egy pesszimista évem - 1971

A naplóm év eleji bejegyzései alapján (január, február, március) pesszimista kép tárul elém, elkeseredettség hangja, valami bénultság, főleg anyukám vissza-visszatérő )betegsége miatt. Ami úgy tűnik nagyon erősen hatott rám... olyankor én is kicsit beteg lettem, s főleg tehetetlen... s magányosnak hittem magam! sőt magamrahagyatottnak, pedig a fotók tanusága szernt is tele vagyuk rokonokkal - anyu testvéreivel találkozunk (igaz csak epizodikusan) Pesten, nálunk... levelezünk, vannak barátaim, még egyetemről is, meg is keresnek, Szegedről is, és mégis... ez valami kozmikus magány lehetett... 28 évesen. (előző évben majdnem férjhez mentem, de én döntöttem úgy, hogy mégse, - és egyáltalán nem bántam meg...) Az bántott, hogy úgy éreztem a nehéz mindennapjaim közepette, hogy - teljesen egyedül vagyok csak magamra számíthatok.... (vagy még magamra se?, - kérdem most) Tulajdonképpen panaszkodom a naplómnak (magamnak?) , legalább ott, oda, hiszen ha lenne kinek, akkor talán panaszra se lenne okom - irom. A közösség - amibe tartoznom kellene- inkább taszit, elviselhetetlenek sőt néha kegyetennek is tűnnek. Mindenesetre a megértés hiányzik belőlük. Még aránylag a gyerekek közt a legjobb. "Hiába szólitlak jövő, nem jöhetsz elő"--- irtam a fejembe ötlött szavakat. márciusban. Aztán van még egy juliusi bejegyzés, ami az egész naplóirkálást hiábavalónak tekinti, sőt ebből az alapállásból mindent annak....

Azt hiszem rossz volt az irány, de a valóság nem is lehetett ennyire reménytelen, mint a megirása... (aztán egy évig egy sort se irtam a naplómba... ) de az előjegyzési naptár tanuságai szerint nem volt üres ez az időszak sem, ill. szinesebb is volt... és az év hátralevő részében -nyilván -anyukám is jobban lett!

Szinház, film, könyvek nem is kevés számban gazdagitották "sivár" apjaim... A Bűnbeesés utánt már 3.szorra néztem meg a Nemzetiben, aztán a Luzitán szörnyet a Katonában, Éjjeli menedékhelyet a Madáchban, VII. Hadránt a Nemzetiben , Vörös postakocsit a Vigben. Emlékezetes filmek 71-ből: Tájkép csata után,(Wajda), Sárika drágám (Gábor Dénes), Staféta (Kovács A) Izadora Dunken, Zabriskie Point (Antonioni), Eper és vér, Hangyaboly, Ragyogj, ragyogj, csillagom, Kes, Romeo és Julia (Zafirelli), kiugró könyvélmények: Silvia Plath:Üvegbura, Woolf: A világitótorony, Forsyte Saga (tanitványoktól kaptam), Saul Bellow: Henderson, az esőkirály, Updike: Ilyen boldog se voltam... kamarazenekarba jártam, Bach Kettősversenyt játszottuk, Mozartot, Vivaldit, Csajkovszkijt. Szerettem tanitani, a diri látogatgatott, de szivesen, mindig megdicsért: "élményszerű, hatásos" volt, mondta a Kaál Samu órámról, a Verlain- Rimbaudról pedig hogy irodalmi sőt művészi volt a légköre. Egy korrepetáláson megkérdezte az egyik tanitványom, hogy tanárnő a nyelvtant is szereti? mert olyan lelkesen tanitja azt is...

Hát valahogy igy... hiszen az volt a dolgom...