Ebben az évben (2011.) zárta be az önkormányzat ezt az iskolát.
Szeptemberben kezdtem el a gimnáziumot szintén orosz tagozaton. Két évig délután jártunk, mert a létszám kinőtte az iskolát. Nagyon szerettem és tiszteltem a tanáraimat. Az osztálytársaimat is. (Erről is írtam talán a ballagásnál.) Ekkor már mehettem kirándulni, nagyon jó kis élmény volt mindegyik. A gimiben akkor még volt gyakorlati oktatás, egy teljes nap volt erre. Mi szombatonként voltunk beosztva. A lányok többsége varrodába került, négyen pedig a városi nyomda könyvkötészetére kerültünk. Mennyei volt, ha lehet erre ilyet mondani. Megtanultunk könyvet fűzni, kemény lappal ellátni („beakasztani”). Albumot, irattartó mappát is készítettünk. Elrongyolódott könyveket „restauráltunk”. Papírt is festettünk. Nagyon szerettem. „Egyszerű” de igazi mesteremberek tanítottak minket. Lelkiismeretesen felkészültek az elméleti oktatásra, pedig erre nem volt képesítésük. Máig hálás vagyok nekik. Sokszor eszembe jut, nem lett volna-e jobb, ha könyvkötőnek mentem volna?
(A közelünkben mostanában megnyílt egy kis könyvkötészet. Nem tudom, meddig bírom ki, hogy ne menjek be!)
2 megjegyzés:
Menj csak be, szép mesterség a könyvkötészet. :)
Ó, Te szegény! szörnyű lehetett a ballagás helyett a kórházban lenni!
A politechnikáról meg annyit, hogy a mi időnkben (8 évvel később) már nem ilyen egésznapos volt, hanem csak heti 1-2 órás, de nekem még az is sok volt. Az általánosban mindenfélét csináltunk: fémből hamutartót, gyufatartót, aztán fából is dolgokat, sőt, nyolcadikban még egy lámpát is! (Olyan is lett!) De varrtunk is, kötöttünk is, horgoltunk is. A gimiben már csak varrás volt. Én nagyon nem szerettem a politechnikát, mert általában ügyetlen voltam az ilyesmihez, úgyhogy szenvedtem rendesen azokon az órákon. Az utolsó évben, negyedik gimiben (most 12. osztálynak hívják) eltörölték a tagozatos osztályokban a politechnikát. Mivel én is tagozatos osztályba jártam, csodálatos volt, hogy végre nem kellett varrni! Egyes osztálytársnőim nagyon ügyesen, nagyon szép dolgokat varrtak. Az én "műveim" is mindig időre elkészültek, de sok szenvedéssel és kínlódással. Persze azért nem baj, hogy megtanultunk a varrás alapjait, mert az életem során azért sokszor kellett. Igaz, azóta sem sikerült megszeretni.
Megjegyzés küldése