2012. november 14., szerda

Az első szerelem

Gyerekkoromban nem voltam szerelmes típus. Nem emlékszem, hogy akár óvodás-társra, akár osztálytársra mondtam volna azt, hogy szerelmes vagyok bele. Volt ugyan valami szerelem-féle 13 éves koromban, de akkor én ehhez még nagyon gyerek voltam.
Egészen 17 éves koromig vártam, hogy szerelembe essek, de akkor aztán sikerült jó alaposan. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy szinte teljes mértékben plátóinak és viszonzatlannak nevezhetem, bár utólag elbeszélgetve az alanyával sikerült néhány dologra fényt deríteni. Pl. arra is, hogy számára kevésbé volt ez komoly, mint számomra. Én reménytelenül beleszerettem a nálam 3 évvel idősebb fiúba, aki akkor már egyetemista volt a Közgázon (ahova én is készültem), és aki egyébként ugyanoda járt középiskolába korábban, mint én. Igazán szép emlékeim nem nagyon vannak arról a nyárról, mivel szenvedtem, ahogy az egy viszonzatlan szerelem esetén illik. Viszont később lett belőle egy barátság, ami manapság ebédszüneti kávézásokban testesül meg és persze e-mailekben.

Azon a nyáron egyébként a felvételi előkészítő tábor jelentette a legfontosabb eseményt, meg a tisza-parti sátorozás (Kisar, Nagyar, Tivadar környékén). Szeptemberben aztán elindult az utolsó év a középiskolában, készülés felvételire, érettségire, rögtön az első hetekben országosan meghirdetett vetélkedővel, amin második lettem. A nyereményem egy három hónapos lejáratú takaréklevél volt (4000 vagy 5000 Ft?), amiből aztán lejárat után megvettem életem első (és szerintem azóta is utolsó - még meglévő) farmerdzsekijét.
Decemberben szalagavató, amit személy szerint eléggé utáltam. Sosem értettem, mi értelme van egy csomó időt elpazarolni a készülésre, amikor még nincs is nagyon mit ünnepelni? Persze a véleményem nagy eséllyel más lett volna, ha táncolhattam volna palotást - amit nem tudom mi okból, de a mi osztályunkba járó lányok nem táncolhattak. Ha meg palotást nem táncolhattam, mást nem akartam. Így aztán másképp vettem részt a műsorban, de nem voltam lelkes tőle. Azért becsülettel végigcsináltam, ahogy azt kell.

3 megjegyzés:

Ági írta...

Úgy kell érteni, hogy manapság kollégák vagytok azzal a bizonyos reménytelenszerelem-fiúval? :)

klaribodo írta...

Mesebeli, mint a kis ködmön, ezúttal farmerdzsekivé lépett elő. És a kiszámoló mondókát is föltaláltad: Kis-ar, Nagy-ar, Tivad-ar... Annyira tetszik, ahogy megírtad! :)

Gigi írta...

Nem kolléga, de még az is lehet :). Nem túl messze dolgozik, néha kávézunk egyet.