2011. november 1., kedd

Szegedi, néha kriminális hétköznapok

1969 tavaszán még elsőéves voltam és Szegeden egy Alföldi utcai panelház földszinti lakásában, annak is a félszobájában laktam másodmagammal. Emeletes ágy, mellette a falhoz tapasztott dohányzóasztal, két végén két kis típusfotellel - ebből állt a csőszerű félszoba, mi pedig lapjával közlekedtünk az ágy és a kis asztal közti pár centis résen. Ruháinkat a háziak szobájában lévő háromajtós szekrényben tudtuk csak elhelyezni.
És akkor úgy nagyjából március végén, vagy április elején elkezdték ránkzörgetni az ablakot éjszakánként. Valaki vagy valakik, viccből, betegességből, ki tudja, mi okból, de tény, hogy minden éjszaka megveregették a ház mögötti füves sávra néző földszinti üvegablakot. Csak a miénket, a többi lakásét sosem, de a háziak szobájának ablakát sem. A lakók őrjáratokat szerveztek éjjelente, de semmire se mentek vele, mert amikor éppen nem volt őrjárat, ismétlődtek a rémisztgetések. Nem emlékszem már, pontosan hány napig bírtuk, lehetett 2-3 hét, mire annyira kidőltünk, hogy valamit tennünk kellett. Végül aztán május elején beköltöztünk a Móra kollégiumba két megüresedett helyre. Így kezdődött az elsőéves nyári vizsgaidőszak.

A zárthelyik engem sose izgattak túlzottan, írni mindig jobban tudtam, mint beszélni. De miután lezajlottak a zéhák, hat szóbeli állt előttem - vagy én álltam hat szóbeli előtt, ahogy tetszik. És ezek közül az elsőn egyből megbuktam, H. [...] kirúgott, olyan napja volt (aki ismerte, tudja, hogy nála valóban főleg a hangulata számított). Jobb, ha róla nem írok semmit, nem említem még a tantárgyát sem, mert ahogy tudom, ma is jó egészségnek és szakmai tekintélynek örvend, valamint vannak a felsőoktatásban ténykedő gyermekei is, úgyhogy jobb a békesség, nehogy nekem idetévedjen valamelyik sarja, ahogy az a blogvilágban simán előfordulhat. :) Egyébként is már rég megbocsátottam neki minden hülyeségét, de ami igaz, az igaz: nagy kár, hogy két teljes tanévünket keserítette meg az egyébként érdekes szaktárgy oktatása során.
Így mentem neki a hátralévő öt vizsgának - plusz uv, ugyebár - és persze az sem segített, hogy akkor kerültem be hét, gyakorlatilag vadidegen évfolyamtársam közé egy szobába. Volt köztük egy igen nehéz eset, őrjöngő, öngyilkossággal fenyegetőző, Tardylt marokszámra bekapkodó lány, akit mindnyájunknak nehéz volt elviselni és valahogy kezelni a vele való együttélést. Akkor szoktam rá a dohányzásra (óh, Fecske 4,40-ért!), rengeteget füstöltem és próbáltam tanulni, június végére elfogytak körülöttem a szobatársak is, én maradtam, mivel a hónap legvégén hátravolt még az utóvizsga. Ez volt a legrémesebb vizsgaidőszakom az öt év alatt.

Szeptemberben másodéves lettem és mialatt Flora Moszkvába tartott, én az ő szobájukba kerültem. A szobaparancsnok, K. Ági mindjárt azzal indított, hogy ők negyedévesek, mi másodévesek vagyunk, tehát mindannyian nehéz, szigorlati évet kezdünk, ennek megfelelően legyünk egymásra tekintettel, satöbbi. Tekintettel voltunk, jól össze is barátkoztunk. Abban az évben a mi szobánkban volt a folyosó egyetlen lemezjátszója, a negyedéves angol szakos szobatársak pedig rendelkeztek néhány külföldi lemezzel is, ami nagy szó volt akkoriban. Így aztán, szenvedéseinket enyhítendő, a tanuló hosszú asztalának végén sokszor pörgött a lemezjátszón a Beatles néhány addig megjelent kis- és nagylemeze, például a Sgt. Pepper... dalait - némi képzavarral szólva - rongyosra hallgattuk. De voltak Illés-kislemezek is, ott hallottam és szerettem meg a Régi dalt (még nem Koncz Zsuzsával, hanem a régi Illéssel).



Ez a kép '69 őszén készült valahol az újszegedi parkban, a koleszba menet, vagy onnan jövet, már nem tudom. (Nem valószínű, hogy a szűrhímzéssel kivarrt kabátban látható szobatárs, V. Klári erre jár, de ha netán mégis, remélem, nem haragszik.)

6 megjegyzés:

Samu írta...

Félelmetes lehetett, amikor ott verték Nektek az ablakot! Brrr...
A fénykép viszont jó. :-))

klaribodo írta...

Nem ragyog olyan felhőtlenül az egyetemi égbolt, mint első pillantásra gondolnánk. De azért nem volt rossz.
(Első év első félévkor engem is kirúgtak, később megtanultam, hogyan tanácsos vizsgázni.)
Nagyon helyesek vagytok a fotón!

Rozsa T. (alias flora) írta...

Elég a kezdőbetű is, hogy emlékeket ébresszen (ha ugyanarra gondolok...) Én csak a félelem hangulatára emlékszem, a vizsgát nyomtalanul kitöröltem a fejemből. Ki nem rúgott, az biztos, de hogy hogyan történt?... Néha kegyes az emlékezet.
KLári arcára emlékszem, nagyon kedves, mosolygós lány volt, gödröcskékkel az arcán, nagy kék szemekkel.
De a V-t elfelejtettem...

Ági írta...

Szándékosan nem írtam ki a tanár úr összes kezdőbetűit, de biztosan egyre gondolunk. Jövőre lesz 80 éves, és ami hihetetlen, hogy akkoriban még 40 sem volt, pedig ősz öregembernek ismertük. Nála mindig a félelem volt a meghatározó, és amikor véletlenül mézesmázos hangulatban volt, akkor se tudhattuk, melyik pillanatban kezd el "vérengzeni". Nagy tudású szakember, de katedrára soha nem lett volna szabad lépnie.

Megmondom: Vincze. :-) Övé volt az ablak melletti ágy, ahova Te jöttél a következő évben. Hamarosan férjhez ment, és két plédet kapott tőlünk, a szobától nászajándékba. :)

aliz2 írta...

én is laktam abban a kollégiumban! 5. évben épült föl, csak:( igy alig pár hónapot (vizsgaidőszakra inkább haza"ugrottam", Újszegedről még kzelebb is volt Makó. Később (vagy 40 évvekl?) a lányom is ott lakott, pár évig...
a régi, Irinyi Kollégiumhoz képest lányálom volt, nekünk...:) (vagy valami olyasmi?):) az Irinyiben laktunk 18-an is egy szobában, emeletes vaságyakon)

aliz2 írta...

azt meg be se merem vallani - közös emlékek után kutatva -, hogy nekem egyetlen uv-m se volt!igaz, azt hiszem, H nem tanitott minket(?)(legalább is sehogyse tudnám beazonosítani)