánt a forradalmárokkal. A forradalmat leverték, ám megbukott vele az igazságügy tekintélye is: a közhatalom gyakorlóit egyre inkább a cinizmus jellemezte (s mi tagadás nem csak akkor). A sunyiság, a markecoló hajlam, a demagógia, a korrupció, az anarchikus törekvések, a rúgjunk szét mindent és sározzunk be mindenkit gerinctelensége. Isten bocsásson meg mindenkinek, aki vétkesnek bizonyult, s irgalmazzon azoknak is, akik még nem hajlandók megbékélni, megbocsátani az ellenük vétőknek.


1956. november
Folyt a forradalom, melyet az ávósok és a MDP ellenforradalomnak bélyegzett, mi forradalomnak tudtuk, jóval később kiderült, hogy népfelkelés volt, majd végül tisztázódott, hogy háborút folytattunk a Szovjetunióval, mely megtámadta november 4-én az országot. Ekkor már rég elhangzott a Kossuth Rádióban Örkény István szájából, hogy hazudtunk nappal, hazudtunk éjjel, hazudtunk minden hullámhosszon. Helyi háború volt, csakugyan az. Orosz repülőgép bombázta a Rákóczi utat. Tankok lőtték a burzsujházakat, aknavetők okádták a gránátokat a felkelőkre. A Rákóczi rádió pedig sokáig sugárzott híreket a harcok állásáról. Azért tehette, mert mint utóbb kiderült egy buszba telepített állomás adta a híreket, és állandóan változtatta a helyét, hogy ne tudják bemérni. Hallatszott, amikor tűzközelbe került. Utóbb csak annyit hallottunk: segítsetek, segítsetek, segítsetek… Aztán elnémult az adó. Nos, ilyen háborús körülmények között vitte be apám az Uzsoki utcai kórház szülészetére anyánkat, hogy húgunkat megszülje, akivel hatra emelkedett a gyerekek száma. Sok mindenre nem emlékszem, de arra igen, hogy ruháskosárban vittük haza az újszülöttet, a mama meg, úgy vélem, a saját lábán jött.
Anyánk erős asszony volt. Hogy is pihenhetett volna ennyi gyerek mellett. Hazajőve hozzá fogott takarítani. A férfias rendből otthonná tette lakásunkat. Isten áldja meg érte odaát!
Coda
A coda arról szól, hogy 1957. januárjának az elején Elvis Presley Ed Sullivan egyik egyenes adású tévéműsorában szerepelve kitért arra, hogy Mo. élethalálharcot vív a Szovjetunióval. Két dolgot cselekedett Elvis: elénekelte a magyarok tiszteletére egyik híres dalát, s felhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy adakozzanak a magyarok megsegítésére, s küldjenek szervezetten az élelmiszercsomagokat a nélkülöző magyar nemzetnek. Tehát tőle jött az indítás, így jutottak el a csomagok hozzánk is, mint fent említettem.  
http://www.youtube.com/watch?v=paeOBN5e7iM A dal szövege gyönyörű. Címe: Béke a völgyben. Részletesen:http://www.youtube.com/watch?v=VcHFxGLclEE A 23 perces riport utolsó 3 percében énekli és magyar szövege is megtalálható.  A korbeli felvételek igazolják, hogy itt komoly harcok folytak.
VÉGE     

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tenyleg, levelezopartnerek is kerultek a tabla csokival.
Es a tejpor meg kakao anyam gyurotablajan karacsonyfara keszitett szaloncukorra lett.
Stali

mick írta...

A hozzánk beszüremlő globalizáció első pisla jelei. Sokféle náció, számunkra többé-kevésbé ismeretlen ételei érkeztek persze sok ismerttel együtt.