Pár hete a blogomon már átfutottam ezeken az éveken. 64 év - egyszerre nagyon soknak tűnik, s ugyanakkor villámgyorsan el is telt! Ezzel ugyan még semmi eredetit nem mondtam, valószínűleg mindenki így van vele... S még csak nem is panaszkodhatok, más örült volna, ha ennyi is jutott volna neki...
A rólam létező legrégebbi kép. Pár hónapos lehettem, kezdtem kiheverni születésem traumáját. Otthon születtem, a "bábaasszony" nem túl nagy szakértelemmel, de annál nagyobb önbizalommal majd három napig kínozta a 19 éves fiatalasszonyt, s fejem tetején máig is kitapintható két kis mélyedés őrzi a csontszilánk nyomát, melyet hetek múlva vettek észre, s mely szerencsére nem befelé haladt... Talán onnan ered az élethez való nagy ragaszkodásom...
Itt már 2 éves Körül vagyok. Anya szerint hamarabb kezdtem beszélni, mint járni, egészen magyarán és érthetően. A sport azóta se lett erős oldalam...
Érdemes még az akkoriban divatos füles sapkát szemügyre venni...
Anyával öcsémmel és anyai nagynénémmel a fényképésznél. Az ötvenes évek eleje... Matrózruha mindkettőnknek, az elmaradhatatlan masni... Még nem voltam iskolás. Mellette 9 évesen, koszorúslány nagybátyám esküvőjén. Ez a fiú olyan nagynak tűnt!
Gyűlöltem ezt a fényképet! Alig-alig néztem meg azóta is, rémes csúnyának találtam magamat! Mégis ideteszem, hogy lássátok, mennyire tudok önkritikus is lenni... Elsőáldozó vagyok, kb. 7 évesen. Erre az alkalomra anya valami borzalmas ihlet hatására apró hajtűkkel, tincsenként csavarintotta meg és tűzdelte fel a hajamat... Alig mertem a fejemet mozdítani, hogy a hajköltemény szét ne hulljon... Innen van kényszeredett mosolyom is. Emlékszem még a hófehér új cipő kissé kemény ropogására is...
A rólam létező legrégebbi kép. Pár hónapos lehettem, kezdtem kiheverni születésem traumáját. Otthon születtem, a "bábaasszony" nem túl nagy szakértelemmel, de annál nagyobb önbizalommal majd három napig kínozta a 19 éves fiatalasszonyt, s fejem tetején máig is kitapintható két kis mélyedés őrzi a csontszilánk nyomát, melyet hetek múlva vettek észre, s mely szerencsére nem befelé haladt... Talán onnan ered az élethez való nagy ragaszkodásom...Itt már 2 éves Körül vagyok. Anya szerint hamarabb kezdtem beszélni, mint járni, egészen magyarán és érthetően. A sport azóta se lett erős oldalam...
Érdemes még az akkoriban divatos füles sapkát szemügyre venni...
Anyával öcsémmel és anyai nagynénémmel a fényképésznél. Az ötvenes évek eleje... Matrózruha mindkettőnknek, az elmaradhatatlan masni... Még nem voltam iskolás. Mellette 9 évesen, koszorúslány nagybátyám esküvőjén. Ez a fiú olyan nagynak tűnt!Gyűlöltem ezt a fényképet! Alig-alig néztem meg azóta is, rémes csúnyának találtam magamat! Mégis ideteszem, hogy lássátok, mennyire tudok önkritikus is lenni... Elsőáldozó vagyok, kb. 7 évesen. Erre az alkalomra anya valami borzalmas ihlet hatására apró hajtűkkel, tincsenként csavarintotta meg és tűzdelte fel a hajamat... Alig mertem a fejemet mozdítani, hogy a hajköltemény szét ne hulljon... Innen van kényszeredett mosolyom is. Emlékszem még a hófehér új cipő kissé kemény ropogására is...
Most átugrom az iskolás és gimnazista éveket, erről van kép a blogomon nemrég publikált "Szemlé"-ben (itt). Inkább eddig még nem, vagy ritkán közölt képeket kerestem, bár legtöbbje még diapozitív formájában várja a digitációs kezelést. Ezen kb. 20 éves ha lehettem... Sajnos, nem írtam rá a dátumot.
Ez itt az 1969-70-es moszkvai tél...
A fényképész egy magyar lány orosz férje, néha találkoztak is Moszkvában... Akkor még nem költözhettek össze, s néha eljött hozzánk egy kis beszélgetésre, hogy kiöntse búját-baját...
22 éves vagyok. Hajamat Natasa hennával mosta be. Flörtjeink, szerelmeink kalandos - és plátói ideje... S nem utolsó sorban jól megtanultunk oroszul.

