1989 - fontos év

Fontos év, sok fontos esemény történt ebben az évben az én kis világomban és a nagyvilágban is, amik rám is nagy hatással voltak.

Az év első felében hetedikes, második felében nyolcadikos voltam. Már érdekelt a politika, már érezni lehetett a változás előszelét. Nyáron még úttörőtáborban voltam ugyan kétszer is, de már régen nem vették komolyan az úttörősdit. Korábban egy szimpla SZOT-üdülős nyaralás alatt is többször fel kellett vennünk a nyakkendőt és jelenteni, meg a zászlónak tisztelegni, ezen a nyáron talán egyszer sem. Voltak ugyan a táborban rajok, meg rajvezetők, de az egész sokkal lazább volt, és kevésbé formális.

Az év első felében még jártam néptáncra, akkor volt a Szabolcs Táncegyüttes 25 éves jubileumi fellépése a nyíregyházi szabadidőcsarnokban. Nagy élmény volt számomra, hogy ott állhattam a színpadon nem tudom, hány ezer ember előtt, és voltak olyan koreográfiáink, ahol én énekeltem vagy táncoltam egyedül, a többiek előtt a színpadon. Nagyon élveztem.

Az előadás második felét már a nézőtéren töltöttem, hiszen akkor már a felnőttek táncoltak. Én meg megismerkedtem egy fiúval, akivel aztán el is kezdtem levelezni, és rendesen bele is szerettem később. A nyár körülötte forgott, persze találkozni nem nagyon volt alkalmunk, és gyerek voltam még nagyon, ezt természetesnek is vettem. Néhány évig hozzátartozott az életemhez, hogy néha összefutottunk, de az egész nem volt igazán komoly.

A tanév azzal kezdődött, hogy az unokanővérem esküvőjére mentünk, amit a ferihegyi repülőtéren tartottak egy nagy étteremben. Akkor találkoztam először az egyik Németországban élő unokabátyámmal, és persze egy-két szón kívül egyáltalán nem tudtunk beszélgetni, mivel ő nem beszélt magyarul és meg nem beszéltem németül (most sem beszélek). Ez persze nem akadályozott meg minket a kommunikációban meg a táncban. Ez az esküvő volt az utolsó, amin az egyik nagynéném részt vett már rákosan. Úgy bulizott, mint aki tudja, ez az utolsó lehetősége rá. Nem is volt több, még abban az évben meghalt.

A következő nagyon emlékezet nap október 23. Tudom, hogy most nem politikai történésekről kell írnom, de ezt nem hagyhatom ki, hiszen számomra nagy élmény volt, hogy aznap ének órán bejött Dénes bácsi, hozott egy rádiót, és azon hallgattuk a köztársaság kikiáltását. Arra is emlékszem, hogy egyik délben, amikor hazamentem, bekapcsoltam a rádiót, és hallgattam a parlamenti közvetítést a címer megszavazásáról (lehet, hogy ez is 23-án történt?). Akkor már volt véleményem, persze csak szubjektív, és én a Kossuth-címernek „drukkoltam”, de a koronás címer megszavazása is borzongató volt, ahogy az egész folyamat, hiszen éreztem, hogy ezek óriási dolgok.

Aztán jött a december, és mint olyan sokan mások, mi is napokat töltöttünk a tv előtt a romániai események idején. 1988-ban költözött a faluba egy család Szatmárnémetiből és a lányuk az osztálytársunk lett, így személyes tapasztalatokkal is szolgált a kinti életről. Ezért is volt olyan fontos, hogy mi történik Erdélyben, és ezért foglalkoztatott minket mindez az iskolában is. Emlékszem, egyszer szünetben beszélgettünk páran Romániáról és Ceaușescu-ról és nagyon szidtuk, de lehet (valószínű), hogy ez már inkább 1990-ben volt a forradalom után.