1962 - iskolakezdés

Az egykori óbudai, Kórház utcai ált. iskola

Első általánosban

Ági arról írt, hogy 1962-ben befejezte az általános iskolát és elkezdte a gimnáziumot. Hasonló váltás nálam 1970-ben volt. (Ld. annál az évnél!) Én 1962. szeptemberében kezdtem el az általános iskolát. Az 1970-es bejegyzésemben leírtam, hogy az általam már megszokott és szeretett általános iskola után mennyire féltem a gimnáziumtól. Hát, igen, de odáig el is kellett jutni, hogy megszokott legyen az általános iskola. 1962 őszén ugyanolyan rettenetesen féltem az általános iskolától, mint 8 évvel később a gimitől. Mivel én nem jártam óvodába, olyan szempontból is nehéz volt számomra az az iskolakezdés, hogy akkor kerültem először idegen közösségbe. Ráadásul elsőben egy nagyon szigorú tanítónénit kaptunk. Szigorú volt, de csupaszív. Rajongott a gyerekekért, de megkövetelte a rendet és a fegyelmet. Eleinte persze nagyon féltem tőle. Az iskola nem volt messze, csak a szomszéd utcában. Korábban fiúiskola volt. Odajárt a nagyapám, az apu és a bátyám is. Szerencsém volt, mert 1962-ben, amikor én 6 éves voltam, már lányok is járhattak a Kórház utcai iskolába. Volt egy ismerős kislány, aki 4 évvel volt idősebb nálam. Neki azért kellett a Raktár utcai iskolába járni, mert amikor ő elsőbe ment, akkor a mi iskolánkba még csak fiúk járhattak. Egy évvel később, 1959-ben már lányokat is beírathattak a Kórház utcába. Bizony, nagyon jól jártam ezzel az 1962-es kezdéssel, mert a Raktár utcai iskola sokkal messzebb volt tőlünk, és nagyon forgalmas helyeken kellett volna átmenni, így az alsóbb osztályokban probléma lett volna a közlekedésem. Így meg az anyuéknak nem kellett engem kísérgetni. Csak egy helyen kellett átmennem az úttesten, a mi utcánk végében. Miután a kezdeti félelmeim elmúltak, később szerettem iskolába járni. A tanító nénik, tanárok is szerettek, mert fegyelmezett, jó kislány voltam és kitűnő tanuló. Persze a drukk, a stressz, hogy milyen jegyet kapok, milyen lesz a bizonyítványom, az végig megmaradt bennem. (Ez nem volt jó.) De egyébként jól éreztem ott magam. Főleg, amikor már mindenki ismert.

Nyár végén, amikor látom a készülődéseket, ill. szeptember elején, amikor a gyerekek mennek az iskolába, még ma is sokszor eszembe jutnak azok az első napok. Még most is érzem a szagát az akkori iskolatáskáknak, tolltartóknak, amelyek mind bőrből voltak. (Akkor még nem voltak műanyag iskolatáskák.) Különösen az első osztályban, az első napokban lehetett érezni rajtuk az "újszagot". Emlékeztek még a kötelező tisztaságcsomagra? Véletlenül megmaradt a mai napig az iskolai kis törölközőm. Bele van hímezve a nevem. Most már persze őrzöm nosztalgiából. És természetesen mindenkin sötétkék, új iskolaköpeny volt, amelyet kötelező volt hordani. (Ezt csak a fiatal olvasóknak írom.) A köpenyt senki sem szerette, de mindenki tudomásul vette, hogy kötelező. Alsó tagozatban nekem olyan volt, amelynek le lehetett gombolni az ujját, így ősszel, évkezdéskor, ill. tavasszal, melegebb időben rövidujjúként is lehetett hordani. Ez nagyon praktikus dolog volt. Egyébként nem is volt olyan butaság az a köpeny. Egyrészt védte az alatta lévő ruhát, másrészt meg nem volt rivalizálás, hogy ki miben jár iskolába. Csak, amikor meleg idő volt, akkor nagyon meleg volt a köpeny a ruhán. Mivel akkoriban nagyon sok volt a gyerek (= Ratkó-gyerekek), olyan sokan voltunk az iskolában, hogy egyszerre nem fért volna be az összes osztály. Ezért az alsó tagozatosok hetenként váltott műszakban jártak: egyik héten délelőtt, másik héten délután. Így tudták megoldani, hogy egy-egy tanterem tulajdonképpen két alsós osztályé volt. Nagyon nem szerettünk délután járni, mert akkor a délelőtt semmire sem volt jó, kapkodni kellett az ebéddel is, utána meg futás az iskolába, mert fél 2-kor kezdődött a délutáni tanítás. Általában 6-ig tartott, hát utána sem lehetett már túl sokat kezdeni. Pláne télen, a sötétben. Szerencsére ötödik osztálytól már nem kellett délután mennünk. Amikor meg én nyolcadikos voltam (1969-70-ben), addigra úgy lecsökkent a létszám, hogy attól az évtől már az alsósoknak sem kellett váltakozva járniuk. Igaz, akkor már nem sokáig állt szegény iskolám. Én 1970-ben fejeztem be az általánost, és két év múlva, 1972. szeptemberében már az új, modern utódiskolában kezdték el a tanévet. A mi, régi iskolánkat pedig még abban az évben lebontották. A helyén most egy tízemeletes lakóház áll. Így azután a fönt látható, általam 1971-ben készített fénykép már egy darab óbudai történelem.