Ezúttal a dolgozat címe: Játékaink.
Első számú megjegyzésem: Meglep, milyen sokára szokott megjelenni az első anyag, mely tán meg is adja a kitűzött téma alaphangját. Pedig a fenti címről pl. könyveket lehetne írni, elméletit és gyakorlatit egyaránt. Nyilván utóbbi tartalmazná saját kedvenc és kedvencetlen játékainkat. Igen, ilyenek is vannak, legalábbis nekem. Hogy mióta? Kiskamasz korom óta, vagy még korábbtól kezdve. Kamaszodva kedvenc játékunk a sakk volt. Gyerekkori haverommal elég sokat sakkoztunk. Történt pedig, hogy hét partiból hetet megnyertem zsinórban. Ekkor ő hőmérőt vett elő. 38 fokot mutatott. Belázasodott azon való igyekezetében, hogy végre megmattoljon engem. Azóta kerülöm a sakkozást.
Bár rövid időre a főiskolán egész délelőttöket sakkoztunk át egyik társammal.
Apropó főiskola. Sokat amőbáztunk is, hogy egy harmadik játékról se feledkezzem el. Mi kockázásnak hívtuk. Kockás füzetben tízszer tízes négyzetet kerítettünk be. Felváltva húzogattunk egy-egy tizednyi vonalat. Előbb-utóbb különös labirintussá vált az ábra. Egyikünké a kör, másikunké az x volt. Arra kellett törekedni, hogy egy-egy négyzetet vonásunkkal befejezhessünk. Ezt mindaddig tehettük, amíg befejezhető négyzetet találtunk. A végén összeszámoltuk az x-eket, köröket. Az nyert, akinek több négyzetében találtatott a jele.
A sakkhoz visszatérve sokáig kerestem olyan játékot, melyet nem egymás ellen, hanem egymással kell játszani. Ilyennek találtam a tollaslabdázást. Egymásnak ütögettünk, és élveztük a hosszú meneteket. Mígnem egyszer a tv-ben szembesültem egy bajnoki meccsel. Itt totál fordítva játszották. Igyekeztek villámgyorsan lecsapni a labdát az ellenfél térfelére, ahonnan amaz nem tudta visszaütni. Nagy csalódást jelentett ez nekem.
És akkor vissza a kisgyerekkorhoz. Sokat játszottunk papírból hajtogatott repülők dobálásával, készítettünk „zúgógomb”-ot. A gomblyukakon átvezetett cérnát megkötöttük. Két végébe ujjunkat tettük, majd körbepörgetve a kétfelől megcsavart cérnát meghúzva megeresztve a középen táncoló gomb előre-hátra pörgött.
Fiúk lévén bandáztunk is. Bevallom nem igazán éreztem magam benne otthon a kitalációk miatt.
Viszont sokáig és szívesen, meglehetősen sokat fociztam, főleg általános iskolás koromban. Szerettem lábtengózni és fejelni is. Talán már valahol említettem, hogy s.-redobósnak nevezett labdajátékunk résztvevői a fűben ültek. A dobó igyekezett valakit eltalálni a térde és a feje között. Ha megtörtént, cseréltek. Az ülők elmozoghattak, de csak a fű folyamatos érintésével. Aki felállt, azonnal dobóvá vált. Ha valaki a dobónak a távolra rúgott labda felszedési helyétől általa meghatározott számú lépést engedett közeledni, akkor a dobó csak rá dobhatott. De nem volt köteles élni az ajánlattal…
Ha egyesével ismertetném mindenféle szórakozásunkat, igen hosszasra sikeredne ez a poszt. Inkább csak felsorolom azokat a játékokat, melyekkel szórakoztunk gyerekkoromban, hogy az emlékek felidézésével másokat is lázba hozzak: Írjanak játékaikról.
Dominó, Snapszli, römi, (a rablót utáltam, mert sose ment flottul), rikiki, kanaszta. Capitaly, marokkó. Amit nem szerettem, a lego, az építőkockák, és azok a bonyolult játékok, melyeknek a szabályismertetése meghaladta a játékra szánt időt. Ilyen volt nekem a méta.
Nem szerettem a táblás játékokat (Ki nevet a végén?) Üresnek és unalmasnak véltem. Nem érdekelt az sem, hogy győzök-e, vagy vesztek, mert taktikázásra alig volt lehetőség.
Hamar passziómmá lett a rejtvények fejtése, szó-, kép- és keresztrejtvényeké.
Máig szeretek elszöszmötölni a kemény dió és olasz módra szerkesztett rejtvényekkel. (Hadd tegyem hozzá zárójelben: Romlott a feladványok minősége. Megszaporodtak a gépies kitöltést célzó és blődli meghatározások egyaránt. Kár. Egyfajta szellemi tespedtségnek vélem.
Lehet, hogy számítógépes program állítja elő ezeket az idétlen rejtvényeket jó pénzért?
Tovább is van, de egyszer el kell harapni a visszaemlékezést.
Legyen ez most.
8 megjegyzés:
Amőbát mi is sokat játszottunk az osztálytársnőimmel. És torpedót is. (Talált, elsüllyedt! :-)) Biztos Ti is játszottátok. Az összerakósok közül szerettem a Jáva játékot. Az én gyerekkoromban még nem volt legó, de volt Jáva. Abból is sok mindent lehetett építeni. A marokkó is nagyon jó játék! A barátnőimnek fából voltak a pálcikáik. Azt mondják, az az igazi. Nekem műanyagos marokkóm van. Én szerettem a táblás társasjátékokat. A legjobbakat máig megtartottam. (Nem sokat.)Capitaly nem volt az én időmben, csak "Gazdálkodj okosan!" Az még most is megvan nekem. No, majd én is írok hosszabb beszámolót, de ma nincs rá időm.
Unokatesómnak volt Capitalyja 45 előttről, meg fa marokkója is. Legót csomagban kaptunk, de nem vonzott a „kőműves munka”. Persze torpedóztunk is később. Korábban, kölyökkoromban az árok medrében föl-alá futkosva szerettünk fogócskázni.
Ez egy kimeríthetetlen téma, ha nem tévedek.
Máig némileg homo ludensnek ismerem magamat.
Írj részletesen!
Üdv Mick
Persze, majd írok én is részletesen, de ahhoz több idő kell. Talán holnap. Remélem, összejön!
Capitalynk is volt 45 előttről. Ó, mennyi mindent kihagytam a visszaemlékezésből, csak most látom!
A téma végtelen. A Capitaly: Váci u, Dorottya u. a legdrágábbak. Szerencsekerék, osztálysorsjáték, fényűzési adó (500 pengő). Start, „Látogasson el az Üllői útra”. A Karinthy F. u. elődje: Verpeléti út, ahol szintén házakat szállodát lehetett venni. ... „Az Ön legközelebbi adósságát ... fizeti meg.” Mi ezt nagytántinak hívtuk (aki fizetett helyettünk).
Mick, mára eljutottunk odáig, hogy ismét vannak, akik futballcsapatokat vesznek, de nem fizetnek fényűzési adót. E régiúj adónem még felfedezésre vár.
A labdarúgó ligákhoz tartozókat kiválasztott rabszolgáknak vélem, akik gladiátor életet élnek életre - és csaknem halálra is. A rabszolgatartók pedig eme emberkereskedelemből luxuséletet élnek. Többek között az emlegetett fényűzési adó mellőzése kapcsán.
Igazad van, mick. Nézőpont kérdése, hogy a dolgok a helyükre kerüljenek.
Megjegyzés küldése