1966-ban érettségiztem. A főiskolára előfelvételivel kerültem be, tehát volt egy szabad évem. Apám keresett nekem állást. Választhattam. Elmehettem orvosírnoknak a közeli rendelőbe. Napi 4 óra üldögélés. Másik lehetőség: képesítés nélküli „tanárnak” Szorospatakra. Az utóbbit választottam. Ez a helyes kis bányászfalu Nagybátony (ma Bátonyterenye) mellett található. Salgótarjánból a reggel 6-kor induló gyorsvonattal kellett menni, majd busszal. Délután, sokszor inkább este vissza. Mivel már általános iskolától orosz tagozatos voltam, oroszt kellett tanítani. Most utólag látom: hályogkovács módjára. Az igazgató és a kollégáim is nagyon kedvesen fogadtak. Végtelenül segítőkészek és megértőek voltak. Különösen Karancs Berci és Molnár Margitka álltak a szívemhez közel. Meg se érdemeltem. Nem volt könnyű dolgom a kamaszokkal. Volt olyan nyolcadikos, aki 16 éves volt. Nehéz, de nagyon szép évem volt. A tanév végén nagyon kedvesen búcsúztattak. Gyönyörű vörös rózsákat kaptam. Máig hálás szívvel gondolok rájuk.
Sajnos a település később szinte teljesen lepusztult. „Galagonya” képeit nézegetve sírni támad kedvem.
http://tarjanikepek.hu/?p=114
Remélem, újjáéled ismét ez a gyönyörű kis település. Most erdei iskola működik ott.
Ez volt az iskola, az emeleten az igazgató lakott a családjával. A képet Galagonya készítette. (tarjanikepek.hu)
Erről a képről egy német (NDK) srácot vágtam le (csak digitálisan), akivel évekig leveleztem, persze oroszul.
1 megjegyzés:
De szép ez a ház! Az egész utca olyan hangulatos! Szeretem az ilyen helyeket.
Megjegyzés küldése