Érdekes, hogy néha milyen könnyű döntéseket hozni. Azt nem tudom mondani, hogy jó döntéseket, mert az egy döntésről nemigen látszik eleinte, jó-e vagy sem. Azt hiszem, amikor 1987 nyarán úgy döntöttem, nem lesz belőlem magyar szakos tanár, nem láttam előre, nem lesz-e majd olyan pillanat az életemben, amikor ezt megbánom.
Azóta eltelt 25 év, és nem bántam meg. Annyi időm felszabadult az egyetemen a második évtől kezdve, annyi mindenkit hallgattam, annyi mindent köszönhetek ennek az egy döntésnek ... Ezt most nem nosztalgikusan mondom, hanem objektíven. És persze könnyű szívvel, mert soha nem lett volna belőlem jó magyartanár.
Az első év végén rájöttem, tévedés volt, hogy alapvetően reál beállítottságú emberként magyar szakra jelentkeztem. Persze szerencsém is volt, az angol tanszék támogatta a kérésemet.
Nagyszerű éveket köszönhetek ennek az egyetlen döntésnek, amiért akkor elég sokan dühösek voltak rám, és nagyszerű barátságokat.
Most megint jól kellene dönteni. Kár, hogy minél idősebb leszek, annál nehezebben tudok megbarátkozni a gondolattal, hogy nem látom a döntéseim következményeit.
4 megjegyzés:
Írtam az előbb egyet ide, hosszan, de hiba történt, vagy mi.
Szóval valami iylesmi volt:
Döntések, na igen, ezek azok a pillantok az életben, amikor ésszel-szívvel, de lelkünkből és lehetőleg nem sodortatva, határoznunk. Ha ilyen döntéshelyzetben vagy, kívánok tiszta, világos -és eredményes-pillantot, hogy határozhass.
(Egyébként, humán beállítottságom ellenére fel sem merült bennem annó, hogy magyartanár legyek.:) Kár. /Azt hiszem, egész jó lettem volna./ Ma már ez persze szerencse.:) (Lásd az "újakat" a nemz. alapt.tervben....)
Ez meg tele van félreütésekkel, pardon.:(
Vallom, hogy mindennek oka van, ami történik velünk, és minden döntés után az fog történni, ami előre "meg van írva", akárhogyan is döntünk. Esetleg lesz egy vargabetű, de a lényegen nem változtat. Biztos vagyok benne, hogy jól fogsz dönteni.
Köszönöm mindkettőtöknek. ::)) Így legyen.
Megjegyzés küldése