A másodikos-harmadikos gimnazista

A gimnáziumban politechnikai oktatás folyt. Az osztályunkat valamilyen előttem ismeretlen szempont szerint két részre osztották. Az egyik fele az asztalos szakmával ismerkedett, a másik – köztük én is – a lakatossággal. A asztalosok illatos fenyővel dolgoztak, mi meg rozsdás idomvasakat próbáltunk meg megmunkálni. Utólag nem bánom. Ezekkel elbánni nehezebb, s a famegmunkálás nem igazán okoz gondot. Hacsak a gyalulás nem, ami valahogy mindvégig kimaradt az életemből. Az első munkánk egy kalapács megformálása volt. Rengeteget reszeltünk, fűrészeltünk, fúrtunk, ahogy kell. Megtanultunk valamelyest csigafúrók élét aláköszörülni, s dolgoztam esztergán is. Készítettünk szögvasból tekert virágállvány lábakat, utóbb egy könyvbölcsőt terveztem meg magam. Sokáig szolgált az íróasztalunkon. Ma már nincs meg. Kitessékeltetett lakásunkból. Büszke voltam életem egyetlen vörösréz ötvösmunkájára. Szintén saját tervezésű volt: két háromszögletű hajlított idomból állt. A háromfelé nyúló lábak stabil állást biztosítottak, s az ellendarab kissé elfordítva mintegy körbefogta a közepére szúrt díszgyertyát. Elég gyorsan elajándékoztam. Ma már ez sincs meg.
Felnövekedve a legszükségesebb szerszámokat összeszedtem, megvettem, és mindmáig űzöm az ipart, ha erősen csökkenő mértékben és lelkesedéssel is.
Érdekes módon otthon szinte mindig fával dolgoztam. Készítettem kisasztalkát az erkély virágainak, készítettem hosszú erkélyládát. Apró sámlit a kihúzható rekamié alá, hogy le ne billenjen. Sokat küszködtem, küszködtünk dögnehéz redőnylamellákkal, hol a gurtnik, hol a fém lemezek, hol pedig a faelemek mondták be az unalmast.
Közben-közben az illegális regnum tagjaként kaptunk szellemi, testi nevelést. Vallásról, irodalomról, képzőművészetekről, alapvető lélektani ismeretekről egyaránt szó esett. El-eljárogattunk tárlatokra. Voltunk kerékpárral a Balatonnál. Fenyvesről indultunk, s kerekeztünk a Balatonon jobbra-balra. A Badacsony mellé, Köveskál környékére tekertünk, egy vulkáni kúpot másztunk meg, a Várhegyet. Odafelé ballagva egy tanya kutyái majdnem megettek. Nem lett bajunk, de sose szerettem meg a kutyákat. Kiszámíthatatlannak, tehát veszélyesnek ítéltem őket. Ez az érzésem azóta sem változott.
Egyikünk nyaralójából startoltunk reggelente. Rengeteg bögöly volt akkoriban Fenyvesen. Libasorban közlekedtünk, és az előttünk menő hátáról csapkodtuk a kemény kitinű bögölyöket valahányszor hozzátéve: „Dögölj, bögöly!” Az utolsó legénykének nem maradt hátcsapkodója. Ilyen az élet.
Egy reggel Modugno számát bömböltette valaki rádióján. A verandán állva bűvölt el a melódia: Pizzica. Pizzica, pizzica bo… Azóta többször újra hallottam. Nagyon olasz.
Egy ízben vízibusszal átmentünk a Balaton északi oldalára – dögmelegben. Egy versenybringás az orrunk előtt rágott szét egy citromot. A nyálunk is csurgott, nemcsak a verejtékünk.
Rendszeresen kirándultunk a Pilisben, a Börzsönyben is. El-eljártunk táborozni nyáron szintén a RM színeiben. Ebben az időben a Vértesben jártunk, talán a Gerecsében is egy rövid időre. Fotózni tilos volt, legalábbis személyeket. A BM miatt. 1962-ben volt az első regnumi per, melyet néhány évenként újabbak követtek.
A piaristákkal is tettünk osztálykirándulásokat. Jártunk Győrben, Pannonhalmán, a Bakonyban, Zircen, Nagyvázsonyban stb. Ikarus 55-össel. Lefotóztam. Akkor az a busz modernnek számított.
A gimiben nem volt lehetőség étkezésre. Így hol némi készpénzt kaptam ebédre, hol az este megfőzött ebédet pusztítottam másnap. A kosztpénzből csaknem mindennap lefaragtam némi aprópénzt, és könyveket vásároltam belőle. A természettudományok zsebkönyve mindmáig a polcomon található, az Én múzeumom-sorozatot elajándékoztam. Ebben az időben bújtam az antikváriumokat, és olykor-olykor kedvemre való könyveket vettem. Otthon az én reszortom lett a cserépkályha napi felfűtése, amikor eljött a szezonja. A pincében évek óta felgyülemlett szénportól úgy szabadultunk meg, hogy a tésztalé keményítőjével locsoltuk, mire összeállt a massza. Az immár darabos vacakot brikettel keverve adagoltuk a kályhába, míg csak el nem fogyott. Azzal szórakoztam, hogy a térdemen törtem darabokra a gyújtósnak való léceket. Elég karatés technika volt ez. Sose lett baja a lábamnak emiatt.
Akkoriban kamaszként kedvemet leltem a májusi litániák költőiségében. Jó volt hallgatni a szép szavakat, látni a szertartás méltóságát, ünnepélyességét. Az egész kertváros ünnepelt. Hazafelé sétálva amerikai, fehér, bélelt vászonzakómban jól éreztem magamat. Megcsapott a kerti virágok balzsama, s a szellő langyos mézillatot hozott a hársakról. Teljesen valószínűtlennek tűnt fel abban a közegben, ahol a munka, az osztályöntudat és a kizsákmányolás vitte a prímet. Jó lélekkel fordultunk Máriához a bebörtönzések idején: Most segíts meg, Mária!
Akkor zajlott az első regnumi per.