Természetesen nincsenek saját emlékeim a negyvenes évekről, csak néhány családi elbeszélésből. Sokat nem meséltek a családtagok sem, de ma úgy gondoltam, muszáj néhány szót mondanom, mivel nagymamám temetése volt, akinek nagyon nehéz élet jutott.
A negyvenes években tinédzser volt, mivel az anyukája nagyon korán meghalt (nem sokkal az ő születése után), a legnagyobb nővére nevelte. Nehéz gyerekkora volt, sokat dolgozott, 12 évesen már főzött az uraságnak, később vigyázott a nővére gyerekeire. A negyvenes évek végén (talán 1948-ban) ment férjhez, hamar meg is született az első gyereke, aki csupán 5 napig élt. Ráadásul császármetszéssel szült, ami akkoriban még sokkal veszélyesebb volt, mint manapság, és később jutott neki még két ilyen nagyműtét (de ez már az ötvenes évek története).
A másik családi szál apué, aki 1944-ben született ötödik gyerekként a családban, két bátyja és két nővére volt, majd később még született két húga. A negyvenes évek végén óvodába járt, de nagyon utálta, mert kakaót kellett innia, és azt nagyon nem szerette. Valószínűleg a gyomra már akkor sem bírta (ahogy azóta sem), ezért aztán ő fogta magát és megszökött az oviból, "tökön-paszulyon" keresztül hazaszaladt. Gondolom, otthon megkapta a maga büntetését.
Egyébként sem volt jó gyerek, és ha valami rossz fát tett a tűzre, mindig a húgaira kente a dolgot, akik persze később megbosszulták, úgyhogy nem járt jól a dologgal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése