Impresszió

Az emlékezés kedves feladat. Maguk az emlékek ... nos, azok már nem feltétlenül.

2011 - ben bennem volt a mehetnék. Januárban elkötöztettem a blogom a blogspotra, júliusban tárhely problémák miatt megint. Július végén aztán a család is új helyre költözött, ezért aztán a nyárból jobbára dobozemlékeim vannak.

Szerettem volna felmondani már idén nyáron, de nem alakultak úgy a dolgok. Ősszel aztán megpályáztam egy állást, de sajna egy pont miatt lemaradtam a további megmérettetés lehetőségéről. Ez nem szépítette meg az elmúlni készülő évet, még akkor sem, ha tulajdonképpen valóban nem lenne nekem való napi nyolc órában ülni egy irodában és törvényeket meg rendeleteket fordítani.

Továbbra is tanítok tehát, ami rendkívül szórakoztató és rendkívül nehéz feladat is tud lenni egyszerre, és amitől, bár kedvelem, kezd elmenni a kedvem. Talán a következő évben lesz arra lehetőség, hogy mást (is) csináljak.

Ebben az évben elkerültek minket az új nyavalyák, nem volt gipszelés nyáron, a derekam is egészen jól bírta, sőt mintha a gyerekek sem lettek volna betegek. Persze valami futó vírus, ez-az, biztosan volt, de nem maradt róla emlék. Akkor az, mintha nem is lett volna.

Érdekes egyébként az emlékezés. Az én emlékezetemre különösen igaz, hogy nem egynemű. Hol csak a szín elmosódott foltja látszik, a bánat sötétje, a boldogság fehére, a vágyakozás izzó vöröse, hol meg a legapróbb részletig élesen egy óra állóképe, egy mosoly kimerevített pillanata, egy kéz mozdulata valami kivehetetlen háttér előtt, egy metsző pillantás gyűlölettől csillogó éle.

Ebből a szempontból 2011 nagy impressziója világosabb, mint a 2010-es festmény . Több a fehér, több a vörös. Van békés zöld, és végtelen kék is jócskán. Meg a sarkokban a sötét. De az minden képen van.

Egy év attól is jó, azt hiszem, ha pozitív a mérlege. Ha többször tehettük azt, amiben kedvünket leltük, mint ahányszor a kényszer utasított minket. Ha többször szerettünk, mint ahányszor nem. Ha tettünk valamit, amitől valakinek jobb lett az élete. Ha létre tudtunk hozni valamit a világban, ami pluszt jelentett.

Ha közgazdasági értelemben nézem, az én 2011-es évem nagyon aprócska profitot termelt a világnak. Nagy eredményeket nem tudok felmutatni. Nem állítottam meg a környezetszennyezést, nem vívtam ki a sajtó szabadságát, de, de talán többször tanítottam kedvvel, mint sem, szerettem, öleltem, igyekeztem távol tartani a bánatot és a kétséget a barátaim és a családtagjaim életéből. És szerettem a macskánkat, ami az ő esetében mindenképpen dupla súllyal esik a latba. (Éppen a karácsonyfát szedi atomjaira. Játékosan persze.)

2011-ben azt szerettem, hogy a sok munka mellé jutott idő a hobbikra is. Fotóztam, írtam a saját blogjaimba, írtam néha ide is, decembertől pedig egy másik közös blogba is. Varrtam, megnéztem rengeteg filmet, és visszaszoktam a kicsit fegyelmezettebb olvasásra a könyves körünk miatt. Jártam jógázni, amire decemberben ugyan nem volt se időm már, se pénzem, de amihez visszatérek januárban legkésőbb, legfeljebb az itthoni szőnyegen.

Jó év volt 2011, még ha rossz év volt is.