Leszek én az első

Amikor ezt a bejegyzést elkezdem írni, december 27. van, este 9 óra elmúlt és én a munkahelyemen ülök. Ez a tény nagyjából le is írja az évemet: sok munkával telt. Hozzáteszem, hogy egészen jól érzem magam a késői órához képest, és azt figyelembe véve, hogy reggel fél 8-kor már benn voltam – ez szintén az egész évre jellemző dolog, a munkámat szeretem és jól érzem magam benne.
Természetesen nem általános, hogy én este 9-kor még itt üljek, sőt, életemben először fordul elő, hogy ilyen sokáig dolgozzak az irodában (otthon persze máskor is előfordult már), és ez a mai nap sem arról szól, hogy folyamatosan ezer %-kal figyelni kell. Sokszor vannak olyan rövidebb időszakok (mint ez a pár perc is, amikor írom a bejegyzést), amikor ráérek mással foglalkozni. Lenne persze mit csinálni, de azok a munkák nem sürgősek, és most már azért elég fáradt vagyok ahhoz, hogy ne foglalkozzak velük. Nem ezért kell benn lennem, az év végi zárás az, amit benn tart, most épp arra várok, hogy a jelentés összeállítójának milyen kérdése lesz, amit én tudok megválaszolni.
A 2011-es év tehát elsősorban a munkáról szólt, arról a munkáról, amit 2010 novemberében kezdtem, és akkor még nem hittem volna, hogy ennyire bejön majd. Szerencsém (is) volt, szeretem a munkámat és úgy tűnik, hogy meg is vannak velem elégedve, és ennek a főnököm hangot is ad, ha már másképp nem tudja kifejezni az elégedettségét (közszféra, jó szónál többre ne nagyon számítsunk).
A munkán kívül a család töltötte ki ezt az évet. Május-júniusban a ház szigetelésével voltunk elfoglalva, amit szépen be is fejeztünk, és most már úgy néz ki a házunk, ahogy azt megálmodtuk. Augusztusban Galyatetőn nyaraltunk, ahol megtartottuk a nagyobbik fiam 6. születésnapját, és nagyon jól éreztük magunkat. Szeptemberben a kicsi is elkezdte az óvodát, ugyanabba a csoportba járnak mindketten, így a beszoktatással nem nagyon kellett foglalkozni, a nagy azóta is odafigyel a kicsire, segít neki, pátyolgatja, ha épp arra lenne szükség. Egy-két év múlva már a kicsi fogja majd megvédeni a nagyot, ha arra kerül a sor, mert ahogy elnézem őket, a nagy az érzékenyebb, a kicsi talán az életre valóbb.
Visszagondolva erre az évre, egy igazán rossz emlék ugrik be: márciusban feltörték az autónkat, elvitték a sport táskát benne a fényképezőgéppel, a GPS-sel, és sajnos a férjem táskáját is vitték az összes iratával. Nagyjából 200 ezer Ft-unkba került az iratok, kulcsok pótlása, a többi anyagi kárt nem számoltuk. Természetesen a rendőrségtől azóta sincs hírünk még az ügy lezárásáról sem.
Összességében ez az év egyáltalán nem volt rossz, és szerencsére elmondhatom, hogy a tavalyi beszámolómban emlegetett súlyos anyagi problémákat idén nem éreztük, sikerült helyreráznunk az egyenlegünket, ami elég sokáig negatív volt. Ebben szerepet játszott az én fizetésem, és persze az is, hogy megszabadultunk egy hiteltől.
Nem tudom, mennyire nézhetek a optimistán a következő év elé, de az utóbbi időben bejött a pozitív gondolkodás, tehát igyekszem ezt az irányt folytatni.
Kívánok minden kedves blog-írónak és –olvasónak eredményekben gazdag, boldog új évet, és főleg jó egészséget!