Nem papírbabák

Így jár, aki utolsónak marad, a nagyok már minden ruhát elhordtak előtte :)De legalább eszembe juttattatok sokmindent: a műszálas zöld steppelt hálóköntöst, a hócipőt, a harisnyákat, a legombolható köpenygallért, a bundabugyit...

Akkor néhány fénykép által az én időszakomat és ruhatáramat mutatom be, hátha ez is emlékeket idéz másokban.

Öltözködésemnek két meghatározó alakja volt: nagymamám és Gréti néni. Nagyi nagyon jó érzékkel varrt és rendkívül szépen és szívesen hímzett. Kislánykoromnak legtöbb öltözéke az ő keze alól került ki. Még  kapucnis kabátot is varrt nekem rózsaszín pokrócból, később meg anyu kifordított télikabátjából. Talán ezen a képen is a pokróc-kabát van rajtam, mert, ugye, akkoriban, a dzsekit hírből se ismertük, nagy és nehéz kabátokat - leginkább bundát - hordott felnőtt és gyerek. Az meg ott lent, a lábamon, a híres hócipő.

A kedvenc, rózsaszín kockás, nyári, kantáros szoknya-boleró együttest is nagyi alkotta, erre a ruhára már tényleg emlékszem is. Anyu ruhájára is mellettem, vékony fekete csíkos, pörgős szoknyás, szép ruha volt. Sajnos, pont a kockák és a csíkok látszanak kevésbé, a kép már eléggé megfakult.

És egy ünneplős ruha, szerintem, puha flanellből.

Gréti néni pedig anyu barátnője vagy kolleganője volt, aki valahogy (nyilván 56-ban) kijutott Hollandiába, és onnan küldözgetett csomagokat, ezek a ruhák képezték ruhatáram előkelő darabjait. A fejkendős, holland kislányos, kék nadrág, szerencsére, nagyon sokáig jó volt rám.

És, hogy egy kicsit a korszak felnőtt divatjára is nézzünk rá: A padon ülős képen az én öltözékem már szót se érdemel, az ilyent a fehér magasszárú cipőtől a bubigalléros blúzig már bőven kitárgyaltuk, de anyun a kereknyakú felső, meg a kosztüm tipikus 60-as évek eleje.


A másik kép pedig kicsit az állandóságot mutatja: korszakok, divatok jöttek-mentek, de a dédnagymama öltözéke 58-ban is ugyanolyan volt, mint akár 100 évvel azelőtt, és talán még ma is egyes vidékeken az ő életkorában. A többi szereplő már korának gyermeke :)

Későbbi évekből már nem nagyon készült rólam fénykép, onnan - úgy, a kamaszkoromból - csak az emlékek maradtak, hogy mennyire örültem az elsőknek!  Az első garbónak, az első nejlonharisnyának, amit
nyolcadikban vehettem föl, amikor a március 15-i ünnepségen műsorvezető voltam, az első hosszú kabátnak, a trapéznadrágnak, a trapperfarmernak, a hímzett szalaggal dííszített tarisznyának, a kékfestő ruhának vagy éppen a vastag talpú alföldi papucsnak.
Örültem annak, hogy olyan lehetek, mint a többiek. Hogy követhetem a divatot, ami olyan fontos volt :)