A negyvenes évek...

Csak elbeszélésekből tudok ezekről az évekről... Apa 1922-ben, Anya 1928-ban született  -  a többi kis fejszámolás kérdése. Egyikük az Alföld délkeleti csücskében, másikuk a Dunántúl északnyugati sarkában. Igy átlósan kellett az országot átszelni, hogy találkozhassanak. 

Ha nincs a háború, nagy valószínűséggel én se lennék... Erről jut eszembe, hogy életünk eldőlése valami véletlen folytán, melynek sohasem kellett volna bekövetkeznie, talán családi atavizmusnak is tekinthető... Már nagyapám is majdnem ottmaradt a kaukázusi hadifogságban egy orosz asszony szép szeméért, s akkor apám se született volna meg. S ha a visszavouló németek nem terelik a magyar egységeket a határ felé, akkor ő se kötött volna ki abban az erdők között rejtőzködő kis faluban, ahol anya született... 

A családi papírok között megdöbbenve bukkantam rá a plébánosi hivatal hétpecsétes anyakönyvi kivonatára, mely ahhoz kellett, hogy apa bevonulhasson: negyedik generációig visszamenőleg nem volt zsidó a családban...(annak ellenére, hogy dédapám keresztneve Mózes volt!) Igy mehetett a háborúba, ahelyett hogy internálták volna: mégiscsak kicsivel több esély a túlélésre...

Arról már szót ejtettem a blogomon, hogy Anya tanítónői álmait a háború elsöpörte. Az oroszok elől rejtegették a fiatalabb nőket a faluban, bújtak ide-oda a szénapadlásra. Igencsak kutattak utánuk, még vasvillával is megszurkálták a boglyákat. Nagyapám tolmácsolt: őrá még az első világháborús krími fogságban ragadt némi orosz tudomány. A háború végén nagybátyám is megjött fogságból: combnyaktörés miatt élete végéig sántítva, megsoványodva kapták vissza a délceg lovaskatonát. De élt és ez volt a lényeg! A lovak iránti nagy vonzalma is megmaradt: a kőművesdinasztiához ő lett egyedül hűtelen és öcsémnek is átadta a vírust.

Anya és Apa 1946. decemberében házasodtak össze. A következő tavaszon elköltöztek az Alföldre és én már ott születtem októberben. Nagy nyomor várta őket eleinte, csak nagy akaraterejük és munkabírásuk lendítette fel lassan az élet színvonalát. Mick elég érzékletesen leírja a születése előtti időket is, én azt hiszem, nem szeretném újra átélni (mint ahogy egyesek hipnózis alatt ajánlják)... 3 napig tartott, míg megszülettem egy antik bábaasszony karmaiban s a nyomát máig is két ujjhegynyi mélyedés őrzi a koponyámon... A csontszilánkot már orvos vette ki, azzal a kommentárral, hogy szerencsére nem befelé tartott... Mégegy szerencsés véletlen, amin annyi minden múlt!