Elsőben kitűnőre végeztem, másodikban, 1954-ben rontottam négyes átlagra. Azóta
58 év telt el, ha jól számoltam. Nem az általános bizonyítványomra nem kíváncsi
senki, hanem a gimisre és a főiskolai diplomámra sem. Az utóbb befejezett tanfolyamokra
sem. De nemcsak más nem kíváncsi rájuk, hanem magam se. Kit érdekel, hogy egy nyugdíjasnak
anno dacumál milyen eredményei voltak, hány UV-ja volt később? Esetleg unokáit,
akik le akarják buktatni, mint szegény öreganyámat, akinek láttam a bizonyítványait.
Elég szerény eredményekkel dicsekedhetett. Utóbb emlékezetében egészen más élt.
Amikor lány unokái hazahozták a vegyes képet mutató saját bizonyítványukat,
megjegyezte: – Lányok, én gyerekkoromban mindig tiszta kitűnő voltam.
Mire az uncsik rákérdeztek:
– És mi lett belőled?
– Hát mi lett volna? Nagymama.
Az unokák se hagyták magukat: – … ha nagymama lettél, akkor egyáltalán minek tanultál?
Nagyi fejcsóválós válasza kb. ez volt:
– Ezek a mai kölykök…
1954-ben füzeteinken (a címke alatt állt)? „Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!” „Jó tanulással ötéves tervünk teljesítéséért!” és „A tanulás fegyver az imperializmus ellen!”
Nekem már akkor volt iskolai takarékkönyvem. A legkisebb címletű bélyegen (50 fillér) egy szépséges hangya szorgoskodott. A gyűjtőlap végén képek illusztrálták, ha heti ekkora összeget takarítasz meg, év végén mit vásárolhatsz belőle. Emlékszem heti 20 Ft kellett volna egy kerékpár vételéhez. De hát hol volt heti 20 Ft-om. Abban az évben öten voltunk testvérek, s apánk egy keresetéből éltünk. Azt gondolom, hogy mint a legtöbb gyerek, gondtalanul éltünk. Időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megértsük, miért aggódnak a felnőttek.
Sokat tudnék még mesélni erről az évről, legyen most elég annyi, hogy kb. 20 m-es betonjárda szolgált a házhoz két oldalán kerttel. Húsz métert kellett megtennie annak, aki az estikével szegélyezett betonon végigment.
Pl. a postásnak.
A postás pedig mindennap megérkezett, mert sokan lakták a házat. Ha a megtett út felénél elkiáltotta magát, hogy levele van valami… Gyor ,Györ, már mentünk: Miénk a levél. Postásunk alighanem diszlexiás volt. Mire kisilabizálta nevünket, már ott voltunk, hogy átvegyük tőle. Mert hát micsoda egy név az a Gyorgyovich?
Tényleg , micsoda?
Mire az uncsik rákérdeztek:
– És mi lett belőled?
– Hát mi lett volna? Nagymama.
Az unokák se hagyták magukat: – … ha nagymama lettél, akkor egyáltalán minek tanultál?
Nagyi fejcsóválós válasza kb. ez volt:
– Ezek a mai kölykök…
1954-ben füzeteinken (a címke alatt állt)? „Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!” „Jó tanulással ötéves tervünk teljesítéséért!” és „A tanulás fegyver az imperializmus ellen!”
Nekem már akkor volt iskolai takarékkönyvem. A legkisebb címletű bélyegen (50 fillér) egy szépséges hangya szorgoskodott. A gyűjtőlap végén képek illusztrálták, ha heti ekkora összeget takarítasz meg, év végén mit vásárolhatsz belőle. Emlékszem heti 20 Ft kellett volna egy kerékpár vételéhez. De hát hol volt heti 20 Ft-om. Abban az évben öten voltunk testvérek, s apánk egy keresetéből éltünk. Azt gondolom, hogy mint a legtöbb gyerek, gondtalanul éltünk. Időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megértsük, miért aggódnak a felnőttek.
Sokat tudnék még mesélni erről az évről, legyen most elég annyi, hogy kb. 20 m-es betonjárda szolgált a házhoz két oldalán kerttel. Húsz métert kellett megtennie annak, aki az estikével szegélyezett betonon végigment.
Pl. a postásnak.
A postás pedig mindennap megérkezett, mert sokan lakták a házat. Ha a megtett út felénél elkiáltotta magát, hogy levele van valami… Gyor ,Györ, már mentünk: Miénk a levél. Postásunk alighanem diszlexiás volt. Mire kisilabizálta nevünket, már ott voltunk, hogy átvegyük tőle. Mert hát micsoda egy név az a Gyorgyovich?
Tényleg , micsoda?
2 megjegyzés:
Nem gyakori név, az biztos. :)
Úgy látszik, mégse tanultunk elég jól, mert megérkezett az imperializmus (némi késéssel).
:)
Megjegyzés küldése