Napok óta ezt dudorászom:
"Nincs jobb, mint egy jó falat,
cukros vagy vajas,
boldogító pillanat,
ha telik a has.
Jóból, ha jól esik,
meg nem árt a sok,
van jobb, mint egy jó falat,
kettő sokkal jobb."
A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekelte, a szólista ízes hangképzéssel adta elő a rövidke nótát.
Maradéktalanul egyetértettem ezzel a dallal gyerekkoromban.
Különösen ami a cukros-vajas jófalatot illette. A kedvencem ebben a körben a ferdinánd volt. Ez a darázsfészek nevű kelt tészta neve volt mifelénk.
Kisgyerekként mindig megkérdezték tőlem, hogy mit süssünk hét végén, én csak annyit mondtam, hogy hát napóleont! Nem értették, mit is akarok, így el kellett mondanom, hogy hogyan néz ki a sütemény. A leírás alapján persze gyorsan kiderült, hogy ferdinánd az amit én óhajtok. Amikor kérdezték, hogy miért napóleonoztam le a ferdinándot, csak annyit mondtam nagy duzzogva - merthogy kinevettek-, hogy hát nem mindegy, híres ember - híres ember.
Hát nálunk ezóta a ferdinánd csak napóleon.
Hányszor hallottam nagyanyámtól, hogy ezt vagy azt ételt az ő nagyanyja hogy csinálta!
Aztán magam is elmondtam egy párszor, hogy anyám hogy főzi ezt vagy azt az ételt.
És eljött az az idő is, hogy már az én főztömre is hivatkoznak. Így aztán, modern anya lévén,
nekem erről már egy egész blogom van.
Úgy gondoltam, hogy ne vesszen el az a tudás, amit nagyanyám és anyám szedett össze, és már lassan én is gyarapítottam kicsinykét.
Ezek az én kedvenc gyerekkori ízeim.
Ajánlom hát most nektek is szeretettel.
Álljon itt az első bejegyzés: Konyhai kezdetek
(A napóleon receptje még nincs benne, mert ez manapság is anyukám süti, mert az valami utolérhetetlenül finom!)
6 megjegyzés:
Na igen, a ferdinánd! Nálunk ő lazán a "darázsfészek" névre hallgatott, amíg föl nem zabáltuk azonnal. És sose voltunk kevesen erre a műveletre.
Igen, és az alján a mézes ízzé olvadt, karamellizálódott cukor picit ropogóssá tette az utolsó falatot.
Mióta tervezem, hogy indítok egy blogot, vagy ha nem blogot, akkor a blogomban egy külön kategóriát! Valami olyasmi lenne a címe, hogy: nagymamám recepteskönyve. (Egyszer neki is kezdtem, Zsuzsa tán emlékszik rá, még a Tarjáni-féle blogfaluban - csak aztán "leégett" falu...)
@akimoto Én is csak nem túl régen tudtam meg, hogy az aljára karamellizálódott cukornak, ami fényesre, ropogósra keményedik a kihűlés során, az a titka, hogy a jénai edény alját jó alaposan megszórják kristálycukorral sütés előtt.
Hja kérem, nálunk még mindig az anyukám süti ezt...:)
Bluemoon, addig legyünk jótanulók, amíg lehetünk...
Kedvem egeket verdes!
Pénteken meg is sütöm, de a lábas alját fagyos zsírral kenem ki, és csupán a félsülésben lecsorgó vaníliás cukros tej okoz rajta maradandó karamellréteget.
És reménykedem, hogy most is olyan pillekönnyű lesz, foszlós, és... és... Jaj. Nyálkendőben fogom megsütni is.
Megjegyzés küldése