A Nagy esküvője alig izgatott, mert éppen elkészült az oktatási és közművelődési dolgozók bérfejlesztése.
Aztán nyáron a végrehajtás feldolgozásában a Nagy magánszorgalomból behurcolta a már szépen gömbölyödő pocakját és naphosszat rögzített boldogan, mert munkája nem volt, a társaság meg (az enyém) tetszett neki.
Szeptemberre teljesen kikészültem, az unokám érkezését már betegállományban vártam - meg is érkezett annak rendje és módja szerint. Mire hazamentek, ismét munkaképes voltam. Mondjam, hogy annyira azért nem, hogy a korábbi lelkesedéssel járjak dolgozni?
Tényleg úgy véltem, erről az évről hosszasan fogok fecsegni. Ennyire futotta. Pedig mozgalmas volt!
Végül is, nem ússzátok meg ennyivel. Előző évben a Nagy Demokrácia jegyében megalkották az Önkormányzati törvényt, melynek értelmében pl. a megyei jogú város és a megye utálhatták egymást. Meg is történt, azóta már az aktuális városi polgármester halott, de én még az átkos pártállami utakat kívántam igénybe venni. (Ő viszont titkolni óhajtotta a megyei kollégák előtt a város alkalmazottainak összesített béradatát.) Azt kértem, a megyék fogják össze a településeket, rajtuk keresztül szeretném a 20 közigazgatási egységre szűkíteni az adatbegyűjtés fázisát, melyben ugyebár a közel 3200 önálló önkormányzat (bár nem mindegyik volt érintett, hiszen nem volt sem oktatási, sem közművelődési alkalmazottja a maga esetenként 200 fő alatti lélekszámához) érintett dolgozóinak létszám- és béradatára volt szükségem. Mert erre az évre a Költségvetési törvény a 10%-os béremelést célozta meg. Akkor is, most is azt mondom: az egy szál megyei jogú város kivételével MINDEGYIK - már alig-alig működő! - megyei műv. osztály pénzügyi apparátusa kifogástalan partneri kapcsolatban volt és maradt a központi apparátussal, melynek egyetlen alkalmazottja vett részt az adatok felhasználásában, a bérfejlesztés lebontásában. Az országos terítésre viszont partner lett a társtárca, ahol ketten-hárman is ténykedtek a keret továbbításában. A tárca saját intézetei, a társtárcák oktatási és közművelődési intézményei nem jelentettek többletmunkát. Azt mellesleg - ha már úgyis benne vagyok - gyorsan megcsináltam.
Na, akkor most hosszasan felvázoltam, hogy miért is nem érdekelt túlzottan a lányom esküvője, ám amikor már csak néhány órányira voltunk ettől, fellázadtam. Közöltem, hogy ÉN MOST ELMEGYEK FODRÁSZHOZ. Azzal beestem a lakásunkhoz legközelebbi üzletbe és azt mondtam a - mint kiderült, hármasiker, a többiekkel is találkoztam - fodrásznak, hogy a hozott anyagból csináljon valamit. Csoda történt. A már hónapok óta csak nőtt és lógott minden irányba hajzatomból csinált vágás és beszárítás útján egy olyant, hogy nem kellett eldugnom a fejemet, amíg az anyakönyvvezető végezte a dolgát. És még mindig az esküvőhöz: azt kérték, legyen OTTHON egy ebéd, ugyebár szűk körben. Krumplipürével. Esküvő 11-kor, villanytűzhely otthon, a szomszédasszonynál a szertartás alatt megfőtt a krumpli, szóval, minden a legnagyobb rendben zajlott, a húsok - no meg az elmaradhatatlan húsleves! - szintén elkészültek, még hajnalban vagy előző este. A boldog ara a zöldséget a leendő anyós tiszteletére franciasalátává alakította, mert kívánságlista azért akadt.
Hú, nem hiszem, hogy lesz ember, aki ezt a zagyvalékot elolvassa, de nem baj, nekem most ez volt a fontos. Hogy kiírhattam.
Aztán nyáron a végrehajtás feldolgozásában a Nagy magánszorgalomból behurcolta a már szépen gömbölyödő pocakját és naphosszat rögzített boldogan, mert munkája nem volt, a társaság meg (az enyém) tetszett neki.
