Akinek nem inge…

De nekem ingem, és magamra veszem. Eddig életemben kb. ötször megkérdeztem a feleségemet, hogy melyik ingemet akarom fölvenni, és ő pontosan tudta.  Ha nem kérdezem meg, és ez a gyakori, akkor az összehajtogatottak közül a legfelsőt. Rá jön itthon egy rövidnadrág, kimenőben egy hózentrágeres vászonnadrág. Ha hidegebb van, egy könnyű cipzáras dzseki, ha még hidegebb van, a polárdzseki, ha még ennél is hidegebb van, egy vízhatlan dzseki, és ha abszolút hideg van, a kordbársony télikabát. Az esernyőt utálom, így ha esik, előkapom a zsebemből a vízhatlan horgászkalapot, és ettől kezdve „esik eső, de nem ázok”. Persze csak itthon mezítlábazok, ha kimegyek, sarut (szandált) húzok, ha hűvösebb van, zoknit is, ha hideg van, bőr félcipőbe bújok. Ha nagyon hideg volna, akkor kocsival közlekedem, hogy ne fázzak meg, vagy, hogy a hó ne folyjon a cipőmbe. Majdnem ennyi.
Van ünneplős öltönyöm, fehér ingem, szép nyakkendőm. (Díszzsebkendőm nincs hozzá, melynek a színe meg a zoknival valamiképpen harmóniában kell legyen egy nekem megfejthetetlen oknál fogva.)
Nemrég egy baráti társasággal találkoztunk. Mi őket munkájukban feltartani mentünk oda, ők meg örültek nekünk, mert különben dolgozniuk kellett volna. Komolyan irigyeltem a kék overallban és fehér trikóban pompázó asztalosmestert. Összhangban állt arcával, izmos karjaival a trikó és az overall.  
Én férfiből vagyok, tükörbe borotválkozáskor és fésülködéskor nézek, s akkor se nagyon érdekel a kinézetem. Tudom, az ember környezetét tiszteli meg öltözetével. Topis azért nem szoktam lenni. Csupán a lezser dolgokat szeretem. Kerülöm a márkás feliratú sportszereléseket, mert nagyon nem vagyok már atlétatermet, és nem is kívánom azt hazudni. Az öltönyt – nem tehetek róla – maszknak tekintem, mely ápol és eltakar. Viselői a fehérgalléros bűnözőtől a szentig terjednek, és egyfajta álcázás eszköze. Ráadásul minek mindenkinek úgy kinéznie, mint egy átlagos polgárnak. Renoir sírja vissza azokat a daliás időket, amikor minden szakmának megvolt a saját viselete. Így kérdezés nélkül tudta mindenki, hogy az illető bognár, csizmadia, mészáros vagy kéményseprő. Csaknem a vicc kategóriájába tartozik, hogy sorkatonai kimenő egyen-öltönyömben éreztem legjobban magamat. Napszövetből készült, és mintha rám öntötték volna.
Akkor – úgy látszik – méretes voltam, ma nagyon nem.
A vicc szerint az én méretemben a boltok csak esernyőt, zsebkendőt és zászlót tartanak.
Életem első ötven évében utáltam a szandált. Mert meztelennek éreztem benne magamat, és mert egyszer távollétemben vettek szüleim szandált, mely már újkorában is szorított. Akkor úgy megutáltam, hogy eltelt egy fél évszázad, mire mégis rászántam magamat szandálvételre pusztán kényelmi okokból.
Nem igazán tartom magamat illetékesnek divatról beszélni, öltözködésről hosszasan csevegni. Annál is inkább nem, mert teljesen praktikus szempontok vezetnek ruházkodásomban. Kedvenc történetem egy amerikai milliomosról szól, akinek a fia pénzt akart kunyerálni cipőre. Az öreg megkérdezte fiától: Mondd csak, hány lábad van? Kettő – válaszolta a fiú. Nos, azt látom, hogy mind a kettőn van cipő. Ha ennél többre vágysz, eredj újságot kihordani, s a béredből vehetsz, amennyit csak akarsz.
Mivel a válaszolók emlékezetem szerint kizárólag bloggerinák, ők az illetékesek öltözködésügyben. Bejegyzéseiket el fogom olvasni, de hozzászólni nem igazán szeretnék. Részint azért, mert Gusztiról nem beszélünk (de gustibus et coloribus non disputandum), másrészt egy korábbi élményem óv minden ilyesmitől.
Az történt, hogy egyik női lemenőm tíz perce futkosott a szekrény és a tükör között mindenféle szerelésekben, és egyre elkeseredettebben cserélgette őket. Kérdeztem, mi a baj? Mire ő: Az a baj, hogy már tíz perce nem találok a hangulatomhoz megfelelő összeállítást.
Próbáltam érteni, de beletörött férfiagyam.
Meséltem volna el, hogy hogy öltözöm én? (Ld. fent)
Meséltem volna el, hogy a kutyát sem érdekli, hogy mit rángatott magára.
Kérdeztem volna meg, hogy mit tesz, ha kilépve a kapun a nap folyamán megváltozik a hangulata?
Nem tettem.
Rájöttem, hogy ő nőből van.
Azóta is próbálom érteni, hogy a nemek között különbségek vannak, és ezeket illik tiszteletben tartani.
A téma egyebekben kimeríthetetlen, és mindenek ellenére engem is megihletett, amikor belebújtam első csőnadrágomba, egy amerikai Wrangler farmerbe.