édes gyerekkor...

rögtön egy elgondolkodtató kérdéssel kezdeném, mondhatnám, vitainditóval, de talán nem csak én vagyok igy...?

gyerekkoromban sokkal több ételt szerettem, mint mostanában... (pedig talán akkoriban kevesebb ételféleség volt), és mintha az évek folyamán az izek "tompultak" volna... én mindezt betudom az öregséggel járó általános "romlásnak" - de -remélem-nem jól látom...

olyan nagyon központi kérdés azt hiszem sose volt nálam az evés, legalább is számomra

de az biztos, hogy az első mondatom - a láger kapujában, anyukámat várva hajnalban, a gyárból , az éjszakai műszakból-, hogy "mami, kenyér". és azt is tudom, hogy "konyhamalacnak" hivtak ugyanott, mert ott lebzselgettem mindig a konyhában, és a kedvencem az u.n. "plecsni" volt , tűzhely platnin megsütött nyerskrumpli. (ritka inyenség lehetett! - eleve a krumpli megszerzése se volt olyan könnyű, mindenesetre ez az iz nagyon megmaradt bennem, és már otthon is sokszor kértem "plecsnit", no azért hamarosan az igazi(bb) kedvenc a"zsírbasült krumpli" lett... (csak később használtunk olajat - arra még emlékszem, hogy egyszer a kis bödönben összegyűjtött zsirt, csak úgy kilopták a kamránkból, a szomszédból jövet vettük lészre, hogy valaki kisétált hóna alatt a kék bödönünkkel a kapunkon...)A krumpli (sokáig kumprinak hivtam maradt a kedvenc ételem tulajdonképpen ma is...) (kályha tetején sütöttük télen, hajában, omlósra, fedő alatt, - néha igy gesztenyét is - paprikáskrumplinak, krumplistarhonyának, krumplipürének, hagymáskrumplinak, - dinsztelthússal, rakott krumplinak - csak tojással és tejföllel, karikára sütve, formára, akár a "plecsni"... tükörtojással is.)

inkább sovány voltam gyereknek , mint kövér, de az meglepő, hogy mikor 1 év után , másfél évesen kiszabadultunk a lágerből, egyáltalán nem tűntem soványnak, (anyukám fogyott 20 kilót!)mindent elkövethetett, hogy én ne éhezzek, akár krumplilopást is (a földből)!-

(de azért ha elnézem ezt a két képet: az egyiken másfél éves vagyok, a másikon két és fél, láger előtt , még Makón, és hazajövetel után, Budapesten ( a Rózsadombon - anyu unokatestvérénél) ahol vártuk vissza -hiába - a bori munkaszolgálatból apukámat--- mintha nem látszana , hogy hű de sokat erősödtem, fejlődtem volna 1 év alatt...mintha mégiscsak pufókabb lennék az egy évvel korábbi képen)

Azt hiszem azt megtanultam, hogy ne válogassak az ételben. De azért voltak kedvenceim...szerettem a mákos tésztát, meg inyencségnek számított a konzervben (külföldről) kapott cukrozott sűritett tej! még kenyérre kenve is! (egyébként zsiros kenyér, lekváros kenyér, vajas kenyér, néha még cukros kenyér is) ugyanilyen inyenségnek számitott a tojássárgája, elkeverve cukorral. (amit anyukám még akkor is adott, amikor már lefekvlés után nyafogtam, hogy ennék még valami finomat...) A palacsinta. A smarni. A rácsos lekváros linzer tészta.

vasárnaponként anyukám bátyjánál ebédeltünk rendszeresen. Igazi, finom ünnepi ebédet. (nekik szakácsnőjük is volt) arra emlékszem, hogy egyszer -utólag tudtam meg- hogy galambot ettünk (nem mint általában csirkét) - és ez nagyon megviselt...

anyukám nagyon jól fözött, egyszerű ételeket is, nagyszerűen, szinte "varázsolt" akárki jött hozzánk, váratlanul is, ő pillanatok alatt kész vacsorákat főzött...(nekik nagyon jó szakácsnőjük volt gyerekkorukban, anyukám különösképp szerette, és sokat tanult tőle,többnyire a konyhában tartózkodott, mellette, egyébként DAJÓnak becézték, a sok de jó! felkiáltásból - amivel mindig kisérték a finom főztjét)

hatodikban azért (is) lettem átiratva másik általános iskolába, mert ott volt napközi, ahol kaptunk ebédet is. Igy ez jelentős könnyebbséget jelentett, hogy anyu az állását is el tudja látni, ami sokszor még ünnepnapokon is igénybe vette. nyáron a napközi a Maros parton volt, afféle úttörőtábor. itt, egyszer a paprikáskrumpli, a beletett uborkasalátával, nagyon megártott...

Mit szerettem még? a zöldborsót, a zsengét, főzeléknek, ahogy anyu csinálta, utolérhetetlen íze volt! (jó volt fejteni is előtte a friss zöldborsót)

A kertünk végében krumpli, kukorica volt ültetve. A főtt kukorica is csodás ételnek számitott. Strandra is vittünk belőle, anyukám fehár konyharuhába csomagolta, úgy nem hült ki olyan hamar... Gyümölcsöt általában sokat ettünk. Piacról is hozott anyukám , vagy a kapuba kiállva, a szőlőjükből hazamenőktól vásárolt friss gyümölcsöt, mint ahogy tejet is és friss tojást is a közeli szomszédoktól szerzett be. A kertünkben volt meggyfa, szilvafa, birsalmafa, dióafa, málnaborkor, ezekről az épp aktuális gyümölcsöket ott frissiben szereztem be, azt hiszem, anélkül, hogy megmostam volna vagy egyáltalán tányérra raktam volna egyből megettem, szedés közben...,anyukám a málnát néha boszorkányhabbal tetézte (jól emlékszem a névre?), és a püszkét is feldúsitotta valami cukrozott tojássárgával(?)

annyira bánt, hogy amikor főzött, hiába tanítgatott (volna) közben (azt nem is várta el, hogy én is csináljam,) csak hogy legalább figyeljek oda, jegyezzeem meg, mit hogy kell csinálni, ahogy mondja... nem figyeltem eléggé... nyomába se jártam sose a főztjeinek (töltött káposztát felnőtt, asszonyfejjel is úgy csináltam, hogy miközben csináltam, kérdeztem, lépésről lépésre, hogy most mit tegyek... -egyszerűbb lett volna gyerekkorban jobban odafigyelni...) De mi valahogy abban nőttünk fel, hogy nem olyan fontos a házimunka (a házi főzt)..., illetve az élet más területei fontosabbaknak tűntek.

cukrozott tej, tojássárgája cukorral, habos málna... gyerekkorom édes izei... jaj, és az a nagyon finom madártej!!!

édes gyerekkorom... anyu gondoskodása, anyu jön haza a piacról korán reggel , friss gyümölccsel, zöldséggel megrakottan, virágcsokorral, amit vázába rak, és azon nyomban le is fest...

anyu krumplit pucol, mosolyogva az udvaron...

anyukám főztje, anyukám gondoskodó szeretete... ("egyél, nekem nősz nagyra, szentem...") (?)
....
tegnap, Budapesten, öröm volt nézni, milyen ügyesen sürög-forog a konyhájukban a lányom, és "varázsol" pillanatok alatt finom vacsorát elénk gondoskodással, szeretettel, örömmel......

akár a nagyanyja, annakidején...