Régi mozik világa...

Az ötvenes évek legvégén, de inkább a hatvanasok elejétől járhattam a barátnőimmel moziba. A vasárnap délőtti matinéra leginkább, de néha délutáni előadásra is, szombat vagy vasárnap, ha a korosztályi kategóriának megfeleltem. A legeslegelső moziélményem foszlányai mégis sokkal régebbiek. Iskolába se jártam még, öcsém is 2 éves körül lehetett. Szüleim mindenképpen meg akartak nézni egy filmet, valamikor este. Nagyanyám kategorikusan elzárkózott attól, hogy rá hagyják a gyerekeket, pedig egy házban laktunk és sok baj nem is volt velünk. Meggyőződésem, hogy inkább meg akarta bosszulni a fiatalokon az amúgy is ritka szórakozást... Nem maradt más hátra, vittek bennünket a moziba, mely jó másfél kilométeres gyaloglásra volt, a falu másik végén... A filmet többnyire átaludtuk, csak néha rebbentem fel valami nagyobb zajra, s olyankor láttam a vásznon zajló kínvallatás néhány elkapott részletét... Hazafelé karban vitték öcsémet s nekem félálomban kellett mellettük poroszkálnom... Eszembe se jutott panaszkodni, izgalmas kaland volt ez is!

   Kamaszkorom moziélményei attól függően vésődtek be, mennyiben volt romantikus szerelmi történetről szó, és főleg, mennyire hódított meg a férfiszereplő szépsége, akiről aztán végnélkül lehetett álmodozni! Azt hiszem, nem tévedek, hogy blogíró sorstársnőim legtöbbje e cipőben jár! 

E korszak filmjei között is első helyen áll Csuhraj: "Ballada a katonáról" c. gyengéden, finoman, emberien romantikus filmje. A főszerepben Vlagyimir Ivasovval, akinek ez volt első alakítása. A majdnem kamasz kiskatona számomra szerelmeim "avatar"-jának szerepét töltötte be, s hogy ne kelljen az éppen soronkövetkezőt igazi nevén lelepleznem barátnőim előtt, ezért egyszerűen mindegyik a "Vologya" nevet kapta... A legelső, a legmélyebb, amely sok-sok évet túlélt, valahol a lelkem mélyén szunnyadva, még hasonlított is rá...

Férfiideálom egyébként különbözött a szőke, világos szemű Ivasovtól, ami azt mutatja, hogy az érzelmek néha fittyet hánynak az idálokra! Sokkal jobban megfelelt neki a barna Alain Delon (szürke, delejes tekintetével), Gregory Peck ebben a kategóriában nagyon megdobogtatta a szivemet egy hajóskapitány szerepében... A rengeteg szovjet, NDK-s, cseh és lengyel film közül egyébként nem sok maradt fenn az emlékezet rostáján. A magyarok közül tetszett a "Talpalatnyi föld", de nem annyira Soós Imre miatt...