Szeptemberre teljesen kikészültem, az unokám érkezését már betegállományban vártam - meg is érkezett annak rendje és módja szerint. Mire hazamentek, ismét munkaképes voltam. Mondjam, hogy annyira azért nem, hogy a korábbi lelkesedéssel járjak dolgozni?
Tényleg úgy véltem, erről az évről hosszasan fogok fecsegni. Ennyire futotta. Pedig mozgalmas volt!
Végül is, nem ússzátok meg ennyivel. Előző évben a Nagy Demokrácia jegyében megalkották az Önkormányzati törvényt, melynek értelmében pl. a megyei jogú város és a megye utálhatták egymást. Meg is történt, azóta már az aktuális városi polgármester halott, de én még az átkos pártállami utakat kívántam igénybe venni. (Ő viszont titkolni óhajtotta a megyei kollégák előtt a város alkalmazottainak összesített béradatát.) Azt kértem, a megyék fogják össze a településeket, rajtuk keresztül szeretném a 20 közigazgatási egységre szűkíteni az adatbegyűjtés fázisát, melyben ugyebár a közel 3200 önálló önkormányzat (bár nem mindegyik volt érintett, hiszen nem volt sem oktatási, sem közművelődési alkalmazottja a maga esetenként 200 fő alatti lélekszámához) érintett dolgozóinak létszám- és béradatára volt szükségem. Mert erre az évre a Költségvetési törvény a 10%-os béremelést célozta meg. Akkor is, most is azt mondom: az egy szál megyei jogú város kivételével MINDEGYIK - már alig-alig működő! - megyei műv. osztály pénzügyi apparátusa kifogástalan partneri kapcsolatban volt és maradt a központi apparátussal, melynek egyetlen alkalmazottja vett részt az adatok felhasználásában, a bérfejlesztés lebontásában. Az országos terítésre viszont partner lett a társtárca, ahol ketten-hárman is ténykedtek a keret továbbításában. A tárca saját intézetei, a társtárcák oktatási és közművelődési intézményei nem jelentettek többletmunkát. Azt mellesleg - ha már úgyis benne vagyok - gyorsan megcsináltam.
Na, akkor most hosszasan felvázoltam, hogy miért is nem érdekelt túlzottan a lányom esküvője, ám amikor már csak néhány órányira voltunk ettől, fellázadtam. Közöltem, hogy ÉN MOST ELMEGYEK FODRÁSZHOZ. Azzal beestem a lakásunkhoz legközelebbi üzletbe és azt mondtam a - mint kiderült, hármasiker, a többiekkel is találkoztam - fodrásznak, hogy a hozott anyagból csináljon valamit. Csoda történt. A már hónapok óta csak nőtt és lógott minden irányba hajzatomból csinált vágás és beszárítás útján egy olyant, hogy nem kellett eldugnom a fejemet, amíg az anyakönyvvezető végezte a dolgát. És még mindig az esküvőhöz: azt kérték, legyen OTTHON egy ebéd, ugyebár szűk körben. Krumplipürével. Esküvő 11-kor, villanytűzhely otthon, a szomszédasszonynál a szertartás alatt megfőtt a krumpli, szóval, minden a legnagyobb rendben zajlott, a húsok - no meg az elmaradhatatlan húsleves! - szintén elkészültek, még hajnalban vagy előző este. A boldog ara a zöldséget a leendő anyós tiszteletére franciasalátává alakította, mert kívánságlista azért akadt.
Hú, nem hiszem, hogy lesz ember, aki ezt a zagyvalékot elolvassa, de nem baj, nekem most ez volt a fontos. Hogy kiírhattam.
3 megjegyzés:
elolvastam :)
Elolvastam. Tehát ember vagyok? Leszek? Vagy hogy is? :))))
Hát, túl sok időd nem jutott az esküvő előészületein aggodalmaskodni...
rhumel
Valóban nem sok időt szántam a családi eseményre, de arról azért lehetne hosszan írni, ahogyan a Nagy (elvált szülők gyereke) megszervezte, hogy senki ne érezze magát háttérbe szorítottnak.
No meg ebben az évben sikerült szert tennem a munka kapcsán egy hihetetlen ismeretségre. Én nem felejtem el, Selmeczi Gabriella bizonyára nem emlékszik már erre. Igen, ő, aki mára igencsak kinőtte - mit is? :-) - a kezdeti lehetőségeit. Hú, de rámtört a finom úrinő.
Megjegyzés küldése