1962.nov.3.

1962. november 3-án volt az esküvőnk és a lakodalmunk a régi, száz éves rítus szerint. A gyülekezés 10 óra körül nálunk kezdődött. A rokonság a vendégeket kaláccsal, meleg borral, tejeskávéval kínálta. Délben a násznéppel először a Tanácshoz mentünk polgári esküvőre, utána a templomban volt az egyházi szertartás. Szép volt a menyasszonyi ruhám. Földig érő selyembrokátból készült, hozzá mirtuszos fátyol járt. Az esküvő után nálunk ebédeltünk. A menü birkapaprikás volt, borral és szódával, aztán torta és sütemény. Este hét óráig tartott a tánc, a mulatság. Aztán a búcsúzó következett. Sírva olvastam el a búcsú szövegét. Elbúcsúztam elsősorban a szülőanyámtól, az apámtól, a testvéreimtől, a barátnőimtől, a rokonoktól és végül a szomszédoktól.

Nem mentem ugyan el a faluból, de tudtam, hogy az asszonyi életem egészen más lesz, mint a gondtalan leányévek. Búcsúztam a gyermekkortól, a vidám napoktól. Szomorú szívvel, könnyes szemmel hagytam el a szülői házat és mégis boldogan, hiszen a férjem oldalán indultam neki az új útnak. Este a násznép nótaszóval kísért el az új otthonomba, anyósomékhoz. Ott folytatódott a mulatság. Vacsora után tánc következett, azon belül éjfél után a menyasszony, illetve az új asszony tánc. Hétezer forintot kaptunk és sok szép ajándékot. Ez ma már nevetségesen kevésnek tűnik, de akkor még egy havi fizetés átlagosan ezer forint volt. A menyasszonyi tánc után reggelig tartott a mulatság a mi új otthonunkban és az anyósomék házában.

Aztán, amikor az utolsó vendéget is kikísértük, fekete ruhába öltözve a templomba mentünk. Ez volt a szokás. Templom után kezdtünk kitakarítani, addigra a rokonok, akik a főzésnél segítettek, elmosták a sok edényt. Visszahordták a férfiak anyósomékhoz a korábban kipakolt bútort és mi is elhoztuk otthonról ágyat, ágyneműt, majd másnap a többi holmit is.

Egész jól berendezkedtünk. A belső szobában volt a hálószoba bútor, amit anyukám vett nekem. A kisszobában egy sezlon, asztal székekkel és egy saroklámpa virágtartókkal, dohányzó asztalkával. Kis vaskályha fűtötte a kis szobát, amit kölcsönbe kaptunk. Napokon belül vettünk konyhabútort, asztali konyhát - spórt - ezen főztem, mert gáz még nem volt. Vettünk szőnyeget, rádiót, háztartási eszközt - mindezt a hétezer forintból. Függönyt, csillárt ajándékba kaptunk. A konyhában piros népművészeti szádát vettem az ablakra, az asztalra és a szennyesládára. Igazán szép volt a lakásunk a hatvanas évek lakásberendezéséhez stílusához viszonyítva. Örömmel mutattam meg szüleimnek, testvéreimnek.

Anyósom jó természetű volt, családtagként fogadott. Jól kijöttem apósommal és a sógornőimmel is. Az esküvő után pár nappal már saját háztartást vezettem, kisebb-nagyobb döccenőkkel. Otthon, lány-koromban nem nagyon érdekelt a főzés tudománya. Bár egy-két ételt el tudtam készíteni, de süteményt például sohasem sütöttem. Az első próbálkozásom pár hetes fiatalasszony koromban balul sült el. Pedig Vilma néni szakácskönyve szerint mértem a hozzávalókat. Elhibázhattam valamit, mert addig konyhamérleg sem járt a kezemen és az asztali tűzhely felfűtéséhez sem értettem. Elég az hozzá, hogy az én süteményem kőkemény, lapos, kicsit égett csoda lett. Úgy gondoltam, ezzel nem érdemes dicsekedni, hát újságpapírba csomagolva a belső szobába, a szekrény tetejére rejtettem. Azt viszont nem tudtam, hogy anyósom a konyhaablak üvegén át leste az én süteménysütési próbálkozásomat. A férjem akkor már Debrecenben dolgozott az Erdészetnél és csak hétvégén járt haza. Hát, ahogy szombat délben hazamegyek az irodából, ott virít az én csodasütim az asztalon. Anyósom elmondta a páromnak , hogy tésztát sütöttem, az meg addig kutatott, míg meg nem találta. Jót nevettünk, és próbáltuk megrágni a még mindig kőkemény süteményt.

Persze, később jól belejöttem a sütésbe - főzésbe, mert hiszen gyakorlat teszi a mestert. De a gyakorlatnak ára volt - nálunk ezt az árat az első töltött káposzta fizette meg. Nagyon megforráztam a káposztát, már amikor töltöttem, szakadt szét. Amikor meg főni kezdett úgy nyílt szét, mint a rózsa. Én meg ott pityeregtem fölötte. Férjem csak másnap este jött haza. Neki akartam kedveskedni a töltött káposztával, ami szüleim legkedvesebb étele volt. Gondoltam, ha a szüleim szerették,ő is szereti. Másnap tanácsot kértem az egyik gyakorló asszonytól, mondja már meg, hogy mit csináljak ebből a mamalikából. Az ő tanácsára másnap újra felfőztem, öntöttem rá egy üveg paradicsomlevet, kiszedtem a masszából a nagyobb káposzta leveleket és bekavartam egy pohár tejfellel. Meg lettem dícsérve hogy milyen finom főzeléket készítettem. Később azért bevallottam, hogy ez töltött káposzta akart lenni.