2013. október 24., csütörtök

1956. októbere


Ezeket a sorokat írtam a blogomon 2009-ben egy régi október 23-a emlékére:

"Mindenkinek megvan a maga emléke... Az enyém elég távoli és vékonyka. Még az általános iskola alsó tagozatába jártam, öcsém 1 évvel alattam. A felnőttek igyekeztek megkímélni bennünket a gondoktól, így nem is voltunk különösebben beavatva az aggasztóan szaporodó, rosszat jelző eseményekbe. Igy csapott le ránk villámként a szorongás : hajnalban recseg a rádió, anya sírva felráz bennünket. "Kitört a forradalom! Nem mehetünk többet Dunántúlra nagyanyáékhoz!..." Neki ugyanis ez jelentette a helyzet legmagasabb tragikumát : Veszprém megyéből szakadt az Alföldre 18 évesen és az évi nyári utazás - nevezzük inkább expedíciónak - tartotta benne eleinte a lelket.
Estefelé az utcáról kiáltozás szűrődik be : "Vesszen Gerő ! Gyilkosok az ávósok !" Fogalmam se volt, ki az a Gerő, se pedig az ávósok... annál inkább megrémültem : talán éppen a "gyilkosok" vonulnak az utcán ? A felnőttek suttogását elkapva megtudtuk, hogy a párt helyi vezetőjét kidobták a pártház ablakán : nagyot nem eshetett, mert legfeljebb csak egyemeletes ház akadt a faluban, az is csak egy-kettő... Apa sietve éget néhány papírt a kemencében, mindenki a pánik határán : nagyszüleim már két háborút megértek, szüleim emlékeiben is közeli még a második...
Az iskolában több hónapos szénszünet van, gyerekmódra még örülünk is neki. A tanárok is furcsák : úgy érezzük, ők se nagyon tudják, merre tartsanak. Az osztály falán Rákosi képmását felváltja egy időre a feszület és óra előtt imádkozunk : szerencsére mindenki volt hittanos és első áldozó, nem ért bennünket készületlenül a pálfordulás... Az az érzésünk, hogy a történelem kereke egy időre visszafelé forog : az ötös helyett az egyes lesz a legjobb jegy ! Még szerencse, hogy nem sokáig zavarták meg vele a fejünket...
Az utcabeli gyerekek nyilván háborúsdit játszanak : kukoricaszár-puskával a vállunkon menetelünk, de "orosz" senki nem akar lenni..."

Az iskolában sokáig "ellenforradalom" címkével kellett illetni az eseményeket. A felnőttektől elkapott suttogások sokszor éjszakai elhurcolásokról, gumibottal vert talpakról, letépett körmökről és egyéb, kisgyerekfejjel nehezen elképzelhető, de rendkívül félelmetes dolgokról szóltak... 1956. telén nagyon hideg volt és januárban másik házba költöztünk.

2 megjegyzés:

mick írta...

A gyerekek pontosan fogalmaznak: „Orosz senki nem akart lenni” -
legalábbis oroszok által megszállott ország.
A szovjet történelemkönyvek soha nem felszabadítást említettek Mo.-gal kapcsolatban,hanem okkupáciát, azaz megszállást.

Rozsa T. (alias flora) írta...

Nekem volt Moszkvában egy történelem szakos orosz szobatársam. Szemünkre vetette "hálátlanságunkat" (1969-ben), amiért nem szeretjük eléggé az oroszokat, holott vérüket hullatva felszabadítottak bennünket 1945-ben... Felindultan, kicsit meggondolatlanul kiszaladt belőlem: Кто вас просил нас освободить? (vagyis: "Ki kért benneteket, hogy szabaditsatok fel?") Megakadt benne a szó... Pedig őt (is) szerettük. De a prágai események után alig 1 évvel az "istenadta nép" nem értette, miért lázadozik állandóan a szocialista tábor egyik-másik tagja...