1973. augusztus 25. Pár nap múlva lesz 39 éve... Ha egyedül is, de gondolok rá ezen a napon. Nemrégiben Györgyinél volt gondolatcsere a hűségről. Mindkettőnk számára megvolt az értelme.
Algériai tanárnéni koromban... Hosszú, hennával vörösített hajam volt. Itt kb. 27-28 éves lehettem.
Most átugrom a berlini 6 évet s annak legfontosabb eseményét: fiam születését 1977-ben.

Az azt követő libourne-i (Bordeaux mellett) 2 évre se térek ki, mert betelik a lap! Onnan mentünk 6 évre Isztambulba, melyről szintén rengeteg kép van. Legyen itt csak ez az egy, mely egyik kiállításom megnyitóján készült.
Ez már Valenciennes, a 90-es évek eleje. 22 éve lakom ebben a házban, még soha nem laktam ilyen sokáig egy helyen...
Itt 2000 körül, fiacskám karácsonyi ajándékával...
Ez itt az 1969-70-es moszkvai tél...
A fényképész egy magyar lány orosz férje, néha találkoztak is Moszkvában... Akkor még nem költözhettek össze, s néha eljött hozzánk egy kis beszélgetésre, hogy kiöntse búját-baját...
22 éves vagyok. Hajamat Natasa hennával mosta be. Flörtjeink, szerelmeink kalandos - és plátói ideje... S nem utolsó sorban jól megtanultunk oroszul.

1973. augusztus 25. Pár nap múlva lesz 39 éve... Ha egyedül is, de gondolok rá ezen a napon. Nemrégiben Györgyinél volt gondolatcsere a hűségről. Mindkettőnk számára megvolt az értelme.
Algériai tanárnéni koromban... Hosszú, hennával vörösített hajam volt. Itt kb. 27-28 éves lehettem.
Most átugrom a berlini 6 évet s annak legfontosabb eseményét: fiam születését 1977-ben.

Az azt követő libourne-i (Bordeaux mellett) 2 évre se térek ki, mert betelik a lap! Onnan mentünk 6 évre Isztambulba, melyről szintén rengeteg kép van. Legyen itt csak ez az egy, mely egyik kiállításom megnyitóján készült.
Ez már Valenciennes, a 90-es évek eleje. 22 éve lakom ebben a házban, még soha nem laktam ilyen sokáig egy helyen...
Itt 2000 körül, fiacskám karácsonyi ajándékával...
![]() |
| A legfrissebb... |









6 megjegyzés:
A fiad inkább a te arcodat örökölte. :)
Keveréke kettőnknek: apja homloka és szemöldöke, az én orrom (!), apja szája és álla... A keze az enyém... S sajnos az érrendszere is...
Most már majdnem teljesen kiadtam...
Ha egyszer nem sarokházatok volt, mit kellett volna örökölnie?!?
Tényleg nem sarokház!!!
Nézegettem a fotókat, és valahogy úgy tűnik, az ábrándos tekintetű, szép lányból mintha a törökországi évek alatt váltál volna igazán mostani ömmagaddá? Azok az isztambuli évek meghatározóak lehettek, ugye?- jól látom?
Jól látod! Bizonyos szempontból a legszebbek, másrészt a legnehezebb ott kezdődött (G. depressziója, miután megtudta, hogy vissza kell költöznünk - de ezt már említettem...) Komoly edzés az ellenállásra!...
Megjegyzés küldése