Kosztüm, körömcipő? Farmer, póló!

Az öltözködés és én? Ez tényleg kész röhej. Annak ellenére, hogy tkp. szerettem csinos lenni. Már ami nekem a csinosságot jelentette... 40 éves voltam, mikor Anya elment, de még a hozzám írt végrendeletébe is beleszőtte, hogy "öltözködj, E.-kém." Hogy ne csak farmerek és hozzávaló dzsekik, mindenféle színben, legyenek a vágyott és áhított ruhadarabjaim, hanem kosztüm és egyebek is legyenek a szekrényemben. Úgynevezett "jó darabok". Eltelt már több, mint 15 év azóta. És én kinőttem az igazi farmerokból. Szó szerint, főként derékban. :) Ha Levi'st már nem is hordhatok, azért máig a farmerszerű nadrág számomra a felhúzható és viselhető ruházat, pólóval, blúzzal, pulcsival, évszaknak megfelelően.
Hogy mit is adtak ránk gyerekkorunkban a szüleink (rám sajnos sok időn át nagyanyám: gyerekpróbáló időszak volt! :), arról már a többiek beszámoltak, főként Ági remek fotói idéztek fel megannyi emléket.
Ezért úgy gondoltam, valami mást próbálok itt elmesélni, illetve valaki másról mesélnék, egy igazi, ízig-vérig nő ruháiról és öltözködéséről. Az Anyukáméról, ugyanis erre Ő a legjobb példa.  A semmiből, fillérekből tudott elegáns, modern és divatos lenni, bármilyen alkalomra. A pont hozzá illő, az ő stílusához, egyéniségéhez tökléletesen passzoló ruhatárat nem lehetett könnyű összehozni. Sem fiatal lány korában, sem később, a hatvanas évek idején. Nem tudom, hogy csinálta, de sikerült neki.

Ezen a fotón egy maga varrta kis ruhában van, a fehér-rózsaszín csíkos vászonanyagból jutott a hajába is egy széles szalagnyi. Hozzá persze fehér körömcipő (az arab piacon vett vagy 10-15 egyforma párat, mindenféle pasztell színből, minimális összegért, még az árus örült, hogy megszabadul az eladhatatlan, pici méretű (34-35-ös) készletétől. /A képen a "díszlet" is mind a casbah-ból, pár dínárból került a sivár kórházi kis lakásba, hogy eltakarja az ócska vaságyakat, és "kicsit" feldobja a hangulatot :) /
Mi is volt legjellemzőbb Anya öltözködésére? Igen, a kiegészítők. Anya és a sáljai. A pöttyösök, csíkosok, a fekete-fehér-piros, a kék-piros, a muszlin, a kötött, a selymes, a színes, a mintás, a kendőalakú, a hosszú, a széles - felsorolhatatlan, mint Gombóc Artúr csokifajtái :) Meg a sapkák, a kozákos fejfedők, a napszemüvegek, az a rengeteg pici kis kesztyű, minden évszakra, mindenféle anyagból és színből! Amik "feldobták" a legegyszerűbb, legszerényebb olcsó kis ruhát is. Mert Anya ilyen volt. Ügyes, ötletes, egyszeri és egyedi. Úgy öltözködött, ahogy főzött, ahogy a lakást rendezte be: a semmiből teremtette elő a dolgokat. Ahogy Apa szokta mondani: Ciluskám egy varázsló.

Akartam még hosszabban is írni a régi idők divatjáról, csináltatott cipőkről, (gojzer varrott, vagy mi, de ezt sose értettem:), a dirndlikről, lódenről, a rémes ormótlan bőrkabátokról, mindenféle kontyról, lokniról, frizurákról, svájci sapkáról, steppelt hálóköntösökről, orkánkabátról, a fekete-fehér magasszárúról, lakkcipőcskéről, nagyanyám kalaptűiről (ez miért is kellett?-nem volt szabad hozzányúlnom, az biztos :), a mi "lázadó" minijeinkről, levágott iskolaköpenyekről, sarukról, surranóról, harisnya-csizmáról, a szütyőimről, amiben a könyveimet hordtam, de bevallom, itt vannak előttem Anya fényképei. Most velük kicsit bele-visszamerülök a múltba. Mert az néha kell, néha jobban muszáj, mint blogba írni....:)
Meg különben is, olyan felfedezést tettem az előbb, miközben írtam, hogy csak mosolygok itt magamban, magamon. Anyáról írtam, a sáljairól, az egyéni stílusáról, a lakás-berendező, főző, ötletes anyámról. Amit akár szinte szóról szóra a Lányomról is írhattam volna. Hát ilyen az élet. Elvesz, kifoszt, elszomorít, de azért néha igyekszik adni is -valahogy, a maga módján- pótolni kicsinykét a hiányokat. Csak észre kell venni....Örülni, aminek lehet. Például a sok sálnak, szeretteink nyakában.:)

*

(*Kicsit eltértem végül a divat témától, talán túl személyesre sikeredett, bocsánat)