Hogy is volt?

Szép új évezred 

2000 szilveszterén, az éjféli „visszaszámláláskor elkezdtük mondani feleségemmel kéz a kézben az Úr imádságát, éjfélkor értünk oda, hogy mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, s már új évezred lett a folytatásakor: ... bocsásd meg vétkeinket...
2001-ben megírom a Répa c. orosz mese apropóján annak stílusparódiáját, pontosabban ujjgyakorlatként különféle stílusokban fogalmaztam meg a répamese végét. Ez majd később megjelent a Napút c. irodalmi folyóiratban.
Szorgalmasan folytatom gondolataimnak, sziporkáimnak a lejegyzését. Ebben az évben csúcsformában vagyok. Egyik ötletről a másik jut eszembe. Úgy érzem, bármennyit képes volnék poénkodni. Visszaemlékezőként könnyű dolgom van, mert évről évre megjelennek azok a viccek, poénok, melyeket egymásnak szórtunk ebédelések alkalmával. Ám mintha az évezred után tartalmilag elmélyülnének leírt anyagaim. Egyre kevesebb a híg szöveg, egyre igényesebb a megfogalmazás.
Ízelítőül hozok egy sehol meg nem jelent anyagot, s nektek elárulom: egy Twardowsky-költeményről van szó.
„Némely költő versei alig különböznek a prózától. Megérne az is egy kísérletet, hogy egy költő kevéssé ismert és kevéssé versszerű írását valamilyen álnéven, pl. -y aláírással megkíséreljem rövid írásként elhelyezni valamelyik lapnál. Kíváncsi volnék, milyen reakciót váltana ki. Feltehetően azzal kapnám vissza: Talán írd meg először rendesen ezt a témát, s aztán ráérsz leadni a kéziratot.

Igazán nem akarom szegény XY-on elverni a port, tehát valóban csupán a példa kedvéért próbálom eladni versét:

Istennek hála

„Hová visznek a nem ismert kezek magány a jóreggelt-re szitáló eső mégcsak nem is zuhé bűn, hogyha van szerelem és bú hogyha meg nincs a nő aki elment férjhez s mindjárt visszajött és te doktor úr – ki átkutatsz vesét, szívet hál’ Istennek van halál s megtudhatunk többet” 

A képzeletbeli cenzor valami ilyesmit ír: Nekem erről az írásról egy diákének részlete jut eszembe: „petrezselyem, főzőkanál, liszt meg cukor, szóda. Szőr, zsír, lencse, lekvár, gyertya mind egybe van szórva.” Miii eeez???

A főszerk. megjegyzése: Nem kötnek a mondatok. Túl tömör. Nem lehet egy novellát nyolc mondatba nyomorítani. Még a balladának is van szerkezete, a homályos részek ellenére. Írja át. De tudja mit? Írja meg!

A másik cenzor észrevételei:

„Először tessék megrendszabályozni a gondolatokat, s mikor már belül kialakult valami, akkor tessék közölni! Mi köze van a magánynak a szitáló esőhöz, s miért okoz gondot, hogy nem zuhé. Egyáltalán. A szitáló eső meteorológiai pontosságú jelzős főnév. Ehhez képest egy mondaton belül stílustörő a slampos „zuhé”. Hogy függnek össze a magány, a szitálás, a zuhé?  Érdekes szóhasználat a bűn és a bú, de teljesen magyartalan az elment férjhez kifejezés. Honunkban így mondják: férjhez ment és kész. Na jó, tájnyelven így: férhöment.

Még tartalmilag sem értek egyet azzal, hogy elment férjhez, s mindjárt visszajött. Ha elment, ne jöjjön vissza mindjárt. Ha lehet, később se. Ha pedig mégis visszajönne hamar (mindjárt), nevezzük néven. Jókai óta hazajáró lélek a neve. És továbbmenve: mit keres ott a doktor úr, aki szívet, vesét vizsgál? Tudtommal Isten a szívek, vesék vizsgálója. Ne tegye magát Istenné a doktor úr. Viszont, ha általános orvos, ne csak a szívet és a vesét vizsgálja, hanem az egész embert. Ha pedig kardiológus, jobb, ha nem vizsgálja a vesét, mert félő, hogy nem ért hozzá. Suszter maradjon a kaptafánál!     

  Mondja, kedves cikkírónk: Ha nem volna halál, nem tudnánk meg többet? Ha nem lett volna halál, szükségképpen eleve többet tudnánk! Ki kellene fejtenie azt is – ha már belekapott –, hogy miért jó többet tudni, mint kevesebbet. Egyáltalán okoz-e valamiféle boldogságot önmagában a többet tudás? Nem jobb-e az önfeledtség? Részletezze talán kellő mélységben vagy – és ez mindig be szokott válni – hagyja a csodába az egészet!”

A lektor haját tépve: „Kedves mester! Van Önnek beosztottja? Ha van, jelenleg szabadságra ment? Miért nem teszi ki ő vagy maga a szükséges írásjeleket? Miért teszi ki egyedül a hosszú kötőjelet és az aposztrófot? Mit idegesít ezzel? Miközben elfelejti, hogy a mondatkezdő szó nagy kezdőbetűs, és értelemszerűen pont, felkiáltójel vagy kérdőjel kívánkozik a mondatok végére, vessző a tagmondatok közé! Azzal küldöm vissza kusza sorait, hogy tegyen rendet bennük legalább az előzőek pótlásával!” 

A tördelő szerkesztő: „Uram, nem lehetne olyan címet adni cikkének, melynek valami köze van hozzá? Nekem a társszerkesztő visszadobja az anyagot, ha nem változtat rajta. Addig kár betördelni egyetlen szót is. Tehát: Egy szót se! Még ma adjon normális címet cikkének! Ha semmilyen ötlete nincs, legyen a cím: IZÉ. Ez minden szót (címet is) jól helyettesít.” 
S most vissza az évezred első esztendejéhez. Hatalmas lehetőség egy sose volt új ezredév. Olyan, mint egy árkus szűzfehér rajzlap. Az embermilliárdokon múlik, hogy művészi kép készül-e belőle, vagy kaotikus graffity. Olyan is, mint egy bolygónyi szövőszék, melynek a mintája ezer év alatt készül el, és rajtunk múlik a szövet szépsége, használhatósága, embernekvalósága.
Ekkora idillel kezdtem munkálkodni az új évezreden. Ehhez képest jön a WTC lerombolása. A képet azonnal bemocskolja, végzetesnek látszó lyukat hasít a papíron, a szöveten. Megjavíthatatlant. Az ikertornyok úgy dőlnek össze, mint a gyárkémények. Magukba roskadnak. Mintha mérnökök tervezték volna hamvába holtukat. Nem tudom, mi az igazság. De 2001-ben (mit 2001-ben, 2012-ben) még azt sem tudom, ki(k) ölte/ék meg Kennedyt. Miért tudnám, hogy NY-ban mi történt 2001-ben?
Egyet tudok. Gyönyörű világunk volt, és még van is. Reményem szerint ez még nagyon sokáig így is marad, annak ellenére, hogy elpusztításán elég jó ütemben dolgozunk.